Egy tündérlány mesét mond Réti G. Péter pennáján keresztül. Mesét mond három generációnak. A gyereknek és a szülőnek. A szülőnek és a nagyapának. A nagyapának és az unokáknak.
Meséket mond, de nem féltétel nélkülieket. Nem tartalmatlan sallangokat, hanem oktató meséket, néhol drámaiságával, néhol parodisztikus humorával, melyek az életre való nevelést és oktatást rejtik magukban.
És ezek a mesék nemcsak nevelési szándékkal állnak a prózaiság strázsáján, hanem társadalom kritikaként is „pro et contra” mérlegelve a könyvben felsorakoztatott eszméket és eszmék közötti különbségeket.
A novellák szereplői egytől egyig reális személyek, fiktív esetenként átnevesített, „átállatiasított”, „átmanósított”, karakterekbe bújtatva, melyek a társadalmi különbözőségekre a saját reál életük megtapasztalásán keresztül hívják fel az olvasók figyelmét.
A mesék, novellák négy, külön kategorizálható témakört ölelnek fel. Az egyszerű harcsa mesétől, a teljes szocreál társadalomkritikáig vezet a könyv. Attól, ahogy egy kis harcsa megtanulja kezelni a körülötte zajló szegregációs folyamatokat (a horogra akadást is beleértve), addig, amikor a rendszerváltozás csak gengszterváltozási folyamatokat eredményez és a tankok hatalmát felváltja a bankok diktatórikus oligarchiája.
Nem kell meglepődni azon, hogy ez a könyv négy generációnak szól. Hiszen Harcsa Marcsa meséi teljesen leköti a gyerekek figyelmét, míg a három gonosz kis-manó története szókimondóan, sok-sok humorral köti le az apuka vagy az anyuka figyelmét. Persze ezekre a mesékre kénytelenek vagyunk felrakni a plusz tizennyolcas karikát.
A történelmi novellák, avagy kis-regények, mint ennek a könyvnek harmadik alappillérei gondosan összeszedett színpadi művek is lehetnek, ami nem csoda hiszen a szerző számos színpadi művet, köztük magyar uralkodókról szóló történelmi drámákat írt.
A negyedik pillér, a nagyapa meséje már nem pusztán élettörténet, hanem kemény társadalomkritika is. Rendszerváltásunk társadalomkritikája, amely megmutatja a valóságot. Amikor a gyárak helyett egyszerű családi villák (várak), míg a gépműhely helyett diszkók nőnek, a kapitalizmus gazdaságfejlesztő magjának elhintéséből.
De ugyanakkor bemutatja a züllésnek indult, kocsma köré centralizálódott, elkeseredett munkásréteget is, akik között ugyanúgy megtaláljuk az önjelölt prókátorokat mint a holnap lehetőségeit kereső, ideológiákat háttérbe toló kétkezű munkást is.
Bencze Attila
sorozatszerkesztő