"Az én hazám" megjelenő könyv margójára

Nem kis dolga van az embernek, amikor olyan neves emberek kérik meg, hogy írja meg gondolatait a hazájáról, mint Szőcs Géza és Mészáros László. Elég nehéz szavakba önteni azt a szeretetet, amit az ember a hazája iránt érez. De ugyanakkor élni abban a tudatban, hogy engem ért ez a megtiszteltetés valami felemelő érzés. Most egy olyan könyvön keresztül szólhatok, hazám fiaihoz, amely a valamikori történelmi Magyarország minden szegletébe eljut. És megnyugtató az a tény, hogy a szerkesztők neves ifjakat választottak, hogy érzelmeikről, nézeteikről, nemzetről, hazáról és jelképeinkről írjanak. Végre szabadom juthatnak el az olvasókhoz azon gondolataim, amelyben megfogalmazhatom, hogy mit jelent egy fiatalnak a magyar nemzethez tartozni. És hogy érzelmi érték marad-e a nemzethez tartozás élménye? Átértelmeződik-e, vagy sokak számára értelmezhetetlenné válik a haza fogalma?
Nehéz kérdések tömege elé állít ez a felkérés. De úgy érzem, hogy megfelelő szellemi erővel és tudással egy olyan szívhez szóló témáról írni, mint a haza fogalma, valami fenséges érzés. Isteni erő!
Éppen ezért köszönetemet szeretném kifejezni azoknak, akik felkértek e nemes feladatra. Köszönetemet szeretném kifejezni a Fodor Gusztávnak a Református Szeretetszolgálat elnökének, Mészáros László szerkesztő úrnak és nem utolsó sorban Szőcs Gézának.
A szó egy éles fegyver, amivel világot és emberi szíveket lehet megrengetni. Az elvállalt feladat nemcsak munka, hanem kötelesség is egyben. Éppen ezért a magyarságért érzett szeretetem és Isten áldása vezérelje gondolataimat, hogy a kirekesztett magyarság szívéből és szívéhez tudjak szólni, úgy a határon kívül, mint az azon belül.