Bencze Attila: Transzközépből Avantgárdba

(nem)érthető nyelven

Picassói Kubizmus, kreatív analitika,

provokatívan generáló animáció,

kubizmusi egyediség, szintetikus zseniség,

belső többes-impulzusos befolyásoló.

Kubizmusi relatív-Cézanne-i spontaneitás

avantgárd egyéniség-empirikus spirál

perspektivikus relatívisták vagyunk mindnyájan

csak versünk külön agyféltekékben: rekvirál.

Bencze Attila: Elektronikus költészet

Változatos megalázkodás,

a nyelvek fecsegő tánca,

egy hiánytalan kis betűrács

a vers, a próza, a tárca.

Új kommunikáció: ujjbegyek

tárából kilopott ragok,

s milliók dicsekszik egy helyett:

de fasza költő is vagyok.

Új konténerekbe hirdetik

s osszák az észt agyba-főbe

a félirodalmár elvjetik.

S elvonulok egy időre:

produktív, csendes alkotásra,

időtekercseken túlra

a mindig váró múzsaágyba,

lírába és könyvbe bújva.

Bencze Attila: Gőz

Immateriális gondolat vagy

s szétrobbansz mint éterben a hang.

Esetleg sovány szellemképben

keresel, mint harangot a gang.

Szétszóródásod szélbe szökken

s nap lesz a tested párállója,

míg feketén, mogorván nézel

vízterhed meleg kályha oldja.

Vékony vagy mint áldozó ostya

s megidézett szellemiskolák, 

amik a szakrális színpadon

a színfoltjaikat élik át.

És mint madár úgy vértezed át,

fölöttem az azúrkék eget,

és körülölel a szentenciád

s „a lábad te bennem megveted”.

megveti a lábát: megalapozza az életét, önállósul

Bencze Attila: Vámpírok

Kiszáradt ajkukon szerelmem

csöpög egy vértelen nászhiányt,

s holnaptól szív nélkül élhetem

az artériányi más iránt

nem érzett szerelmeim.

Hanyagul dobott húsidomként

a cafattá tépett lelkemet

holnaptól csak a hulladék krém

állintellektusa érti meg,

s nyomort hagy maga után.

Bencze Attila: Szabad kín

Bencze Attila: Vétkezés

combok retorziója fürdetett

ingoványos síkos nyálkagörcsben

s én bezárva minden üzletet

ástam magam nedves asszonyölbe,

és őrületbe kergetve magam

fehér mellekre élvezett a hajnal,

és mint csiriz úgy ragadt a paplan

bőrömhöz és egybefolyt a hallal,

hol aznap éjjel lázas női kézben

duzzasztott a bőr-kreáció

ameddig én feszületté értem

s éhen halt egy újabb náció. 

Bencze Attila: éjfél után

(Jagos István Róbert után szabadon)

A színpad mélyén elmereng a szleng, 

mint szó szedett szószedet.

S a félhomályban néha feldereng

az élhetett életed. 

És csak profán a fán

a vászon. 

Akár a szétizzadt 

nagykabátom, 

mit két sör között a fogasra

akasztok, s kasztok

kék harisnyái magamra

hagynak. És hagytok 

a szarba, porba, 

nyomorba, sárba

s idealizált orgiákra

futja csak nekem. 

De faszául élünk, mint Hüperion

s testvéreink kaján kajája

nem látszik át a kondenzcsíkon,

s verseinket sem kamázza

a retardáltak hada.