Arnold Fanni versei (Véna Antológia 2009 - irodalmi pályázat)

1988. szeptember 4-én született. Jelenleg Budapesten él. Foglalkozását tekintve még tanulónak vallja magát. De ugyanakkor foglalkozásának tekinti a színjátszást és az éneklést is. Szabad idejét zenehallgatással, olvasással, filmezéssel, kocsmázással és a karakterekben történő filozofálással tölti. Általános iskoláját a Pécsi Sebestyén általános és zenetagozatos iskolában a középiskolát a Babits Mihály Gimnáziumban végezte el. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus és vendéglátás alapszakának hallgatója.

Élet

Amikor a fény az út végére ér
egy kristály összegyűjti
és szétszórja színeit a semmibe,
megtermékenyítve őt.
A millió szín egyedül lobog,
él
hal,
de ha felnéznek az égre
kristályok ezrei látszanak
és rádöbbennek saját szürkeségükre.

Vergődés

Egy véget nem érő álom
ahogy az idő sodrát állom
A rét közepéről nézek
Sötét van, nem látom a vidéket

A fülembe szólnak a hangok szúrnak
a szívbe és hívnak és hívnak
Nincs hova mennem a test nem mozdul
bennem a szörny halkan felzúdul

És a Szél meg szólal, zúg a fülembe
és a Víz megszólal, ázik a talpam
és a Föld megszólal, eltemet az Élet,
csak ő hallgat, ahogy ássa gödrömet.

A névtelen

Elhallgat minden, csak azt érzem, fáj.
Mindenki ijesztget,
félek, nincs aki szeret,
s ha lenne is,
elidegenítem magamtól.
Száraz könnyek csomója
nyomja tüdőm ág-bogát,
de nem érzem
a vér hívó szavát
gyógyító szagát
csak orvosságot szopogatok,
de nem használ.
Odakinn csend van,
idebenn ordít valami metál
talán a világ-végéről,
beteljesületlen szerelemről,
eltört álmokról, eltört kapcsolatokról.
Vér patakzik belső szobám falán.
Megszámlálhatatlan test
fekszik a földön.
Mind én vagyok. Kitéptem a szívem,
penge érte karom,
selyem köldökzsinór fojtogat.
Meztelenül állok köztük, meztelen múltam előtt
és a meztelenségen kívül nem hasonlítunk.
Tudtam ki volt, de már nem ismerem.
Kérném vissza rég levett ártatlan lelkem.
Ettől menekültem és
most visszafutnék a megszokotthoz.
Meg kell ölnöm az emléket,
akkor talán újraszületek
egy jobb lélek testében.
De milyen útja lesz majd?
Kóbor lidérc fények
csábítanak mindenfelé.
Nincs többé mell, ami tejjel táplálna,
már csak az eső víz maradt a kulacsban.
Nem látok optimista zárlatot,
se katartikus véget.
Csak egy fehér vonalat a feketeségben,
amely rengeteg másikkal van összekötve
és egyszer vége szakad.
Ennyi van, nincs más.
Csak a kezdet és a vég számít.
Ami közte van céltalan.
Hogy éljek így tovább?
Az álmok szétestek, minden az értelmét veszti.
Meg akarom kapni az életemet!
Most nagyon fáj a meg nem értettség,
a magány, a szerelem mentesség.
Nem megy egyedül és sírni sem tudok,
pedig jó lenne...
Tavat növeszteni lelkem köré és belefúlni.