Csíki Andrea versei (Véna Antológia 2009 - irodalmi pályázat)

Barátaimhoz

Ezt a verset azért irom,
ha netán holnap nem leszek,
tudjátok meg barátaim,
szeretlek titeket.

Ha a sors megtagadja nevemet,
és senkiházinak itélnek,
Kérdem én:Barátaim,
megvédenétek engemet?

Számithatok rátok vagy újra elfordultok
s vad idegenként néztek rám?
De vigyázzatok,mert a sors megbünteti
az ilyen embert, meg ám!

Ha megtagadtok, ég veletek,
Ha megvédtek, Isten kövesse léptetek.
Történjék bármi, jöjjön a világ vége,
Ti akkor is a barátaim lesztek a mindenségbe.

Mikor?

Mikor fogunk úgy harcolni, ahogy őseink vivtak értünk?
Mikor lesz alkalmunk kardot ragadni s kiáltani:"Nem felünk"?
Mikor ébredünk önérzetre s öntsük ki vérünk?
Mikor lesz mégegyszer Bem apó vezérünk?

Mikor kiálltjuk együtt:"A magyar nem veszett el"?
Mikor támadunk embereinkkel?
Mikor pecsételjuk meg sorsunkat?
Mikor énekeljük sirköveink előtt a nemzeti dalt?

Mikor sietünk vért izzadni a harctérre?
Mikor nyerünk bátorságot végre?
Mikor törőljük le könnyeinket?
Mikor fejezzük be hőstetteinket?

Mikor hagyjuk abba önsajnálkozásainkat?
Mikor iktassuk be a törtenelembe a magyart?
Mikor gyújtunk gyertyát Szent Istvánnak?
Mikor ismételjuk meg véres múltunkat?
Mikor, mikor, mikor?
Egy örökkévalóság óta várja az emberiség a választ.

Biztatás

Vágjunk bele a mindenségbe,
ne bánjunk semmit,
Egy élete van mindenkinek,
használjuk ki végig.

A Ma holnap már múlttá vállik,
más divat válltja fel,
bolondos vágyak követnek
Ezrivel.

Álmatlan éjszakák ne állják útjaink,
szikrázó parazsak hozzák meg vágyaink,
s mondogassuk magunkban mig lehet:
„Az emberiség ennél többet is tehet!”.