(Jagos István Róbert után szabadon)
A színpad mélyén elmereng a szleng,
mint szó szedett szószedet.
S a félhomályban néha feldereng
az élhetett életed.
És csak profán a fán
a vászon.
Akár a szétizzadt
nagykabátom,
mit két sör között a fogasra
akasztok, s kasztok
kék harisnyái magamra
hagynak. És hagytok
a szarba, porba,
nyomorba, sárba
s idealizált orgiákra
futja csak nekem.
De faszául élünk, mint Hüperion
s testvéreink kaján kajája
nem látszik át a kondenzcsíkon,
s verseinket sem kamázza
a retardáltak hada.
