Szarka-Kovács Péter (Véna Antológia 2009 - pályázat)

A 19 éves Pilisszentiváni Szarka-Kovács Péter pályázatunkra beküldött verseit olvashatják itt. Egy szerzőt a zenei ízlése alapján is nagyon jól meg lehet ismerni. Szarka-Kovács Péter pedig azt vallja, hogy a rockzene volt, van és lesz! Nagyon szeret koncertre járni, de különösképpen az Eddát és a Republicot kedveli. Álmai közt szerepel, hogy egyszer majd a saját koncertjei lesznek a kedvencei.

Fájó gondolatok

Meghajlott háttal kimondtál szavakat,
Nem is remélt, hanyag gondolat,
Lettél te ott lent az emésztőben,
Elenyésztél térben és időben!

Nyughatatlan élet elcsalt éntőlem,
Kedves érzéseket szakítottál belőlem,
Tigris karommal tépett öreg lelkem,
Szétzilált, kusza életem!

Utoljára sóhajtott égi akarat,
Hoztál nekem vérvörös havakat,
Álmot leheltél súlyos pillámra,
Gonosz telepedett éjjeli imámra!

A Vágy

Ezer szerelem, és ezer mosoly hív;
Mégis habozva létezem a tűzben;
Csengettyűként csilingelő szívek;
Habpehely fodrok simogatnak minket!

Hányszor rágtam földet, s ittam vért?
Ezerszer okádtam moslék-szavakat!
Csontok játszottak halotti dalokat,
S az emberek ellopták a halotti bért!

Tüzes lélekkel álmodtam csókodat,
Orkánnal szakadt fel belőlem a sóhaj,
S kéjes vágyak csiklandozták testem,
Mert te vagy a vágy; a Vágy!

Rám talált tétova lélegzettel az érzés,
Olvasztott szívem örökké szeret!
A tűz éget. Arcom álmos keret,
Benne égő kedves, szerelmes nézés!

És hányszor bújtam ölembe egyedül,
Könnyek gyűltek szemem sarkában;
Ábrándok kergettek az isteni égbolthoz!
Nem megyek. Várok. Valamire…

Míg élek, utazom kietlen földemen,
S közben halálszagot érzek!
Amerre járok, ide-oda nézek,
És nem lelek sehol szépet a szívemen!

Átok földjén

Ködtakaró betegen lebeg a tájon,
S bús népek élnek e másvilágon!
Nyomorgó népek hideg szeme néz,
Jajgatásuk a nagy Égig felér!
S bús csönd ül a szemeken;
Messze néző omlatag tereken,
Messze látó vérbefúlt némberek,
Mind-mind erre ténfereg!
Ott látszik kardba dőlt ember,
S vértokádó előtt egy rozsdás veder!

Hullaszag. Ez az átok földje,
És itt belém mar a halál körme.
Meghaltak. Rég letűntek csillagok,
És hallhatók még a gyászos hangok.

Jéggé dermedt szobrok állnak,
Hideg tereken, némán vigyáznak.
Emberi küszködések elhaltak rég,
Jót itt már nem adott az ég!
Olcsó szavakká váltak a tettek,
A becsületen csak vért vettek!
Gyermek hantja sír az őszi szélben,
Megfagyott tél szólt odalent a mélyben,
Őrizte gyermekünk kedves szívét,
Jégmarokkal apró testét marta szét!

Hazám ez a föld, kedves hazám!
Van itt szeretet még, van ám!
Innen indult ki egy apró eredet,
S ami engem ideköt, az a szeretet!