Post morten Balaskó Jenő

Mikor annak idején, kezembe vettem Balaskó Jenő száguldó szellemszőnyegének, részleteiben megformált és a sorok mögé elrejtett gondolathalmazainak versekből összekreált kötetét, arra gondoltam, hogy az emberek gondolati síkjai végtelenebbek a beláthatatlan időnél. A politikai szférán túl, a liberális és megmondó Jenő bátyám, mindig is tisztán látta és élte át a társadalom sanyargatott szegmensének létét és voltát. Egy olyan emberről beszélünk, akinek könyvei demonstratív célokat szolgáló szóróanyagok voltak, maga Göncz Árpád pályafutásában is.
A „Mosolyrapszódia” című kötete előszavában a következőket írja: "Vallom: minden magyarhoni polgár közeli testvérem, rendíthetetlenül velük vagyok. Mindenkivel. Én a hazát úgy szeretem, hogy a legárvább erdei ösvényen is úgy megyek végig, mintha a manhattani utcákat ölelném magamhoz, bár: mindegyiküknek más a dolga velem. Tegyék. Én immár mindent elviselek, ezért politikai ellenfeleimtől is elnézést kérek, ha olykor keményebben fogadtam rúgásaikat, mint amire számítottak. Mindenesetre többre becsülök egy lovagias ellenfelet, mint egy senkiházi elvbarátot. Tartós haragom senki ellen nincsen, de a naivitás bája kipusztult belőlem. Remélhető: gyermekeink nem értik majd, milyen kemény küzdelmekben teremtettük meg az áhított és örökösen eltaposott magyar szabadságot."
De 1994 után a lovagias ellenfelek száma csak csökkeni látszott, és Jenő bátyám bárhogy is vívta harcát, nem talált magának értő, lovagias ellenfelet a senkiházi elvbarátok szegmenséből.
Egy 2003-ban, hozzám címzett levélben a következőket írta: „Egyre jobban megfolytnak a semmiházi politikusok. A nép butul. Belefáradtam ebbe a teherbe és sokszor úgy érzem, nem akarok magyar lenni. Nem akarom szeretni a közönyöseket. De szeretni akarom, azt a földet, ami befogadott. Szeretni akarom az igaz magyar embert, és magyar akarok lenni.”
A Példás életút után, Jenő bátyám itt hagyta a földi árnyvilágot. Nekünk pedig maradt a remény, amivel bíztatott bennünket, s amiről ő talán már meg is bizonyosodott: "Bízom abban, hogy az Isten által részekre-kacagott világ, külön-rácsot tépő külön-kezeink, külön-börtönbe zárt szemeink végül is teljes egységet alkotnak - az Ő szívében. Ha erre figyelünk, értelmét veszíti az a rosszérzés, hogy miért is különbözünk egymástól olyan fájdalmasan."
A „Sírfelirat” című versének margójára írtam néhány sort, hogy megmaradjon neki az örökkévalóságba:

Jenő bátyám pihenése legyen csendes és emléke áldott. Mert eszme volt köztünk: egy eszmélet. Fájó szívvel búcsúzok tőled és továbbviszem utadat, hogy nyugodt szívvel pihenhess az égiek között.