1993.április 9-én születtem. Balatonalmádiban lakok és Veszprémbe a Gastroker Alapítványi Vendéglátó ipari és kereskedelmi szakközép és szakiskolába járok. Szabadidőmet versírással és rajzolással töltöm.
Reménytelen Szerelem
Végignéztem- e csendes tájon, mást nem láttam
Csak szomorúságot!
Egy ajtó, egy titok, egy újabb rejtély…
Félek bemenni, mert tudom nem mindig térek vissza!
Tudom, hogy elveszek bent, tudom, hogy a szomorúság és sötétség rabja leszek!
Nem! Ellen állok, be nyitok…
Be mentem… körbenézzek mégegyszer, hátha találok valami
Aprócska boldogságot vagy reményt!
De nem! Csak szomorúságot, sötétséget és bánatott találtam.
Még egyszer utoljára körbe nézzek, mintha valami égne,
Mintha valami égetné szemem!
Ez a Remény egy apró darabja, ohh remény, ohh fény
Oh egy apró boldogságot szeretnék csak,
Hogy végre kikerüljek ebből a sívár állapotbol!
Nem maradok itt tovább, tovább már nem !
Remény egy arcot hoztál mit feledni probálok
Nem megy talán nem akarom feledni
Talán szeretni,
Talán csókolni,
Talán ölelni,
Szeretném!
Remény egy arc, mi még velem van!
Egy fiú, egy lány reménytelen szerelme ez nem más!
Tökéletes
Körülnéztem ebben a kicsinyke világban, és Rád találtam.
Rád, aki más, mint a többi pancser férfi!
Gyengéd, gyerekes, érzéki, szenvedélyes
Ennyi mit el tudok Rólad mondani…
Éveken átkerestem az igazit, s most úgy érzem, megtaláltam
Benned.
Csak egy képem van Rólad, pár árva szerelmes sor Tőled,
De szívemben ott vagy, ott voltál s ott leszel!
Ha kell meghalok Érted! Ha kell ezernyi csillag között is meg talállak,
Csak maradj az enyém!
Észre vettem számomra Te vagy a tökéletes férfi,
Felnőttesen gyerekes vagy, szenvedélyesen érzékeny,
Könnyű volt Beléd szeretni, de elengedni nagyon nehéz…
Már nincsen erőm…
Már nem akarok mást,
Nem…
Csak Téged Kedvesem!
Szeretlek
Csillagod fénye
Mikor félek felnézzek az égre,
Keresem a csillagod, hogy beszéljek Veled!
Van, hogy nem találom, mert elrejtőzik,
De nem tudom mitől félsz!
Ha szomorú vagyok, ha félek, ha egyedül érzem magam,
Csak felnézzek esténként az égre és megkereslek!
Az eget kémlelem és azt képzelem itt vagy velem, Mama!
De ez csak a képzeletem halvány szüleménye.
Arcodra már nem emlékszem,
Kereslek gondolataimban, de nem talállak, elvesztettelek.
Kisgyereke voltam amikor elmentél,
Hogy emlékezhetnék rád?
Barátságos, szelíd hangodra?
Magam se tudom.
Mikor már mindennek vége kereslek fenn az égen,
Keresem a legfényesebb csillagot,
Azt amelyiknek fényénél újra Velem vagy,
Amelyiknek fénye beragyogja az eget,
Amely egy sötét éjszakán mutatja a haza vezető utat.
Mert tudom az a csillag az Te vagy!
Sötét az ég, rajta több milliárd csillag, még is
Tudom, hogy hol s merre vagy.
Mikor én is fent bolyongok, újra együtt leszünk,
Minden olyan lesz, mint régen!
Egy sötét éjjelen tele bánattal, szomorúsággal ballagok
A sötét éjben, de te meg világítod az utam és tudom
„Erre kell mennem, ez a jó irány!”
Ígérem az égen, gondolataimban, emlékeimben
Élni fogsz, míg Én élek!
Fényed soha ne hagy kihunyni, én se hagyom, hogy kihunyon,
Hiszen ha nem mutatod az utat elveszek, eltünök,
Rossz irányba mennék!
Hanem lenne fényed, meg halnék Én is!