A napokba került fel a (zs)index főoldalára nagy kultúr- bloggerük „homár” tákolmányára személyen, irodalmam az erdélyiség és a jobboldal mocskolása. Szily László (drága Katalinunk) egyetlen kis SZDSZ fullajtár fia aki a Minőségi Újságírásért kapott díja után bebizonyította, hogy egy igazi bal(...). 

A tákolmány itt olvasható 

E-mail címe: szily@mail.index.hu 

A napokban a http://homar.blog.hu internetes tákolmányon egy Anti szocializálódott, új kommunista pribék újságíró viccnek szánt mocskolódása jelent meg egyik versemről.

Olyan mintha azt mondta volna, hogy ez után a tolvajt sem nevezheted tolvajnak. Igaz manapság egyre nagyobb melegágyat talált a familiárisan hiper pigmentáltak köré felállított sérthetetlenséget kimondó és megteremtő törvény struktúra is. 

Hatalmas erők működnek szellemi felszámolásomon, lezüllesztésemen, arcvesztésemen. – fogalmaz egy olyan ember, aki látásmódjában a liberalizmust úgy fogadja el, ahogy van. Sőt, ki is élvezi annak előnyeit.

Magas politizálási szintekről beszélnek arról, hogy mennyire le van züllesztve a társadalom, és hogy milyen nagy bűn az, ha valaki kiáll a saját igazáért. Csak a társadalomnak ez a szegmense, nem veszi észre azt, hogy mennyire szerencsétlen helyzetben van az, akinek már fel kell emelnie a hangját, csak azért, hogy megélhesse a következő percet.

Na ilyen esettel állok most szembe, akit a fent említett neo-liberális pribék, azért nyomott keresztre az irodalmi periférián, hogy mossa a politikusok szennyesét. Ha azt mondtam volna, hogy a liberálisok magyar gyűlölők, akkor azok és punktum. A székely ember (főleg ha csángó is) jobban átlát dolgokat, mint az, aki élvezi azt a kis melegséget, amit a politika pátyolgatásának köszönhetően megkap.

De miért is nem születtek bora-borai bennszülöttnek? Csucsk eszkimónak?” – azt már csak a Jó Isten tudja. De hogy éppen engem szúrtak ki a maguknak, azt úgy megbánják mint a macska melyik kilencet kölykezik.

Azt viszont megkérdőjelezném, hogy a megsértett konzumidióta hol is örvend jó hírnévnek. Talán Koala Lumpurba? Vagy Magyarország valami eldugott gazdag negyedébe, az tuti - öreg.

A kis ellenlábas szerzőcskénk, megkerülve a dolgokat, és Attila nyers, határozott és a félelmetesen dörgő hangjával való szembesüléskor, koncait próbálgatta tépni.

Ezzel az egy cselekedetével adta azt az arcát, ami a liberális politikai elitet jellemzi. Pontosabban a baromarc bunkó, melegházban szocializálódott, fekete testvérű, hátrányos helyzetű önvalóját. Ezt követve a szöveg szakmai síkon való elbírálása helyett elítéli a Székelyföld szellemiségét, mikor is összevetve fullajtárjai a kritikákat vehemens erdélyi gyűlölettel fogalmazzák meg:

Azt hiszem, hogy identitászavarban küzdő karikapucájú barátnőnk, most nagyon túl lőtt a célon. Bevette a liberálisok uborkáját, a jó székely szalonna helyett. Pontosabban vegetáriánust tartva levegetálta magát egy egész életre. Legalábbis, ami a székelyföldet illeti.

És, hogy megsértettem volna az ő személyét? Nem! De akkor is nagyon sajnálom.. És úgy gondolom van még egy pakli kártyám, hogy hazaárulónak, senkiházinak és magyarellenesnek tituláljam a tetűt. Egyébként osztozik véleményemmel az egész Székelyföld. Miért bántja Önt, hogy a versben említett politikusok egyike bora-borai bennszülött vagy csucsk eszkimó illetve az, vagy esetleg rozmár?

A végszó legyen az, hogy akinek nem ige, ne veszi magára. És pont.

Olvass tovább…

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: ...az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak .

Tanulság:

- Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel.

- Bajainkat megosztva nem csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.

- Ha gazdagnak szeretné érezni magát, számolja össze azokat a dolgokat az életében, melyeket nem vehet meg semmi pénzért.

- Minden nap ajándék az élettől, így becsülje meg a napjait, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges!

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Tisztelt látogatóim. A napokban látott napvilágot egy gyönyörű kis lap, ami a társadalom, a politika és a kultúra berkeibe enged betekintést szaktekintélyek segítségével. Az alábbiakban a lap főszerkesztőjének, Csontos Jánosnak a bevezetőjét osztom meg önökkel.

Szép lassan, sorjában fogjuk elmesélni; majd meglátjuk, mi történik, miközben írok."
Az indító mondat nem tőlem való, hanem Julio Cortázar Nagyítás című elbeszéléséből, melynek alapján forgatta 1966-ban remek filmjét, a filmtörténet sokat vitatott alkotását, a Nagyítást Michelangelo Antonioni.
Cortázar az elbeszélés már-már áthidalhatatlan nehézségeivel, míg Antonioni a világ megismerhetőségével (vagy megismerhetetlenségével) foglalkozott.
A magyar kultúrközeg a filmes változatot ismeri inkább.
A főszereplő fotós a parkba indul témát keresni. Felfigyel egy fiatal nőre meg egy idős úrra, és fényképezni kezdi őket. A nő élénken tiltakozik, ám Thomas, a főhős megtagadja, hogy átadja neki a filmtekercset. A nő még a lakására is utánamegy, s csak egy másik filmtekercs átadásával sikerűl végűl megszabadulni tőle. A fotós ezek után hozzáfog a rejtélyes anyag előhívásához. Nagyítást készít a képről, melyen felfedez egy pisztolyt tartó kezet a bokrok között, sőt a bokor alatt immár egy holttestet is látni vél. Visszatér a parkba, és valóban ott találja a tetemet: azé a férfié, aki délután a fiatal nővel volt. Hazatérve Thomas feldúlva találja lakását: a képek eltűntek. Bizonyíték híján azonban senki nem hisz neki.
A sokat tárgyalt kérdés, hogy a művészet, a kultúra hozzásegít-e bennűnket a valóság (s benne mi magunk) jobb megismeréséhez, azóta is számtalan választ szűlt, de egyik sem volt igazán megnyugtató és kielégítő. Talán egyike ez azoknak a kérdéseknek, amelyek valójában nem is igénylik, hogy legyen rájuk felelet. A Cortázar–Antonioni tandem mindenesetre megajándékozott bennűnket egy makacs illúzióval: hogy a világ megértésére módunk van egyéni erőfeszítéseket tenni. Ennek eszköze pedig a nagyítás, akár több menetben is: amikor az idill mögött, a bokrok közűl előkerűl egy kikandikáló pisztoly, netán egy temetetlen holttest is.
Ha nem ötven, csupán húsz évre tekintűnk vissza, hasonló illúziókra bukkanunk. Az akkori rendszerváltó várakozások nem csupán a kollektív vágy titokzatos tárgyához, a piacgazdasághoz fűztek vérmes reményeket, de a kultúra demokratizálásához is. A realitás ebben is, abban is merőben másnak bizonyult. A kapitalizmus nem lett jobb és igazságosabb, mióta átmenetileg – úgy két emberöltőre – letértűnk az útjáról; s a kultúra ágyásai sem hajtottak szebb és szagosabb virágokat, miután lekapták fölűlűk a diktatúra melegházát.
A diktatúrát azért éreztűk fojtogatónak, mert ravaszdi álliberalizmusa mögött a kizárólagosság igénye rejtőzött. Az aczéli kánon – kusza és kiismerhetetlen szabályok szerint – hagyta lélegezni a kultúrát, de gyökerestűl kitépte a kultúrákat. Korlátozott pluralizmusa hazugságra épűlt, a „húzd meg – ereszd meg”, illetve az „oszd meg és uralkodj” évezredes tanításait sátáni módon alkalmazva. Ha akartuk, ha nem, az ördög nyála összekent bennűnket.
Ami utána következett, az minden várakozást alulmúlt. Fájó volt persze a melegház hiánya is, miközben bajosan szűlettek új mecénások; ám sokkal fájóbb az értékrelativizmus, amelyet a beköszöntő szabadság hozományaként kaptunk. Ráadásul a rendszerváltó kultúrelit is pártokra szakadt: megtanulhattuk, hogy a kultúra – amely definíció szerint egy és oszthatatlan – a gyakorlatban sok és osztható. A megosztottság azonban nem jelentett osztozást: a diktatúra rűhellt kirekesztő kánonját lassan, de biztosan felváltotta egy önmagát szabadelvűnek hirdető, de hasonlóképpen kirekesztő kánon.
Azóta eljutottunk a falig – vagy ha úgy tetszik, a bokorig, ahonnan titokzatos pisztolycsövek kandikálnak ki a kellően gondos nagyításokat követően. Még nem mondható ki, hogy elherdáltuk a bennűnket körűlvevő valóság megismerésének lehetőségét, de már jó úton vagyunk felé. A hovatovább egyeduralkodóvá vált kultúrafogalom megannyi részigazságot megfogalmaz, de olykor köszönőviszonyban sincs mindennapi tapasztalatainkkal. Elégtelenek a magyarázatok, vérszegények a közös mítoszok, a szubkultúrák nem állnak össze közös nemzeti – közép-európai, európai – kultúrává. Nem kéne ebbe belenyugodnunk: újabb és újabb nagyításra van szűkség.
A Nagyítás című film zárójelenetében pantomimesek jelennek meg, s teniszjátékot imitálnak. Eljátsszák, hogy egy túlűtés miatt a labda Thomas, a fotós lába elé esik, aki némi habozás után lehajol a nem létező labdáért, és visszadobja a játékosoknak. Egy frissen induló kulturális hetilapnak sem más a dolga, mint felvenni az eléje űtött teniszlabdát, de kimondani róla, ha virtuális. Ám ez a wimbledoni pantomimjáték megannyi újabb kérdést fogalmaz meg. Lehet-e egységes kultúrája egy kulturális értelemben következetesen, szisztematikusan szétzilált nemzetnek? Elmozdulhatunk-e a nyirkos faltól? Megmutatható-e a szivárvány színeiben pompázó kulturális pluralizmus a sáncait minden „betolakodó” ellen védő kizárólagosság ellenében? Van-e garancia arra, hogy nem ismét kizárólagosságok váltják egymást? Létezhet-e közös nyelv, közös agy, közös szív? Van-e esélye, hogy a XXI. század első évtizedének végén mindennemű hátsó gondolat nélkűl feltehessűk a kérdést: mi az ember, mi az európai, mi a magyar? S vajon győzzűk-e mindezt bölcsességgel, tűrelemmel, fixírrel és fotópapírral?
„De ha megint kérdéseket kezdek el föltenni, semmire sem megyek; jobb lesz, ha belefogok, talán maga az elbeszélés lesz a válasz, legalábbis valakinek, aki elolvassa.”

Olvass tovább…

Ha író, költő, irodalom és kultúrakedvelő vagy, adj egy sanszot, hogy hobbid, lelki világodat jelentő alkotási szférád fennmaradhasson. Látogass el oldalamra, küld levelet és jelölj iwiw-en.

A Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy most egy olyan vállalkozásba szeretne belekezdeni, ami társadalmunk minden irodalom, kultúra és művészetkedvelőjének lehetőséget biztosít egy irodalmi lapban való megnyilvánulásra. November folyamától ugyanis szeretnénk útjára indítani egy olyan irodalmi hetilapot, amelyet ti írtok, szerkesztetek és terjesztetek.

De mielőtt belevágnánk a nyomtatott sajtó erdejének sűrűjébe, megelőlegezünk egy olyan internetes felületet, ahová mindannyian elküldhetitek verseiteket, alkotásaitokat. Kommentálhatjátok egymás írásait és tippeket adhattok egymásnak. Ehhez nem kell mást tennetek, mint elküldeni verseiteket, fotóitokat, híreiteket a versirodalom@yahoo.com e-mail címre.

Ha a novemberi hónap folyamán sikerül összerázni a csapatot, ami azt jelenti, hogy szintén a fenti e-mail címre elkülditek elérhetőségeiteket, akkor mindenekelőtt felvesszük a kapcsolatot és kitárgyaljuk annak esélyét, hogy milyen széles vagy éppen szűk körben tudtok a terjesztésben segíteni nekünk, önmagatoknak.

Ha a munkánk és az elképzeléseink sikeresnek bizonyulnak, akkor el tudjuk érni azt, hogy a közel 30 milliós magyarság 10 százaléka megtanulja azt, amit a modern technológiáknak köszönhetően elfelejtett. Meg tanuljon olvasni. Író, költő, alkotó emberekként csak akkor lesz értékünk a világban, ha megismerik munkáinkat, alkotásainkat. De ezt csak közös összefogással lehet megoldani. Éppen ezért mindnyájatok segítségére számítunk.

Tisztelettel:
Bencze Attila
az Összmagyar Kulturális Mozgalom (ÖKM) kezdeményezője
0630-406-8169
www.benczeattila.blogspot.com

Olvass tovább…

December 5-én a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazásra emlékeztünk Nagyváradon ahol az Erdélyi Magyar Ifjak meghívására alkalmam volt megtartani második verseskötetem első könyvbemutatóját.

A Mikulásvásár lázától függetlenül közel 150 ember jelent meg a Partiumi Keresztény Egyetem előadótermében, ahol többek között Ulveczky Lajosné – a Bárándi Általános Iskola igazgatónője, Váradiné Katona Irénke – a Bárándi Népfőiskola igazgatónője és Kiss Sándor polgármester is beszédet mondott.

Mindnyájan a szoros együttműködés témáját feszegetve arra próbáltunk rávilágítani, hogy a jelenlegi politikai cselekvések egyáltalán nem a nemzet érdekeit szolgálják. De ugyanakkor létezik, és léteznie kell, egy a gúnyhatáron átnyúló nemzeti összefogásnak.

Szó esett az eddigi történésekről és arról, hogy az első sorokban említett népszavazást követően egymásnak ugrasztották a Csonkamagyarország és az elszakított nemzetrészeket. Azóta lett a Csonkaországi tápos és az amúgy is románnak nevezett erdélyi 100 százalékosan románnak titulált, földjén hazátlannak (bozgornak) nevezett csemete.

Ha visszagondolunk a 2004. decemberi népszavazásra, rájövünk, hogy mennyire megtévesztették az amúgy is labilis, Mónika és Balázs showon csámcsogó, Barátok köztös víziókban szenvedő agymosott embereket.

Mert el kell árulnom, hogy keskeny e hazában elég sok az elsötétült agyú, a világról és környezetéről semmit nem tudó és semmit föl nem fogó ember. Az a szegmens, aki csak él, mint penész a mindennapi kenyérben és azt hiszi magáról, hogy hasznára van ennek a társadalomnak.

Ezeket az embereket, nem szabad bántani, mert nem tudják, mit cselekszenek. Csupán azon politikai szervezeteket, sajtóorgánumokat kell felelősségre vonni, akik nemet mondtak ama bizonyos gyászos napon.
És üzenem minden újságírónak, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket és ne a magyarság agymosott részét tegye felelőssé, hanem a bűnösöket, az agymosókat. És tegye ezt azért, mert „bűnösök közt cinkos, aki néma”. És ne essenek abba a tévedésbe, hogy egy politikai játszmát utólag nem érdemes firtatni. A nemzet, a magyarság, a magyar emberek, a keresztényi hit és az erkölcs nem lehet a politikai színterek játékszere. Aki így gondolja az a magyarsággal, a magyar emberekkel és Istennel húz újat, Sátáni pályafutása útvesztőiben.
Mi magyarok pedig nyújtsunk segítő kezet egymásnak és bocsássunk meg az oktalanságnak, a agymosott többségi magyar társadalomnak, mert különben az ellenségeink (úgy külső mint belső) elérték céljukat. A Nagyváradi fórum témája az egymás felé történő kéznyújtás és az összefogás első lépéseiről szóltak.
Az előadások között a Bárándi Nyitnikék Citerazenekar odaadó játékával teremtett felfokozott hangulatot. Ezért köszönetemet szeretném kifejezni úgy a gyerekeknek, mint az őket szülőknek és tanároknak. Őszinte elismerésem nekik.

Megemlékeztek a szégyen napjáról

A Magyarországon négy évvel ezelőtt, december 5-én lezajlott, kettős állampolgárságról szóló népszavazás csúfos eredményére emlékeztek pénteken délután a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetének tagjai.
A rendezvényre a magyarországi Báránd község elöljáróit és néhány polgárát hívták meg a szervezők. A megjelenteket Nagy József Barna, az EMI partiumi elnöke köszöntötte, majd Lovassy Cseh Tamás, az ifjúsági szervezet nagyváradi elnöke mondott beszédet, hangsúlyozva: 2004. december 5-e egyértelművé tette számunkra, ki van velünk és ki ellenünk. A gyalázatos eredményért nemcsak azok a vétkesek, akik direkt módon elkövették azt, hanem azok is, akik a háttérben hallgattak, és nem tettek semmit. Jövőnket dicsőséges történelmünkre alapozva tudjuk felépíteni. Tudják ezt ellenségeink is. Ezért van az, hogy Budapesten mindent elkövetnek a turul-szobor eltüntetéséért, hogy folyamatosan gyalázzák lobogóinkat, hogy a földdel teszik egyenlővé temetőinket, és ezért történhet az meg, hogy Nagyváradon – a tolerancia fellegvárának tartott városban – nem lehet méltó módon megemlékezni a háborúban elesett magyar hőseinkről, s ha valaki egy keresztet állít a harcban elesettekért, a kereszt másnapra eltűnik. Ez történelmi múltunk arculcsapása – fogalmazott az ifjú elnök.
A szónoklatok szüneteiben a bárándi Nyitnikék citerazenekar csodálatos előadásait hallgathatta meg a közönség. A gyermekciterások már nyolc éve muzsikálnak együtt. Péntek este megyeszékhelyünkön az általuk készített népviseletekben népdalokat játszottak és énekeltek, nagy sikert aratva a közönség körében.
Ulveczki Lajosné, a Bárándi Általános Iskola igazgatója beszédében kifejtette, hogy négy évvel ezelőtt, a népszavazás napján döbbent csend telepedett a Kárpát-medencére. Négy évvel ezelőtt szellemi, lelki katasztrófa áldozata lett nemzetünk. 2004. december 5-én volt egy esélyünk lezárni a nyolcvanéves rémálmot, de elszalasztottuk. Mégis sokan voltak azok – igaz, nem elegen –, akik igenis megvallották az elszakított magyar testvéreiknek, hogy velük szeretetközösségben vannak, s e szövetségük szent. Az igenlő honfitársak azt üzenik, ha e kölcsönös hűségben tovább erősítjük egymást, lesznek közös ünnepeink, találkozásaink, újjászületik nemzetünk.
Váradiné Katona Irénke, a Bárándi Népfőiskola igazgatója a mozgalom történetét mesélte el, és annak célkitűzéseiről ejtett néhány szót. Őt követte Bencze Attila költő, aki a jelenlévőknek bemutatta A lélek-inga-járata című verseskötetét, melyet a helyszínen meg lehetett vásárolni. A székelyudvarhelyi származású poéta 14 éves kora óta ír verseket, majd 2003-ban, rádöbbenve, hogy az irodalom eltávolodott az olvasóktól, néhány egyetemi tanárral és szerzővel karöltve létrehozta a Neotranszszilvanista Irodalmi Páholyt. Önmagát élő és fájó lelkiismeretnek tartja.
Legvégül Kiss Sándor, Báránd község polgármestere szólt az egybegyűltekhez: a jelenlegi magyarországi politikai elitet bírálta, amiért tönkretették az országot.
Nagy összefogásra van szükségünk, hogy a magyar nemzet pusztulását megállítsuk – mondta az elöljáró, majd jelképesen egy hatalmas házikenyeret adott át az EMI vezetőségének.
A rendezvény végén a bárándi Bánáthy Dániel szavalta el a Szózatot, majd a Székely himnusz közös eléneklésével zárult a műsor.

Létai Tibor
Reggeli Újság

Összefogásra buzdított az EMI

Nagyvárad- Pénteken 2004. december 5-re, a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra emlékezett az Erdélyi Magyar Ifjak váradi szervezete. Báránd község (Magyarország) lakói voltak a vendégek.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának a dísztermét körülbelül félig megtöltő érdeklődőket Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi szervezetének az elnökségi tagja köszöntötte. Kifejtette: a rendezvényükkel az Egy a haza-egy a nemzet gondolatát szeretnék erősíteni. Beszédében keményen bírálta a balliberális oldal képviselőit, "politikusféléknek" nevezve őket, és annak a meggyőződésének adva hangot, hogy tizenöt-húsz év múlva már senki sem fog emlékezni rájuk. Ezzel a véleménnyel teljes mértékben egyetértett Lovassy Cseh Tamás, a váradi EMI nemrégiben megválasztott új elnöke, aki többek közt azt állította a magyarországi szocialistákról és szabadelvűekről, hogy idegen szívűek és lelkűek, külföldi érdekeket szolgálnak, hazaárulók stb. Felszólalásában magyar összefogásra buzdított, és úgy vélte, hogy a dícső múltra támaszkodva folytatni kell a nemzetépítést.

Bárándi vendégek

Ulveczki Lajosné, a Bárándi Általános Iskola igazgatónője szerint 2004. december 5-i népszavazáskor a "Sátán tombolt". Megitélésében a "nem" voksok ellenére bízni kell abban, hogy a magyarságra szebb jövő vár. Váradiné Katona Irénke az általa vezetett Bárándi Népfőiskola történetéről és küldetéséről beszélt, a székely származású, jelenleg Bárándon élő BenczeAttila költő pedig aktuálpolitikai kérdésekről szólt. Kissé csapongó, személyes élményekkel fűszerezett előadásában Kiss Sándor fideszes bárándi polgármester élesen kritizálta az MSZP-t és az SZDSZ-t. A felszólalást követő taps arra engedett következtetni, hogy a jelenlevők helyeselték az elhangzottakat, sőt egy férfi azt is bekiabálta, hogy éljen Orbán Viktor. A rendezvényen a bárándi Nyitnikék citerazenekar is fellépett, egy községbeli fiatalember pedig felolvasta a Szózatot. Az összejövetel a Székely himnusz eléneklésével zárult.

Ciucur L. Antonius (ERDON)

Olvass tovább…

A Dalai Láma – polgári nevén: Tenzin Gyatso –, Tibet indiai száműzetésben élő vallási és politikai vezetője 2008. december 3–4. napjain látogatást tesz Brüsszelben, az Európai Parlamentben.

Rendkívüli érdeklődés által kísért látogatásának első napján – egyebek mellett – szűk körű találkozón vett részt az EP Tibeti Frakcióközi Bizottságának szervezésében. A meghitt hangulatú megbeszélésre elkísérte őt Samdong Rinpoche professzor, az emigráns tibeti kormány vezetője.

A Dalai Láma megnyitó tájékoztató beszédében beszámolt a márciusi zavargások véres elfojtását, valamint az idei pekingi nyári olimpiát követően kialakult tibeti helyzetről.

Mélységes csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az olimpiát megelőző és az azt követő kétoldalú tárgyalások nyolcfordulós sorozata eredménytelenül végződött, és ezzel együtt Kína tovább fokozta az elnyomást és a terror uralmát országában. Az ilyenképpen kialakult, jelenlegi helyzet szinte reménytelen – mondotta a vallási vezető, aki ugyanakkor őszinte köszönetét fejezte ki támogatóinak, köztük is kiemelt módon az Európai Parlamentnek, illetve a fogadására egybegyülekezett EP-tibeti bizottság tagjainak.

Samdung Rinpoche az emigrációban élő tibetiek 2008. november 17-én tartott, dharamszalai tanácskozásáról nyújtott tájékoztatást, melyen a világ 19 országából összesen 560 küldött vett részt. A bámulatos összetartásról, kitartásról és önszervező erőről bizonyságot tevő tibeti „parlament” „a száműzött ország” függetlenedésének alternatívájával szemben, továbbra is a tibeti területi autonómia kivívása mellett foglalt állást, és ennek képviseletére – további – teljes felhatalmazásáról biztosította a Dalai Lámát, valamint saját – választott – emigráns kormányát. A képviseleti testület továbbá „száz százalékosan egyetértett az erőszakmentesség elvét illetően” a folytatódó küzdelemben.

A világszerte rendkívül népszerű Dalai Lámát az egybegyűltek nevében Thomas Mann EP-képviselő, az európai tibeti bizottság elnöke üdvözölte. Tájékoztatta a vendégeket arról, hogy december 3-án és 4-én az Európai Parlament mintegy négyszáz képviselője és munkatársa rendkívüli böjttel és imádsággal, valamint fehér sál jelképes viselésével juttatja kifejezésre a tibeti nép iránti elkötelezett támogatását.

Hozzászólásában Astrid Lulling luxemburgi EP-képviselőasszony az európai országok és az uniós intézmények „gyengeségét és gyávaságát” bírálta Tibet ügyében, példának okáért a pekingi nyári olimpia összefüggésében. Ugyanakkor egy tibeti EU-képviselet felállítását javasolta – támogatásképpen.

Tőkés László európai képviselő erdélyi egyházi emberként és az erdélyi magyarság képviselőjeként üdvözölte a Dalai Lámát. „Erdélyből jövök, arról a földről, ahol Kőrösi Csoma Sándor, a tibeti tudományosság megalapítója, az első tibeti-angol szótár megalkotója született. Szülőföldjéről, Székelyföldről, Románia „»Tibetjéből« érkezem, amely éppen úgy területi autonómiájáért küzd, miként Őszentséged országa” – mondotta. A püspök, a jelen lévő dél-tiroli, illetve olaszországi EP-képviselők támogatói szerepét is méltatva, Dél-Tirol modell-értékű autonómiáját állította a tibetivel párhuzamba. Befejezésképpen európai képviselőnk erdélyi magyarságunk szolidaritásáról biztosította a Dalai Lámát, és Remény és Valóság című könyvének angol nyelvű kiadását, valamint egy erdélyi látogatásra szóló meghívást is tartalmazó levelét nyújtotta át neki.

Zárószavaiban a tibeti emigráns kormány vezetője a Dalai Láma vezetésével folytatott szabadságküzdelem időszerű célkitűzéseit foglalta össze. Miként előbb a láma is, Samdong Rinpoche kiemelten szólt a tibeti ügy nemzetközi támogatóiról, akiknek részvételével jövőre egy világgyűlést terveznek, Európában.

Holnap délben a Dalai Láma az Európai Parlament plénumán fog beszédet mondani.

Brüsszel, 2008. december 3.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Fél év is eltelt azóta, hogy lábamat a pannonföldre tettem. Fél év óta szembesülök azzal a szomorú valósággal, hogy a magyar társadalmat, hogyan teszik tönkre, miként szipolyozzák ki és fosztják meg nemzeti vagyonától. Ahol engedmények helyett megszorítások keserítik meg a mindennapokat.

Az ember lassan elfárad, megkeseredik. Nem arról szól itt már az élet, hogy melyik olcsóbb élelmiszert vásároljuk meg vagy, hogy milyen ruhát vegyünk télire a gyereknek, hanem arról, hogy mit együnk holnap.

Olyan édesanyával találkoztam, aki egyedül neveli gyerekét mindössze 25.000 forintos támogatási pénzből. Ő örül, ha naponta egyszer enni tud adni gyerekének. Sokszor napokig nem eszik, mert mindene a kisfia.

A nagypolitika pedig magasröptű gazdasági eszmefuttatásokkal kábítja a még hívőket. Senki nem beszél arról, hogy hamarosan az éhezés áldozatainak miként lehet megoldást találni. Csak megszorítások, megszorítások hátán, miközben egyre több ember válik földönfutóvá.

Otthagyja a földet, a régi barátokat, a rokonokat és a családját. Ott hagyja az ismert utcát, a teret, a házat, a régi iskolát, a mezőt, a földet, amelyből vétetett.

És történik ez egy olyan országban, ahol megterem a búza, a krumpli, a zöldség és a gyümölcs. Azaz megteremne, ha a szegény embernek lehetőséget adnának arra, hogy megtermelje.

Történik ez egy olyan országban, aminek mindene megvan ahhoz, hogy a világgazdasági válságra fittyet hányva gazdaságilag Európa vezető országa lehetne, ha a politikusainknak nem kellen-e az Európai Unió kegyetlen kegyessége.

Mindenütt csak normák, normatívák. Csak azzal az a gond, hogy az Uniós normával még nem lakot jól az ember. Sokkal inkább ráfizetett.

Kinek kellett az Unió? Minek és miért? Kinek kellettek a megszorítások és miért? Ki nem engedi, hogy a kezünkbe lévő kenyerünket megehessük? Ki súlyt a napi számlákkal, a kegyetlen adókkal? Ki az, aki fegyver nélkül írtja ki a magyar nemzetet? Ki az?

Mindannyian, akik ott ülnek a parlamentben és az államháztartás hiányáért küzdenek háttérbe szorítva a termelőket. Az elmúlt időszak pályázati rendszerében többnyire szolgáltatási támogatásokat osztottak ki. De képzeljünk el egy éttermet, ahol kiszolgálnak csak a termelés hiánya miatt éppen semmi nincs a tányéron. Hát a semmiért csak semmit lehet adni. Valahogy így néz ki a jelenlegi politikai irányvonal is.

A szegény magyar pedig szenved, feladja, majd belenyugszik.

Olvass tovább…

Tisztelt Lelkésztársaim! Kedves Testvéreim!
Szeretett Gyülekezetek!

A mindenen eluralkodó anyagiasság és a hatalmi bírvágy világában, másfelől népünk elszegényedésének és erdélyi magyarságunk meggyengülésének szorongatott állapotában – olcsó és hazug propagandával, üres kampányfogásokkal, szemfényvesztő mellébeszéléssel és ígérgetésekkel ne hagyjátok magatokat félrevezettetni!
Saját adólejeitekből visszatérített kegyelempénzen ne hagyjátok magatokat megvásároltatni.
Jóhiszeműségetek és nemzeti érzéseitek alapján se hagyjátok magatokat becsapattatni!
Egyházunk és gyülekezeteink ne vállaljanak részt hiteltelen jelöltek, politikai akarnokok és szélkakasok népszerűsítésében!
Nemzeti érdekérvényesítésünk erősítése céljából viszont föltétlenül részesítsük előnyben a közösségünkhöz tartozó, a keresztény értékeket hittel valló – többségükben RMDSZ-színekben induló vagy független – jelölteket.
Az egyéni szavazókerületeken alapuló választási rendszer kiválóan alkalmas arra, hogy valóban: válasszatok. Csak hiteles emberekre adjátok szavazatotokat – azokra, akik valóban a mi közös értékeinket és érdekeinket, nemzetünket, egyházainkat, városainkat, falvainkat, vidékeinket és közösségeinket felelősen és híven képviselik.
„Temetők helyett életet…" (Nagy László) – ez legyen az erdélyi magyarság jövőbe mutató választási programja és jelszava! Ennek érdekében vállaljon az Egyház a társadalomban hivatásának megfelelő jószolgálatot!

Nagyvárad, 2008. november 10.
Tőkés László
püspök
EP-képviselő

Utóirat: Egyházkerületi körlevelünket szeretettel ajánlom valamennyi polgártársam és testvéregyházaink híveinek a szíves figyelmébe.

Olvass tovább…

Kedves falu, sok jó emberrel, színvonalas rendezvényekkel. Ez Báránd, ahol Balassa Iván Népfőiskola, október 21-én és 27-én Művelődés hete-tanulás ünnepe rendezvénysorozatot tart. Többek között szó lesz arról, hogy hogyan erősíti egymást a sport és a tánc, ahol ingyenesen kipróbálhatják a Fit-dance módszerét. Mindez október 21-én 18 órakor a művelődési házban. Vezetik: Tőke László és Tőke Luga-Anca táncművészek. 27-én, 17 órakor Önismeret és játék címmel interaktív előadásra kerül sor, amelyet Dr. Györgyiné Dr. Harsányi Judit pszichológus tart. A belépés természetesen mindkét rendezvényre ingyenes.

Előre is köszönjük a megjelenést.

A tisztánlátás végett kattints a képre.

Olvass tovább…

Köszöntelek kedves olvasó!

A lassan három napja tartó nátha következménye, kolosszális változásokat hozott az életembe illetve írói pályafutásom ívelő (hol föl, hol le) grafikonján, amelynek felgyorsuló vonalvezetését élvezettel irányítgattam.

Ezelőtt három nappal Murányi Sándor Olivér megdicsérte a Székely Cowboy Betyár, Funkcionális Analfabéta vagy a jelen Éra című írásomat majd tehetségút mutató táblákat szegezett képernyőm útvesztője elé. Meg is döbbenten rendesen, amikor egy Előretolt Helyőrséges szerző, aki a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy szerzőit ugyanúgy takonynak, mocsoknak és értékelendőnek nevezi mint a nagy Transzilván irodalom prominens személyiségeit, mint például Wass Albertet. Gondoltam, hogy csízió van a dologban és csak hajlítani akar mint Uri Geller a kanalat.

Ezen gyanúm hamar beigazolódott, ugyanis a mai nap elég erős és támadó fejtegetése azt a reakciót fejtette ki bennem (a vita lefolytatása a derekam bedása fele terelődött), hogy úgy láttam át a szitán, alig tudott kerülőutakat találni elveik magyarázatára. Elveik magyarázatára amiből úgy szeretett volna kijönni, hogy meggyőződöm arról: a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy nem ér egy kalap szart. De az Előretolt Helyőrség az igen. Az már frankó.

Mondja nekem azt akkor, amikor első verseskötetemből több könyvemet megvettek, mint amennyit az előretolt helyőrség szerzői összesen megvesznek. Amikor ezt a fent említett úriember tudatára adtam, hogy én csak konzultációt szeretnék kezdeményezni velük, azzal a szándékkal, hogy közösen találjuk meg a választ arra, hogy miért nem fogynak a könyveik, éles kitöréssel nyugtázta, hogy engem sem értékelnek, ahogy Wass Albertet sem. És szarnak rá, hogy hány könyvet adunk el (ez szerint szarnak az olvasóközönségre).

Elgondolkodtam már azon, hogy miért előretolt helyőrség, ha se magyarságtudatuk, se kultúrájuk, sem elveik nincsenek és rájöttem a titok nyitjára. Ők a cigány, buzi, sehonnai bitangok előretolt helyőrsége, akik élősködni szeretnek a népen, de adni neki semmit nem szeretnek.

Vagy lehet azt sem tudják merre vannak fejjel… Sem istenük, se vallásuk, se hitük.Sötétek, mint a jövő.

Olvass tovább…

Történt vala, hogy tegnap este Parnasszus hajója mellett lubickolva, két konzultáció között - ami arról szólt, hogy „bemenedzseljem magam az írói (költői) elitbe” -, betévedtem Laci bátyám Csokonai házához, hogy megvárjam szőke hajú őrangyalom, aki lelki mecénásként esett át a tűzkeresztségen, hogy az újabb, megjelenő verses? (ez ma is kérdéses) kötetemhez erőt csöpögtessen belém.

A Csokonai Ház, amelyben a Csokonai Vitéz Mihály „Élet-fa” Közhasznú Alapítvány mellett kávézó és dohánybolt működik - ilyenkor jönnek az ötletek, hogy a székelyudvarhelyi Korzó Polgári Kávézóban talán létre lehetne hozni egy hasonló közhasznú alapítványt, esetleg Nyírő József, Tamási Áron vagy Orbán Balázs néven - melegséggel tölti be a betonpanel-pláza körüli teret.

A plexid-fólia világból örökölt, fel-le tekerhető födém alatt kényelmes székek illetve asztalok sorakoznak rendezetten és e rendezettség csalogató, léleknyugtató hatása majdnem mindennap odahúz, majd odaragaszt a kikért kávéscsésze kávéaromájú magányához (betölthetetlen „fusztráltságom” – a cicik és az ajkak néha rajtam nem elég nagyok - univerzális kielégítése következményeként még a csésze is kívánatos).

Rágörnyedek a hófehér papírmezőre és nekifogok a betűk megtermékenyítéséhez, mégpedig úgy, hogy kiszolgáltassam a női emancipáció, eltitkolt de fegyverként használt, siváran hagyott tölténytárainak boszorkánykonyhán kifőzött vegyszerét. (Olvasd el még egyszer, mert ez a nők legényfogó titka).

A női nem határozott, igen tudatát próbálom megfogalmazni, ezen a Csokonai szagú, sejtető fényekkel felvértezett, kellemes kis helyen, ahol egy idő után a szemnek is unalmas a kavargó ember és autótömeg látványa.

Már nem érdekelnek a nyitott könyv arcok, a mások gondolatai és a találgatások arról, hogy ki merre tart. Csak Gali Laci bátyám szavaira kapom fel a fejem – mert tudom, hogy ő kiszúrja, mert mindig kiszúrja – a merevedést okozó, bátor női rongyokat, amikben elbillegnek előttünk a pénzhajhász toprongyok.

„A cicik és az ajkak nem elég nagyok,
de bajomban is kívánatos vagyok,
ha jólét gondtalan zenéje cseng felém
gazdatested leszek. Kérlek légy enyém!”

Egy-két toprongy megbámulásakor, megpróbálom elképzelni a befogadó képességet, és az aktus közbeni arc színeváltozásait, melyeknek hatásai a lelken keresztül a testben lelnek önmagukra. Egyébként egy nővel való sikeres együttműködéshez, erre a látványra óriási szükségem van.

Ülök a kivilágított, utcára nyíló emlékház teraszán és felugrok Parnasszusomra, hogy tettekben is a átvegyem a hajó irányítását. Előhúzom a táskámba lapuló, a megjelenő könyvemet népszerűsítő, önimádó mondatokkal teleszerkesztett, négyoldalas, helyesírásilag Oszkár-díjmentes kiadványt (a szerkesztő szerint a fonttal volt baj, pedig én úgy látom, hogy a forinttal) és beviszem, hogy Laci bácsi kezébe adjam az evezőt. Ezzel szeretnék manipulálni és tehetségtelen költőket pulálni (oláh, cigány szó: jelentése hímvesszővel irritálni).

Meglepetésemre ott ül Lővei Sándor barátom, költő és sorstárs, aki „A tolakodó hajnal” óta itt rekedt és most „Orgonaszó(val) keresi a szívedet”, hogy olvasd, megértsd és értékelt. Én értékelem az értékelendőt, de ahogy beszélni kezdünk azt is tudatom vele, hogy még inkább a kelendőt.

Megkapom az új könyvet, majd megegyezünk abba, hogy hamarosan felvesszük az elektronikus@kapcsolatot.is, hogy egy hamarosan szerkesztett irodalmi folyóiratban sikeresen együttműködhessünk.

Közbe megérkezik az őrangyalom és félrevonulunk, hogy az egyszer volt, hol nem volt klasszikus népmesei alapgondolat helyett, az „egyszer lesz, hol nem lesz, lesz egyszer egy verseskötet” című vígeposzt aposztrofáljuk (a francia szó magyarosított értelmében, pontot tegyünk a könyv végére), majd átsétálunk egy közeli pubba, hogy találkozzak intellektuális világ prominens és kontra személyiségeivel.

Letelepedünk egy egyetemi tanár szomszédságában (már a fene emlékszik a nevére) és kutatni kezdjük a magyar eredetiség erdélyi voltát, amelynek tudatában szerény tapasztalatom azt sugallja (és erre már inni kell), hogy míg Erdélybe hazátlan, addig itt csak a kis Román maradok.

Olvass tovább…

Az alábbi cikk 18 éven aluli olvasóim számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott.

A mai napot nem mondhatnám a pannon síkságon eltöltött életszakaszom legjobb napjának, ugyanis már reggeltájban megszállt valami szervezet – akarom mondani valami őssejt generáló emancipált betyár baktérium, így arra kényszerültem és annyira lenyomott, hogy a nap java részét a négy fal között töltöttem, kedves barátom a számítógép segítségével.

Bár gondolom, hogy az angyalok nem lesznek betegek (vagy ki tudja), de megkértem a barna hajú kedves kis leányzót, hogy a DNS cserét halasszuk máskorra, nehogy valami, a sejtosztódás útján degenerálttá esetleg homo gennyé cseperedő férget hozzunk össze, ami kinyírja majd a kis családot.

Bocsánatra legyen mondva (már akiben előítéletek születtek a családcentrikusságommal kapcsolatosan), de most nem a familiárisan homo-pszichés, fél-kerékmeghajtású szürkeállományos, várományos anyuka hasában kifejlődő ártatlan magzatra gondoltam.

De ha már itt tartunk, akkor nyugodta szót emelek a fél-kerékmeghajtású miniszterelnök (de hogy kinek az), Ferike, a familiárisan hiperpigmentált tolvajbanda és a homo-pszichés csőcselék ellen.

Ha már itthon voltam fellapoztam a pannon sajtót annak reményében, hogy valami újat hallok, netalán arról, hogy Ferikét meglincselték, a homo gennyeket kiherélték, és törvény által szavatolták a sötét árnyalatú pigmentek kiirtását.

De nem történt semmi. A fene vigye el. Mehetek megint Juda best of Dem Sky (Júdea Pest Demszki Gábor által összeválogatott csűrhéinek) városába tüntetni, valamelyik idegbeteg szekció ellen, mert előbb utóbb nem unjuk meg (öszödi baszod-e beszéd ellenpropaganda szövege). A hétszázát.

Nem dicsekvés képen, de valamit tettem ezért az országért, amikor a ratyi felvonulás ellen tüntetők táborában, a kockakövek egyenes vonalú egyenletes mozgását tanulmányoztam a Rambo ruhába öltöztetett rendőrök sisakján való landolás következményeként képződött hangvisszaveréssel elegyítve. De esküszöm nem metélt faloszomra, hogy csak véletlenül történt, mert hogy is lehetne közlekedni kockakövekkel teledobált utcán?

Hirtelen egy gyors konzultáció jutott eszembe. Mi ez a sok kő itt? Hát vonalnak a buzik. És ezt ki engedi? Hát a Feri. De ki a faszom az a Feri…? Hát az. Azon gondolkodok, hogy mire gondolt a választ adó fiatalember. Arra, hogy Feri falosz vagy buzi? Vagy mindkettő? Hát így maradtam az utóbbi tudatában. A rendőrök csak lestek, mint Janika az üres boltba. Szembe a magyarokkal, seggel a buzik felé.

Akkor tüntettek a szürkék, azt követően a feketék most legutoljára pedig a színesek. Fuj a hétszázát. Itt mindenki tüntet, csak a sápadt-arcúnak kell befognia a száját.

A legutóbbi sárgairigység zöld, zöldbab lila, piros-arany barna, türkizmadár fehér, feketetenger narancssárga tüntetők olyan közel álltak betűkhöz és a törvényekhez, mint a fenti fogalmak a mellé rendelt színekhez. Semmi közük és kapcsolatuk nem volt egymással.

Így vonult a tarka-marha fajzat az elstrichelt város központjában. Mögöttük bika pata kopogott a pepita köveken.

A tarkafelvonulással kapcsolatosan itt olvashatnak egy érdekes cikket.

Olvass tovább…