Vehemencia és szeretkezés

Mitől ember az ember és mitől magyar a magyar – tevődik fel a kérdés mindnyájunkban. És tevődik fel azokban a pillanatokban, amikor a nemzet megtartó erejét jelentő összetartozás nem igazán azoknak a hírportáloknak a hasábjait ékesítik, akik egy úgynevezett radikális bárány bőrébe bújva hirdetik a nemzeti felemelkedés szükségességét.

A nemzet fennmaradásához szükséges némi nemű vehemencia és küzdelem, de mindez keretek között. Eddig nem igazán kérkedtem azzal, hogy bizonyos fokig én is elítélem a cigánybűnözést és melegfelvonulások színes kavalkádját, amik úgy hemperegnek végig szikes székes fővárosunk utcáján, mint a szemét.

De felteszem a kérdést, hogy némi-nemű kuka felrúgással, utcakövek felszedésével és mélyről jövő agresszívizmussal nem igazán jutunk előre, hiszen ez nem más, mint egy mélyről jövő aberráltság tükörképe a család, a munkaközösség és a társadalom vonatkozásában. Egyszerű szavakkal ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy a kocsmába mindig annak az embernek a legnagyobb a szája, akinek otthon: kuss a neve.

De visszatérve a nemzeti vehemenciához, nem azon kellen-e elgondolkodni: mennyire vehemensen és lényegre törően tudunk munkálkodni, a nemzet érdekében. Nem a nép nevében, hanem a nemzet érdekében.

A nép nevében, csak tönkre tenni lehet ezt a nemzetet, ahogy tették még nem is olyan messzi történelmi távlatokból, és amire Wass Albert utolsó üzenetében is utal: „Ez a mai magyar nemzedék kapott 50 évi agymosást. Néppé gyúrták a nemzetet. Az üzenetem az, hogy ébredjetek fel magyarok, legyetek nemzetté, váljatok nemzetté, ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országnak, hanem hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért.”

Tehát talpra magyar testvéreim és radikális kirohanások helyett, vehemens munkába fogjatok és gyarapítsátok családitokat. Magyar anyák, kerüljetek áldott állapotba, nemzetek magyar gyermeket és nemzeti vehemenciával neveljétek a következő nemzedéket. Mert vehemencia és szeretkezés a nemzet megtartó ereje.