Főoldalra » kiállítás
Országos Hírajánló: >
Belföld >
Külföld >
Sport >
Gazdaság >
Kultúra >
Nők és Bulvár >
Tv Műsor >
Piactér
 |  |  |  |
Szarvasének a Sesztinában
 |
| Makoldi Sándor munka közben |
Makoldi Sándor festőművész képeiből rendezett Szarvasének című kiállítás ünnepélyes megnyitójára.
A kiállítást megnyitják: Pikó Sándor képzőművész és Oláh Tibor fotóművész.
Helyszín : Debrecen, Sesztina udvar, Sesztina Galéria.
A kiállítás megtekinthető 2011 augusztus 5-től szeptember 7-ig.
- Kiállításomat ajánlom Feleségemnek, Családomnak és mindazoknak kiknek lelkében megszólal a „Szarvasének”, a csodaszarvas üzenete, a Teremtő igéje.
A sugallat arról honnan, mi végre születünk e hazába és hová tartunk? Mi adhat utunkban erőt, hitet és eleink üzenetével hogyan gazdálkodunk? Tudunk – e ma hazánkban nem csak magyarországi, hanem magyar életet élni és magyar alkotásokat létrehozni?
Megpróbáltam. Ítéljék meg Önök sikerült-e. Urunk színeváltozásának évfordulójára emlékezvén. - Makoldi Sándor.
Forrás: www.polusonline.blogspot.com
Kóczián Melinda kiállítása a Csokonai Házban
A Csokonai Vitéz Mihály Szellemi Műhelyért „Élet-fa” Alapítvány székhelyén, a valamikori Csokonai Házban (Debrecen, Darabos utca 19) 2011. április 23-ától kezdődően már megtekinthető az Sz. Kóczián Melinda tűzzománcaiból készült kiállítás.
Sz. Kóczián Melinda Gyöngyösön született. Középiskolai tanulmányait Egerben végezte, majd az egri tanárképző Főiskolán szerzett magyar-rajz szakos tanári diplomát. Jelenleg Debrecenben él.
Tanulmányutakon járt Lengyelországban, Németországban, Franciaországban. Alapítótagja a Pasztellfestők Egyesületének. Mindennapjaink közvetlen tárgyi világát lírai bensőséges hangvételben jeleníti meg.
A kiállítás 2011. június 30-ig megtekinthető (Hétfőtől - Péntekig reggel 8-tól este 17 óráig, Szombaton reggel 8-tól 13 óráig).
Csokonai megemlékezés
(A fotókat Andics Árpád fotóművész készítette)
Potyók Tamás kiállítása a Kölcseybe
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében 2010. december 10-én 17 órai kezdettel megnyílik Potyók Tamás festményekbe öntött Városi Tájképvilága.
A Kölcsey Központ Bényi Árpád terme (Debrecen, Hunyadi út 1-3) erre az alkalomra nagy szeretettel várja az érdeklődő közönséget, ahol köszöntőt mond Somogyi Béla alpolgármester Úr. A kiállítást a rendező nyitja meg, Dr. Nagy Márta művészettörténész személyében. Közreműködik a Bordó Sárkány régi-zene együttes.
Épített környezet, ember és épület, tér és táj viszonyait tükrözi ez a kiállítás Debrecen, Róma, Velence és Erdély kontextusában. A művész Úr a tájak személyes élményeken alapuló részleteit mutatja be a dekoratív festészet eszközeivel.
„Fontos számomra a hagyomány. A gyökeret jelenti. Hitem szerint az újító szándék a tradíció ismeretében nyeri el komolyságát. Képeimet igyekszem világosan megfogalmazni és ezt a kézműves műgondjával kivitelezni.” - nyilatkozta Potyók Tamás barátom a kiállítás kapcsán.
A kiállítás 2010. december 10. és 2011. január 11. között, hétfő (és az ünnepnapok) kivételével naponta 10-től 19 óráig megtekinthető.
Kapcsolódó cikk: Interjú Potyók Tamás festőművésszel
Tamás bátyó honlapja: www.potyoktamas.hu
Tarnóczi Tamás kiállítása
Tarnóczi Tamás kiállításának megnyitójára még Október folyamán került sor a Csokonai Vitéz Mihály Szellemi Műhelyért Élet "Fa" Alapítványnál, ahol Ádány Laci bátyám felvezető beszéde után méltattam a művész úr munkáit. A fotókat Andics Árpád fotóművész készítette, aki mostanság házi fotósként sürgölődik körülöttem. Köszönöm neki a kitartó munkát.
1773. és 1981. november 17-e
...avagy Csokonai és Én
Éppen ma töltöm be 29. életévemet. És éppen ma van Csokonai Vitéz Mihály születésének 237. évfordulója. Érdekes ez az egybeesés. És érdekes a sors iróniája, hogy legelső verseskötet, amit kezembe vettem, azt Csokonai írta. És ettől a perctől életem malomkereke Reményeket és Lillákat görgetett utamba. És addig görgette az életem vonalát meghatározó akadályokat, amíg Bágyból, Székelyudvarhely után, Debrecenbe nem kerültem. Debrecenbe, ahol 1773. november 17-én megszületett a Lilla versek szerzője.
Amikor 2008. november 17-én 26. születésnapomat először ünnepeltem a Kálvinista Rómába, egy kellemes hangulatú kis helyet választottam ki magamnak. Egy helyet, amelyben éreztem az emberség szellemét, a költészet szellemét és a világ lüktetését. Egy helyet a Református Kollégium magasba nyúló épületével szemben. Egy helyet, ahol Csokonai Vitéz Mihály az 1773. november 17-i születése után emberré, költővé és legendává emelkedett. Ahol a Lilla versek, az Ódák, a vitézi, és az élet nagy kérdéseit boncolgató versek születtek. Sok-sok eget és földet rengető költemény a magyar irodalom legnagyobb lírikus költőjétől. És ez az a hely, ahol 1805-ben visszaadta lelkét az örökkévalóságnak.
Ebben a házban ma egy Alapítvány működik, aminek fő feladata, hogy ápolja és fenntartsa azt a szellemi értéket, amit Csokonai adott a magyarságnak. A kincset, ami díszként csillog a világ köpenyén. Ma 17 órától a Csokonai Vitéz Mihály Szellemi Műhelyért Életfa Alapítvány megemlékezést tart a Darabos utcai Csokonai Háznál, ahol egy a Csokonai életútjával kapcsolatos képek beszélnek majd a múltról. Az emberről. Az irodalomról. Az értékről. A kiállítók között nem kisebb neveket sorolok fel, mint Tamus István, László Ákos, Szilágyi Imre, Nagy Sándor Zoltán, Fátyol Zoltán és Burai Zoltán. A kiállítás megnyitását követően megkoszorúzzuk a Csokonai emléktáblát.
És ha hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, akkor a Magyar Múzsa sorozatban megjelent írásom is közelebb visz Csokonaihoz, és küldetést ad számomra. A Diétai Magyar Múzsa sorozat ugyanis Csokonai nevéhez köthető. A jelenkori Magyar Múzsának főszerkesztői átvételének gondolata pedig már évekkel ezelőtt felvetődött. Amire alkalom is nyílik, mihelyt anyagilag is helyre tudom hozni dolgaimat.
Halmágyi Csaba festőművész kiállítása
A debreceni Belvárosi Galériában 2010. október 7. és 21. között tekinthető meg Halmágyi Csaba fiatal festőművész kiállítása.
A kiállítás megnyitójára október 7-én 17 órai kezdettel került sor, melyet Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma parlamenti államtitkára adott át a közönségnek.
Halmágyi Csaba alkotásaira a realista ábrázolásmód jellemző. Tájképei, portréi mind tükrözik a néprajz, a néphagyományaink tiszteletét. Nagyméretű műalkotásainak a hangulata és mondanivalója nem hagyja érzéketlenül a szemlélődőt. A blogon hamarosan elolvashatják Halász János beszédét és egy rövid interjút Halmágyi Csabával.
„Halmágyi Csaba alkotói pályájának kezdetét joggal vetíthetjük vissza gyermekkorába. Realista ábrázolásait máig megőrizte a lélektanilag bátran elemezhető tájképgarnitúra, a portré és a néprajzi vonatkozásban szintén otthonosan mozgó látképvilág.
Talán a festő életvitele, a lélek szabadságvágya, az örökös mozgás, a soha meg nem állás, mely örökkön-örökké csak kitörni vágyik, mégis határt szab a világostól a merész, szinte provokatív viharos időkben rianó felhők ábrázolásában, miközben „lent” a mélyben zajlik csöndesen az élet. Másik örök pillanat, mikor a tájban elfekvő vagy éppen minden fölé tornyosuló mezőn dolgozó ember, esetleg egy árválkodó fa, egy út vezeti szemet gyönyörködtető módon láthatatlan sugarát az alkotás egy olyan pontjára melyen egy szusszanásnyira megáll minden.
A harmincas éveit taposó festő a gondolatiság, a népélet hagyományainak rohamosan eltűnő szeleteiben, az adott szituációkban kiütköző, napjainkban egyre kevésbe felfedezhető bensőséget is úgy ragadja meg ecsetvonásaival, hogy abban egyszerre mutatkozik múlt és jelen, rámutatva ezzel arra is, hogy értékeinkben apáink-anyáink állandósult harca nem volt hiába.
Képeiben sokkal inkább a melegség, a természet szeretete, minden napi dolgaink felismerése, az egymásnak feszülő ellentétek, az idő, az elmúlás ellensúlyozása szökik szárba. Talán nem véletlen az sem, hogy képei nagyok, témáinak kibontása mindennapjaink olyan két pólusa közé enged betekintést, amelyben ott simul a megaláztatás, a letaglózott emberség, a századok feje fölött átsuhanó igazság pedig, hol egy mozdulatban, egy szemvillanásban, hol egy egyszerű tárgyban jelenik meg. Mozgást ábrázoló ciklikussága akár egy kísértet, igen, a felelősségvállalás olyan ígérete melyben egyszerre úszik meleg és hideg fény, árnyaiban szerénységet, de félelmet is tükröz az alakok körött elfekvő sötét. Mesteri módon domborodik ki ez vászon, lemez vagy kartonra vitt képeinek mindegyikén.”
Szente B. Levente: A szabadság örök pillanata
Győri - Makoldi - Bencze: Sorskérdések és a Harmadik Évezred
Ha tisztán akarsz látni kattints a képre....
Olvass tovább…
Ozsváth Sándor művelődéstörténész beszéde Győri László és Makoldi Sándor kiállításának megnyitóján
Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn
Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.
Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.
Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.
Húsz éve elmúlt s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S mit akkor elmulasztottam,
Megemelem a kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt műpártoló közönség!
Egy kiállítás megnyitója ritkán szokott verset mondani. Hogy most mégis megtettem, az nem véletlen. Ady költeménye akár mottója is lehetne e kiállításnak, de mindenképp ihletője az egyik alkotásnak.
E röpülő időben Győri László szobrász- és Makoldi Sándor festőművész tárlata igencsak rendhagyó. Emlékezés, tisztelgés és figyelmeztetés egyben a magyarság Debrecenhez is kötődő, éppen 90 éve elhunyt nagy alkotóira és gondolkodóira: Ady Endrére, Csontváry Kosztka Tivadarra és Mednyánszky Lászlóra. A Hortobágy poétája, a Hortobágy és a Debreceni nagyvásár festője a mienk, itthon vannak hát Debrecenben!
Országosan is nagy év az Úr 2009. esztendeje, amolyan emlékezős-ünneplős év! Gondoljunk csak a félévezredes Kálvinra, vagy a mi 250 éve született Kazinczynkra, a 150 éves Benedek Elekre s az éppen 100 esztendős Radnótira! Az imént soroltakat megsüvegelik mindenütt, határainkon innen és túl. De ezt a hármat, Adyt, Csontváryt és Mednyánszkyt, haláluk 90. évfordulóján csak itt, Debrecenben idézik, méltatják s ünneplik. S ez nem véletlen, mert itt, a szabadság őrvárosában, szerves műveltségünk egyik őrhelyén bizony nagy dolgok születnek akkor, ha egy-két magyar összehajol! Ezen összehajolók meglett korú fiatalemberek: Makoldi Sándor és Győri László, meg a Magyarok Szövetsége képviseletében a főszervező, Mohácsi Gyula.
Figyelmeztető is ez a kiállítás, mint mondtam. Figyelmeztetés sorskérdéseinkre, közülük is a legfontosabbakra: Kik is vagyunk mi, magyarok, hol állunk, és hova tartunk? E kérdésekre a „hármak”, bő évszázada, szavakban és képekben adtak időtálló, példaértékű választ. (Ma e kérdéseket, különösen az elsőt, nem szokás, s nem is illik feltenni - még tán gondolkodni kezd rajta az elbutított magyar!)
Hol is vagyunk, s hová tartunk? Erre viszonylag egyszerű a válasz: Unióból az Unióba!
Aztán, mostanában mindig hídról szónokolnak „nagyjaink”, valamiféle hídszerepet szánnak nekünk, pedig már Ady Endre rámutatott: kompország vagyunk!
Most is az első kérdésre kéne tán előbb megfeleln
i, mint ahogyan a „hármak” tették volt. El kellene jutni előbb önmagunkhoz, végre haza kellene találni! Ady, Csontváry és Mednyánszky eljutottak ide: önmagunkhoz, magyarságunkhoz s hazataláltak. Ugyanúgy, mint a zenében Bartók és Kodály! Ugyanazt a formanyelvet találták meg ők is, s beszélték anyanyelvi szinten, ki-ki a maga műfajában. Így lettek óriások!
Ezt azonnal meglátták, és nagyra értékelték már a kortársak is. Csontváryról például így nyilatkozott Picasso: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül is van még festő ebben a században!” A Panaszfalat nézve meg így fordult Chagallhoz: „No mester, ezt még te sem tudnád így összehozni!”
Ady garabonciás volt, Csontváry táltos (Pap Gábor „szereposztásában”), Mednyánszky meg remete, vagy „szent ember” (ezt már én teszem hozzá). Így is éltek, s hittek önmagukban, küldetésükben!
Vegyük csak az utóbbit, Mednyánszkyt, az arisztokratát, kinek birtoka volt a fél Felvidék! Vagyonát elosztogatja a szegények között, Párizsban csavargók közt él. Végigjárja az első világháború poklait, Galíciától Szerbiáig, megsebesül, s nagy betegen, magányosan hal majd meg bécsi műtermében.
Már 65 éves, s mint harctéri rajzoló, a Kunstgruppe tagja, az olasz fronton, kint, a két lövészárok között rajzolja a halott katonákat, golyózáporban, az ellenséges csapatok tiszteletét is kivívva. Il Santo – suttogják az olasz bakák, a Szent, és nem emelnek rá fegyvert!
A Garabonciás, a Táltos és a Szent ember nyomában jár a két most kiállító művész. Szövetségesek, s szinte testvérek ők - 65 évével Győri László az idősebbik, Makoldi Sándor még „csak” 64 éves.
Műveik az élmény, a szemlélet és a kifejezés esztétikai hármasát tekintve is rokonságban vannak!
Győri 19 plasztikájának és Makoldi 14 festményének láthatóan legfontosabb élménye, élményköre a magyar hagyomány, annak is legmélyebb rétegei: a „jó pásztorok hagyatéka”, ősi műveltségünk, ősvallásunk, mondáink, meséink, az asztrálmitoszi örökség és a keleti filozófia. Ilyenek Győritől az Életfa, a Táltos, A lélek fája, a Lélekmadár és A Tao az út, Makolditól A kehely kitöltetése, a Tao-tó, vagy a három nagy kérdést feltevő Honnan jöttünk?, Kik, mi népe vagyunk? és a Hová megyünk?
Ezen élménykörhöz tartoznak szent állataink, a Csodaszarvas, a Fehér ló és a Turul. De mondáink-meséink Fehér lova Győrinél a hátán fekve, fájdalmában kapálódzik, szenvedi jelen sanyarú sorsát, szinte felkiáltójelként…
Ugyancsak ezen élménykörből valók őstörténetünk, történelmi múltunk mitikus alakjai: Hunor és Magor meg Nimród, az égi vadász Győritől, vagy a Jött éve csodáknak Makolditól.
Másik nagy meghatározó élményük az antikvitás és a keresztény kultúrkör! Makoldi Káronja, vagy Győri Stációja, Magyar Pietája és az Európa elveszejtése tanúskodik erről.
A harmadik kör a „hármak”, vagyis Ady, Csontváry és Mednyánszky rokonvilágát idézi. Ilyenek Makoldi képei közül az Ady-vers ihlette Krisztuskereszt, a csontvárys Istenfa, vagy a Mednyánszky emléke előtt tisztelgő Tavaszi áldozat.
Győri László A szent című kompozíciója pedig a 225 éve született Kőrösi-Csoma Sándornak állít emléket, annak a nagy tudósnak, kutatónak, őshazakeresőnek, akit a hazai hivatalosság szinte minden idei évfordulós megemlékezésből kihagyott.
Az itt látható szobrok és képek stílusegységét az organikus szemlélet biztosítja! Ez az organikus szemlélet jellemző a kiállítás megrendezésére, a művek térbeli elrendezésére is! A centrumot Győri Szentháromság kapuja jelenti, mely már makettként is kitűnő kompozíció, s megkapó látványt nyújt. Bizton remélhetjük, hogy a nemsokára Nádudvaron megvalósuló négy és fél méter magas változata igazi katarzis-élménye lesz majd e kapun átlépőknek!
Ha pedig képzeletben körré tágítjuk e négyszög alaprajzú teret, egyfajta magyar panteonban találjuk magunkat, hol Győri istenszobrait Makoldi-szentségek övezik.
Nemcsak a magam, de minden jelenlévő nevében is mondom:
Illesse köszönet a Magyarok Szövetségét e tárlat megrendezéséért, a Kelettervet pedig a képek, szobrok méltó befogadásáért. Megnyitónkkal Debrecen egyben új kiállítótermet is kapott! Áldás legyen rajta!
Befejezésül csak egy mondatot még,
köszönetképp, az alkotókhoz:
Ezeréves ősi nyelven, ezeréves ősi jellel, az Úr 2009. esztendejében, advent előestéjén, e képek és szobrok által üzenitek nékünk, hogy a Tejút Csillagösvényén, eleink Világfáján, az Égig-érő Fán ismét megérkezik hozzánk, mint ezer éve annyiszor, ismét megérkezik a Csodafiúszarvas, a Fényt Hozó, az Igével Teremtő, a Megváltó Krisztus Úr, kinek lába nyomán élet fakad, s ezeréves ősi nyelven, ezeréves ősi jellel, ily „korszerűtlenül”, már-már a regösök csacska énekével üzenitek, hogy mi, a Csodaszarvas Népe még mindig vagyunk, megfogyatkozva bár, s hogy csüggedésre nincs okunk, s hogy reményteljes, újabb évezred vár reánk, mert nekünk nemcsak hitünk, de küldetésünk is van e világban, keresztényként és magyarként - ezeréves ősi nyelven, ezeréves ősi jellel üzenik ezt képeitek és szobraitok.
Ámen!
Olvass tovább…
Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.
Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.
Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.
Húsz éve elmúlt s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S mit akkor elmulasztottam,
Megemelem a kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt műpártoló közönség!Egy kiállítás megnyitója ritkán szokott verset mondani. Hogy most mégis megtettem, az nem véletlen. Ady költeménye akár mottója is lehetne e kiállításnak, de mindenképp ihletője az egyik alkotásnak.
E röpülő időben Győri László szobrász- és Makoldi Sándor festőművész tárlata igencsak rendhagyó. Emlékezés, tisztelgés és figyelmeztetés egyben a magyarság Debrecenhez is kötődő, éppen 90 éve elhunyt nagy alkotóira és gondolkodóira: Ady Endrére, Csontváry Kosztka Tivadarra és Mednyánszky Lászlóra. A Hortobágy poétája, a Hortobágy és a Debreceni nagyvásár festője a mienk, itthon vannak hát Debrecenben!
Országosan is nagy év az Úr 2009. esztendeje, amolyan emlékezős-ünneplős év! Gondoljunk csak a félévezredes Kálvinra, vagy a mi 250 éve született Kazinczynkra, a 150 éves Benedek Elekre s az éppen 100 esztendős Radnótira! Az imént soroltakat megsüvegelik mindenütt, határainkon innen és túl. De ezt a hármat, Adyt, Csontváryt és Mednyánszkyt, haláluk 90. évfordulóján csak itt, Debrecenben idézik, méltatják s ünneplik. S ez nem véletlen, mert itt, a szabadság őrvárosában, szerves műveltségünk egyik őrhelyén bizony nagy dolgok születnek akkor, ha egy-két magyar összehajol! Ezen összehajolók meglett korú fiatalemberek: Makoldi Sándor és Győri László, meg a Magyarok Szövetsége képviseletében a főszervező, Mohácsi Gyula.
Figyelmeztető is ez a kiállítás, mint mondtam. Figyelmeztetés sorskérdéseinkre, közülük is a legfontosabbakra: Kik is vagyunk mi, magyarok, hol állunk, és hova tartunk? E kérdésekre a „hármak”, bő évszázada, szavakban és képekben adtak időtálló, példaértékű választ. (Ma e kérdéseket, különösen az elsőt, nem szokás, s nem is illik feltenni - még tán gondolkodni kezd rajta az elbutított magyar!)
Hol is vagyunk, s hová tartunk? Erre viszonylag egyszerű a válasz: Unióból az Unióba!
Aztán, mostanában mindig hídról szónokolnak „nagyjaink”, valamiféle hídszerepet szánnak nekünk, pedig már Ady Endre rámutatott: kompország vagyunk!
Most is az első kérdésre kéne tán előbb megfeleln
i, mint ahogyan a „hármak” tették volt. El kellene jutni előbb önmagunkhoz, végre haza kellene találni! Ady, Csontváry és Mednyánszky eljutottak ide: önmagunkhoz, magyarságunkhoz s hazataláltak. Ugyanúgy, mint a zenében Bartók és Kodály! Ugyanazt a formanyelvet találták meg ők is, s beszélték anyanyelvi szinten, ki-ki a maga műfajában. Így lettek óriások!Ezt azonnal meglátták, és nagyra értékelték már a kortársak is. Csontváryról például így nyilatkozott Picasso: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül is van még festő ebben a században!” A Panaszfalat nézve meg így fordult Chagallhoz: „No mester, ezt még te sem tudnád így összehozni!”
Ady garabonciás volt, Csontváry táltos (Pap Gábor „szereposztásában”), Mednyánszky meg remete, vagy „szent ember” (ezt már én teszem hozzá). Így is éltek, s hittek önmagukban, küldetésükben!
Vegyük csak az utóbbit, Mednyánszkyt, az arisztokratát, kinek birtoka volt a fél Felvidék! Vagyonát elosztogatja a szegények között, Párizsban csavargók közt él. Végigjárja az első világháború poklait, Galíciától Szerbiáig, megsebesül, s nagy betegen, magányosan hal majd meg bécsi műtermében.
Már 65 éves, s mint harctéri rajzoló, a Kunstgruppe tagja, az olasz fronton, kint, a két lövészárok között rajzolja a halott katonákat, golyózáporban, az ellenséges csapatok tiszteletét is kivívva. Il Santo – suttogják az olasz bakák, a Szent, és nem emelnek rá fegyvert!
A Garabonciás, a Táltos és a Szent ember nyomában jár a két most kiállító művész. Szövetségesek, s szinte testvérek ők - 65 évével Győri László az idősebbik, Makoldi Sándor még „csak” 64 éves.
Műveik az élmény, a szemlélet és a kifejezés esztétikai hármasát tekintve is rokonságban vannak!
Győri 19 plasztikájának és Makoldi 14 festményének láthatóan legfontosabb élménye, élményköre a magyar hagyomány, annak is legmélyebb rétegei: a „jó pásztorok hagyatéka”, ősi műveltségünk, ősvallásunk, mondáink, meséink, az asztrálmitoszi örökség és a keleti filozófia. Ilyenek Győritől az Életfa, a Táltos, A lélek fája, a Lélekmadár és A Tao az út, Makolditól A kehely kitöltetése, a Tao-tó, vagy a három nagy kérdést feltevő Honnan jöttünk?, Kik, mi népe vagyunk? és a Hová megyünk?
Ezen élménykörhöz tartoznak szent állataink, a Csodaszarvas, a Fehér ló és a Turul. De mondáink-meséink Fehér lova Győrinél a hátán fekve, fájdalmában kapálódzik, szenvedi jelen sanyarú sorsát, szinte felkiáltójelként…
Ugyancsak ezen élménykörből valók őstörténetünk, történelmi múltunk mitikus alakjai: Hunor és Magor meg Nimród, az égi vadász Győritől, vagy a Jött éve csodáknak Makolditól.
Másik nagy meghatározó élményük az antikvitás és a keresztény kultúrkör! Makoldi Káronja, vagy Győri Stációja, Magyar Pietája és az Európa elveszejtése tanúskodik erről.
A harmadik kör a „hármak”, vagyis Ady, Csontváry és Mednyánszky rokonvilágát idézi. Ilyenek Makoldi képei közül az Ady-vers ihlette Krisztuskereszt, a csontvárys Istenfa, vagy a Mednyánszky emléke előtt tisztelgő Tavaszi áldozat.
Győri László A szent című kompozíciója pedig a 225 éve született Kőrösi-Csoma Sándornak állít emléket, annak a nagy tudósnak, kutatónak, őshazakeresőnek, akit a hazai hivatalosság szinte minden idei évfordulós megemlékezésből kihagyott.
Az itt látható szobrok és képek stílusegységét az organikus szemlélet biztosítja! Ez az organikus szemlélet jellemző a kiállítás megrendezésére, a művek térbeli elrendezésére is! A centrumot Győri Szentháromság kapuja jelenti, mely már makettként is kitűnő kompozíció, s megkapó látványt nyújt. Bizton remélhetjük, hogy a nemsokára Nádudvaron megvalósuló négy és fél méter magas változata igazi katarzis-élménye lesz majd e kapun átlépőknek!
Ha pedig képzeletben körré tágítjuk e négyszög alaprajzú teret, egyfajta magyar panteonban találjuk magunkat, hol Győri istenszobrait Makoldi-szentségek övezik.
Nemcsak a magam, de minden jelenlévő nevében is mondom:
Illesse köszönet a Magyarok Szövetségét e tárlat megrendezéséért, a Kelettervet pedig a képek, szobrok méltó befogadásáért. Megnyitónkkal Debrecen egyben új kiállítótermet is kapott! Áldás legyen rajta!
Befejezésül csak egy mondatot még,
köszönetképp, az alkotókhoz:Ezeréves ősi nyelven, ezeréves ősi jellel, az Úr 2009. esztendejében, advent előestéjén, e képek és szobrok által üzenitek nékünk, hogy a Tejút Csillagösvényén, eleink Világfáján, az Égig-érő Fán ismét megérkezik hozzánk, mint ezer éve annyiszor, ismét megérkezik a Csodafiúszarvas, a Fényt Hozó, az Igével Teremtő, a Megváltó Krisztus Úr, kinek lába nyomán élet fakad, s ezeréves ősi nyelven, ezeréves ősi jellel, ily „korszerűtlenül”, már-már a regösök csacska énekével üzenitek, hogy mi, a Csodaszarvas Népe még mindig vagyunk, megfogyatkozva bár, s hogy csüggedésre nincs okunk, s hogy reményteljes, újabb évezred vár reánk, mert nekünk nemcsak hitünk, de küldetésünk is van e világban, keresztényként és magyarként - ezeréves ősi nyelven, ezeréves ősi jellel üzenik ezt képeitek és szobraitok.
Ámen!
Ozsváth Sándor művelődéstörténész
Vezető hírek
