A búbos kemence ágyékán
átitatta testünk a meleg,
s az ég megrepedt omladékán
a csillagokkal fogtunk kezet.
S letérdepelt közénk az Isten
egy fél imádságra legalább,
s rőzse fényét elébe vittem
elnyerve angyalok mosolyát.
A búbos kemence ágyékán
árnylovaikkal menekültek
a gondolatok mik sarlatán
tettekhez kapcsolták nevünket.
S gyógyfüvek parfüm-karizmái
kövek nyomását derekunkban
nem engedték ott beleállni
- valahol a kemence sutban.
A búbos kemence ágyékán
egyszerű és tiszta volt minden.
De hő-kifosztottan vár ma rám
és nem térdel előtte Isten.
A búbos kemence ágyékát
jó volna újra égni látni,
s ölelve csillagok honát
várnának imám replikái.