
Családja régi nevén Thököly Vajk (ma Tököly Vajk) külön kikötése az volt, hogy ezt az ősi családi nevet szeretné használni amennyiben versei megjelenésre kerülnek. A H betűt még a múlt, kommunista rendszer vette el tőlük, hiszen Romániai Szilágy megye, Szilágyzovány településről küldte be verseit. Az 1978. december 11-én született fiatalember verseit olvasva azt véltük felfedezni, hogy nagyon szépen meg tudja érinteni a kisebbségi lét perifériális gondolatvilágát.
Szégyen?
Szégyen e élni úgy, hogy azt mondják nincs hazám?
Szégyen lenne beszélni arról, ami volt talán?
Szégyen e megszólalni anyám nyelvén akárhol?
Szégyen, ha magamban vagyok, mikor senki sem pártol?
Szégyen lesz, ha azt vallom, aminek születtem?
Szégyen volt az régen, ha azért semmit nem tettem?
Szégyen e az, ha az Isten szava magyar, a kenyér és a vér?
Szégyen e ha úgy érzem, hogy nem szégyellem magam ezekért?
nem- szerintem nem szégyen!
Az Úr előtt – népiesen szólok
Ki tuggya, mi bántya,
mi bántya a szívëmet?
Ki tuggya, hunét gyütt,
hova tart az ílet?
Ki tuggya, mi lësz ott,
hun az Isten ítil?
Ki tuggya, hova kűd el,
mikor víget ír a sír?
Ki tuggya, hogyan lësz,
hogyan lësz a lelkëm?
Ott, tán hun az Úristen van,
hun az ördög el ne vigyën?
Ki tuggya, mit tëttem,
bűnöskínt halok mëg?
Csak Isten tuggya mit tëttem,
s mit érdemlëk mëg.
Ahonnan a szívem ered
(Szilágyság, bölcsőm vagy nékem)
Ahonnan a szívem ered,
Azok a Szilágysági hegyek,
Vagyis inkább dombok azok,
De számomra a legnagyobb.
Ahonnan a szél fújja szét,
Akármely gyom illatát,
S ha onnan fújja, ahol felnőttem,
Úgy érzem, mint a rózsafát.
Felhőbe bujt a nap ma is,
Várva a hívó szóra, a legyintésre,
De nem kell aranyba fesse a tájat,
Ez a föld nekem akkor is édes.
Vize körbe futja fáit éltetve,
Minden fűszála táncol a szélben,
S madarak éneklik mindenhonnan,
Szilágyság, bölcsőm vagy nékem!