Interjú Potyók Tamás festőművésszel

Potyók Tamás 1971. április 15-én született Debrecenben. A festészet alapismereteit a debreceni Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körben sajátította el. 1995-ben festőművészként diplomázott a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, majd ezt követően 1997-ig a Mesterkurzust végezte el. Művésztelepeken, Berettyóújfaluban, Tihanyban, Mártélyon, Berekfürdőn, Vámospércsen, Erdélyben: Gyergyószárhegyen és Makfalván vett részt. Tanulmányutakon Járt Németországban, Franciaországban, Svájcban, Hollandiában, Ausztriában, Erdélyben. Művészetéről, stílusáról, életéről, szemléletéről: belső és külső világáról készítettem interjút.


B.A.:  Sikerült már összefutnunk tavaly tél folyamán, amikor még Makoldi Sándor és Győri László művész urak absztrakt és szürrealizmus irányvonalától rontásmentes kiállítása után, amit anno 2009 novemberében láthatott a közönség, a Keletterv Galériájában. A kiállítás után a bárándi bortól mámoros családi légkör alakult ki, ahol mint méltán ismert festőt mutattak be a méltánytalanul ismert esetlegesen ismeretlen költőnek: nekem. De összefoglalnád, jellemeznéd, bemutatnád magad az olvasóimnak is?
P.T.: A saját stílusra való rátalálás egyrészt nagyon nehéz, másrészt nagyon könnyű. A nehézség abból adódik, amíg a festő nem ismeri önmagát eléggé és a fölkínálkozó stílus lehetőségek sokaságát mind sajátjának érzi. ( No persze lehetséges, hogy valakinek pont ez áll jól, a sokféleség. Ez alkati dolog.)
B.A.:  Meddig keresheti egy festőművész a helyét a különböző stílusirányzatok életfáján, amíg virággá majd gyümölccsé fejlődik azaz én, ami belülről önmaga az egyén? Miként találtad meg a háncsedények tápláló ihletnedvének csermelyét, amely beérésedet, beteljesedésedet jelentette és jelenti a mai napig?
P.T.: Jómagam olyan stílust szerettem volna kialakítani, mely biztos alapokon nyugszik és folyamatosan fejleszthető, érlelhető. Sok keresés, kipróbálás után, mely jó tizenöt évet kívánt magának, végül is az maradt meg, melyben a legjobban éreztem magam. Az a megfogalmazási lehetőség, amely a leginkább teret tud biztosítani szándékaim számára...
 B.A.:  Egy nyilatkozatodat olvasva egy nagyon fontos és talán az egyéniségedet legjobban tükröző kijelentéseddel találkoztam, miszerint a festészetet lehetőségnek tekinted. Milyen lehetőségek tárulnak fel egy modern kori, rohanó világok plázáinak árnyékában ténykedő festő, alkotó ember számára?
P.T.: Igen a festészetet lehetőségnek tekintem a magam számára. Egyrészt általa lehetőséget kaptam és kapok önmagam mélyebb megismerésére. Másrészt képek formájában mások számára is megmutathatóvá tehetem azokat az igazságokat melyekben hiszek, melyekre önmagamat is ráépítem. A festészet gyönyörűség. Színekkel világokat lehet teremteni, melyek gyönyörködtetnek, adott esetben elgondolkodtatnak. A festészet által folyamatosan tanulok látni. Észrevenni a legapróbb különbségeket is. Finomítja és építi a lelket, szellemet...
 B.A.:  A színek és formák általi harmónia eléréséhez, egy tiszta világlátásra és életfilozófiára is szükség van. Milyen életfilozófiát kaptál  és kapsz a múlt illetve a jelen hétköznapjaitól annak fényében, hogy hited szerint az újító szándék a tradíció ismeretében nyeri el komolyságát? Ez mennyire korhű filozófia ehhez a rohanó világhoz?
P.T.: Világlátás, életfilozófia... azt hiszem ezek nélkül elég nehéz lenne az életet mélységeiben megélni. Olyan gondolatokat próbáltam a magam számára alapként tudni, melyek örökérvényűek. Ezeket például a kereszténység is tudja nyújtani. Nem vallásosnak, sokkal inkább hívőnek tartom magam. Minél inkább harmóniára törekvő ember vagyok. Hiszek a békében. Úgy önmagamon belül, mint a környezetem felé. Hiszek abban, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, ezért hát óvatosan kell gondolkodni. Ami belül, az van kívül... Számomra fontos ez az érzelmi, értelmi alap. Ennek ismeretében kell döntenem folyamatosan azokban az élethelyzetekben, melyek nap mint nap adódnak. Hogy ez mennyire korszerű ma?... Magamnak kívánok megfelelni, nem a kornak.
 B.A.:  A síkon és téren, szellemiségen és érzelmeken, békén és harmónián túli művész és apuka hétköznapjai, mihez és kihez kötik egy olyan ember szívét illetve lelkét, akik a ihlet kertjében, múzsa illatú hajnalokon épp a vászon mögötti hétköznapokba ébred?
P.T.: Nagyon fontosak az életemben a lányom, a szüleim, azok a nők akik sok mindenre megtanítottak és tanítanak, valamint a barátaim. Azt hiszem minden találkozás tanítás is egyben... Azt hiszem másokon keresztül ítélhetem meg magamat is. Elmondhatom: hál'istennek vonzom a jó barátságokat, kapcsolatokat...
 B.A.: És legvégül legyen egy bulvárosnak is nevezhető kérdés. Hol tervezed következő kiállításaidat, illetve milyen mű megalkotásán dolgozol éppen?
P.T.: Ez év decemberében nyílik kiállításom itt Debrecenben, a Kölcsey Központban. A képek melyeken már jó ideje dolgozom, itt kerülnek majd bemutatásra. Városképek... ebben a tematikában gondolkodom most. Festmények formájában dolgozom föl Debrecen, Róma, Párizs, Velence valamint Erdély városainak számomra legfontosabb élményeit...
Készülnek olajfestmények, pasztellek, rajzok.