(Vers az életem törésvonaláról)
Hozzászoktam a bátorsághoz
s a magány héjába tekercselt
száműzött gyönyör frázisához.
Mert hozzászoktattak ezerszer.
S mert sorsomat is alá ásták,
szeizmikus talajra értem
de kivirágzok akár a mák
és közéjük dobom a mérgem.
Ősi, fájdalmas történetben
félkövér sztrájkokat tartok én,
s nevetek én is önfeledten
bántóim káröröm-ürömén.
Mert a szeretet költséges lett
s megkülönböztető jelt viszek,
pedig a szívem belegebedt,
hogy nőjenek hát a presztízsek.
De kitálalok tettet, nevet,
hogy olvashassák még azok is,
akik köztünk e nagy sziluett
mocskos dolgait élvezik.