Bencze Attila: Elek Tamás Zoltán könyve elé

Patetikus képzet, poétikus végzet és líraégés ezer fokon. Ez jellemzi Elek Tamás Zoltán „Sötét lángok” című kötetét, melyet most kezében tart a kedves olvasó.


Biegelbauer Pál szerint „a félelem mélyén a semmi lappang”. S ezt a semmit nem lehet másként feloldani, minthogy meglátjuk a semmi mögötti katarzist és feloldjuk azt. Szétrobbantjuk, mint világrobbanás az ősmagot, és szakrális térbe dobjuk át a gondot. Ez történik Elek Tamás Zoltán gondosan felépített és rendszerezett verseiben, hol a szellemi tehetetlenség fölött kolosszusként épül Babilonná az anyag, és mint földbe vetett mag versekké állnak össze a szavak.
Elek Tamás Zoltán versei egyediek, és ezt az egyediséget annak köszönhetik, hogy a szerző szakmai pszichológiai ismereteit ötvözi a szakralitás tér és a hétköznapi problémák érthető és érzékelhető világával.
A pszichológiát, mint tudományt – a Propper Péteri szemlélettel szemben – nem pusztán az emberi lélek vizsgálatára használja fel a szerző, hanem hozzá szól, ahhoz is, hogy milyennek kell lennie (milyennek kellene lennie). Értékeket fogalmaz meg, mert lehetősége adatik rá. A morális értelembe vett társadalmi kirekesztettségből adódó értékrendszert a valós világ, néha drasztikus pennájával írja fölül.
A versek érdekes fordulatai hol a magasba emelik, hol pedig a mélységekbe nyomják le az olvasó lelkivilágát. „Oly képeket festek,/ díszes közönségem, Nektek,/ melyektől tébolyt nemz az agy” írja „A kép” című versében, mellyel talán legjobban tudjuk tükrözni azt a fajta „psziché-analitikai” szellemi síkot, amelyek Elek Tamás Zoltán verseit tükrözik.
Ha irodalomismeretileg fogalmazok, akkor kijelenthetem, hogy a hang-, szó-, mondat- és gondolat-alakzatok, kiegészítéses hozzátétellel, illetve mellérendeléssel jelennek meg a versekben. Történik mindez a hely, idő és tér tekintetében létrehozott nyomatékosításaiban.
Az allegorikus hatások és megszemélyesítések, a hétköznapi fogalmak köré húzzák fel jelképrendszerüket. Ilyen fogalmak: a betegség, szembesülés a halállal, a szeretetlenség érzete, a szív és a lélek magánya. És itt tovább folytathatnám, azokat a hétköznapi fájdalmakat, amikkel naponta szembe kell néznünk.
Elek Tamás Zoltán kötete, ettől egyedi és metonímiáktól (névcseréktől) mentes, hiszen ez a  könyv magáról az olvasóról szól. Hétköznapi problémákról. A szerző nem ad válaszokat, nem akar megváltoztatni, csak szembesít azzal, amik Önmagunk vagyunk.
Aki egyszer kézbe veszi ezt a könyvet és beleolvas, annak folyamatos barátai lesznek ezek a versek, hiszen évek tapasztalata rejlik benne, olyan elgondolkodtató parafrázisokkal, amelyre naponta szüksége van az emberi léleknek.