Bencze Attila: Megformálnál

Egy festmény térdel ágyamhoz ma este.
Egy új szívroham bukik  át a sávon,
ahol veled most a sáros utat járom
belőled én önmagam kikeresve.
S te szobrot hámozol a semmiből:
márvánnyá gyúr az ujjlenyomat örvény
s egy férfit préselsz össze meggyötörvén,
amíg amaz kötözésben hűsöl.
S én félkartotéknyi sorba vésem azt,
hogy összecsuklik szerelmedtől Bencze
s leolvad lassan róla a viasz.
Nem jó az másra csak művészetre.