Interjú a Polgár Infóban

Beszélgetőpartnerem azon kevés költők egyike, aki büszkén vállalja magyarságát és nemzetszeretetét. Költészete, élete legyen hát példa minden olyan ember számára, aki még tud és akar tenni a sokat szenvedő magyarságért. Bencze Attilát, az erdélyi költőt, elsősorban az irodalomról, valamint a Magyarsághoz való kötődéséről kérdeztem:

B.A.: Romániában még a kommunizmus malomkereke őrölte az emberi testeket és idegeket, amikor elérkezett az-az időszak, hogy óvodába kellett mennem. Ezekben a viharos időkben, a kisebb magyar településeknek nem engedték meg Erdélyben, hogy magyar óvodát üzemeltessenek. Ekkor kerültem a Székelybágyi elemi iskola létszámon fölüli padkoptatói közé, ahol egy terembe volt bezsúfolva az 1.-4. osztály. Az itt eltöltött időnek köszönhetően hét éves koromban már folyékonyan olvastam és ismertem az első osztályban tanított teljes anyagot. De leginkább a magyar irodalom nyomta rá bélyegét lelkemre. De valójában mégsem ekkor fogott meg a költészet varázsa. 1989-ben iratkoztam be a Székelybágyi elemi iskola első osztályába. A forradalom évében, nagyszüleim padlásán (akik fölneveltek) alkalmam volt megtalálni a padlás padozata alatt elrejtett magyar irodalmi klasszikusokat, nem kevés kellemetlenséget okozva ezzel nagyszüleimnek. Petőfi, Arany, József Attila és az „Erdélyi Helikon" számaiban megjelent Wass Albert művek arra sarkallottak, hogy az irodalom irányvonalát kövessem.