Lélek Sándorné Ekpafat a lélek útja című kötetéhez

Lélek Sándorné Ekpafat „A lélek útja” című kötete a léleknek egy úgynevezett bináris bemutatása az olvasók számára. Mely bináris rendszerbe egykönnyen beleképzelhetjük önmagunk vagy akár szűkebb környezetünk élethelyzeteit is.
Iránymutatásokat ad (sokszor szakrálisan) az Isten iránti elkötelezettségünkhöz vezető út megtalálására, egy olyan szerző tollából, aki bőven kiismerhette a kórházi ágyak kétpólusú létvilágát, hiszen a kóma állapotán túli ismeretlen megtapasztalása egy úgynevezett mentális síkot nyitott, melyet olyan eszközként használ a szerző melynek megismerése nem csupán a periférikus elidegenedést hozza ki az olvasóból.
Ha arra gondolok, hogy sok önmagát és kultúráját szakrális térbe helyező ember képes orbitális tévedésekre és megrögzött dogmatikák hirdetésére, akkor ennek a könyvek az elolvasása után meg kell kell állapítanom, hogy az igazi teleológiai szakralitást csak úgy lehet visszaadni az írásokban ha megtapasztaltuk annak állásosságát. És történik ez akkor is ha egyszerű emberi történeteket dolgozunk fel és tárunk az olvasók elé.
De nem így történik ez Lélek Sándorné Ekpafat a „A lélek útja” című könyvében, hiszen nemcsak a vizuális (corpusbeli) tér tárul föl elénk, hanem a lelki perifériák is kinyílnak számunkra.
Egyszerű emberi sorsokról ír a szerző, amelyek olvasva folyamatosan nyílik ki az ember lelke és mintha a gyomrából kiszakítanának egy fertőző daganatot úgy válik könnyűvé a lelke. Persze, ahogy mindennél, ennél az érzésnél is be kell várni a beérés pillanatát.
A novellák egyszerűek és nagyszerűek. Érthetőek és érezhetőek, melyektől nem szabad idegenkedni. Sőt: ezeket olvasni és ajánlani kell. Ismerősöknek, rokonoknak, munkatársaknak és barátoknak egyaránt.