A tartalomból

CSOÓRI SÁNDOR 80 ÉVES
Elnémult telefonok – Csoóri Sándor 80. születésnapjára (Kodolányi Gyula)
A megbízatlan magyar (Csendes Csaba interjúja Csoóri Sándorral)
Hűségből kitűnő – Adj’ Isten, Csoóri úr! (Duray Miklós)
Levélféle Csoóri Sándorhoz (Tőkés László)

VERSEK
Marsall László: El nem mondott zsoltár elé
Dobai Péter: Magányos harcos
Tornai József: Örülj, örülj!; Az egyik utolsó ének; Égi halál cifra palotája
Vezess, vezess új létre! (Grabant Anita jegyzete)

FÖLDKÖZEL
Kalóz-öböl Lágymányoson (Nagy Viola tényfeltáró riportja)
Rombolás és alapvetés
Nemzeti érdekeink és értékeink útja Lakitelektől Lakitelekig (Székelyhidi Ágoston helyzetelemzése)

INTERJÚ
„Oda menjünk, ahol kellünk” (Tárnok Mária, Pro Minoritate – Szikora Réka)
Diafilmben nagyhatalom vagyunk (Bíró Ferenc diafilmgyűjtő – Zalka Szilvia)

PRÓZA
Köntösödre sorsot vetnek (Gere István elbeszélése)
A hetedik vezér a nyakát csikorgatja (Szappanos Gábor novellája)
A költő (Bajnóczy Zoltán groteszkje)
Szentkuthy Miklós: Egyiptomi Mária (regény – 6. rész)
Barbárokra várva? (Orosz István)

KÖNYVISMERTETŐ
Könyv az elveszett szülőföldről
Simó Márton (Richard Wagner: Ingóságok)
Ősbizalom és szorongás
Hanti Krisztina (Radnóti Miklós: Levél a hitveshez)
Okosan szeresd gyermeked
Kerékgyártó György (Sue Gerhardt: A szükséges szeretet – Az affektusok hatása a kisgyermek agyfejlődésére)
Menedéket adni a vándornak
Zalka Szilvia (Bevándorló Budapest)
A tao macskakövein
Sándor Zoltán (Szögi Csaba: Mint ami lent van)
Legyen munkátokon áldás!
Csendes Csaba (Burns Katalin: Szőttesek regénye; Nagy Gábor: Ki a konkolyt vetette; Pósa Zoltán: Az ifjúság maradéka)

TÉVÉJEGYZET
Unokáink is bánni fogják (Végh Attila glosszája)
A hidak értelméről (Szőcs Géza esszéje)

FOLYÓIRATSZEMLE
Tiszatáj 2010/1.; Együtt 2009/4.; Agria 2009/TÉL; Műút 2009/6. (Pécsi Györgyi)

VIOLINKULCS
Örömzene: hegedű, orgona (Balogh Csaba programajánlója)

LEMEZTELENÍTŐ
Rossz fiú, jó fiú (Bryn Terfel: Bad Boys – Ókovács Szilveszter)

SZÍNIBÍRÁLAT
Pálinkába fúlt remények (Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába, Budapesti Kamaraszínház Tivoli - Metz Katalin)

FILMKRITIKA
A kegyetlen sógor – Haneke filmjei (Cirko-Gejzír – Kovács Gellért)
Propaganda: szeretem (Kapitalizmus: szeretem – Szalóky Bálint)

KÉPZŐMŰVÉSZET
Tudás, ösztön és önkritika (Holló László hagyatéka – Vitéz Ferenc)
Lélekfény aranyfüstlemezen (Udvardi Erzsébet Pro Cultura Christiana-díja – Tarczy Péter)
Művészkönyv készül Kálvinról (Vitéz Ferenc)
Vlagyimir Iljics baromnirvánája (Alekszandr Szokurov: Taurus – Grzegorz Górny)
Éleslövészet – írókra (Csiffáry Tamás esszéje)

KÖZÉP-EURÓPA
Repülő öreg nemzeti kincs (Jerzy Snopek, Lengyelország)
Magyar kisebbség: választás közben (Sándor Zoltán, Vajdaság)
Masnik a dossziéfedélen (Szondi György, Bulgária)
Kultúrháború itt-ott (Marie NDiaye Goncourt-díja – Szentendrei Judit)
Ne vicceljünk, Uraim! (Pozsonyi Ádámtól Kertész Imréig – Elek Tibor írása)

KÖZTÉR
Internetes hármasúton (A barikád.hu egy hete – Csontos János)
Gyurcsány Ferenc azt üzente (sajtószemle – Kerékgyártó György)
Már meg is bánta? (Kampánynapló – KEGY)

PÉCS2010
Hírek; Nem beszélnek, megmutatják – Konferencia a Bauhausról; Bárki betérhet a Brummogdába
(Hámori Andrea tudósításai)

TÁRCA
Örömadó (Prágai Tamás)
A kakaós betyár (Horváth Júlia Borbála)
Kampánybűz (Tóth Erzsébet)

RIPORT
Pestről vasúton Pestre (Csúri Ákos)

Olvass tovább…

A TARTALOMBÓL:
Mi lesz veled Unger-gyűjtemény? (Vitéz Ferenc cikke)
Magyar is meg kultúra is (Elek Tibor esszéje)
Elment a Fő Könyvelő ( Fekete Gyulára emlékezik Csendes Csaba)
A vállalt sors és sorstalanság (Orosz István esszéje a lakiteleki írótanácskozásról)
Szót emelnek-e a férfiak? (Fazekas Mária hozzászólása )

INTERJÚ
A hagyomány jövője ( Lukovich Tamás urbanista – Csontos János)
Hidroplánok a Kopaszi-gátnál (Pálffy György építész – Sályi Lőrinc)
A szégyent sem lehet kidobni (Török Ferenc filmrendező – Zalka Szilvia)
„Haver, a fülünk a földön hever” (Sziveri János halálának 20. évfordulóján – Kalapáti Ferenc)

VERSEK
Sziveri János (A Kos jegyében, Próféciák)
Ágh István (Ellobbant selyemkendő)
Kollár Árpád (Négy hamisgyöngyök)

PRÓZA
Grendel Lajos: Négy hét az élet (regényrészlet)
Borka Attila: Majdnem soha
Árvay Alica: Léthé folyója
Szentkuthy Miklós: Egyiptomi Mária (regény – 4. rész)
Potoczky Attila: Esettanulmány egy csapszerelésről

KÖNYVISMERTETŐ
Csak a Földnek is legyen türelme hozzá – Gróh Gáspár (Lányi András: Porcelán az elefántboltban)
Ima és álarc – Luzsicza István (Oláh András: Közjáték vagyunk)
Némberek és Loliták – T. E. (Vladimir Nabokov: A szem, A bűvölő)
Hegyen s földön járogatok vala – Szikora Réka (Gazda László: Csángómagyar falvak)
A katicabogár szárnya – Végh Attila (E. M. Cioran: A létezés kísértése)
Debreceni Jeremiás – Pécsi Györgyi (Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege)
Hölgy a Toronyban – Szentendrei Judit (Alison Weir: A Hölgy a Toronyban)

TÉVÉKRITIKA
Gyorsan élt, de nem színpadon halt meg (Portréfilm Major Tamásról – Kerékgyártó György)

SZÍNHÁZ
Csuli, a muri csillaga (Móricz Zsigmond: Úri muri, Nemzeti Színház – Metz Katalin)

LEMEZTELENÍTŐ
Gesztusok hattyúdala (Schubert: Schwanewngesang – Ókovács Szilveszter)

VIOLINKULCS
A kufárok kikergetése (Balogh Csaba koncertelőzetese)

OPERA
Vesztőhelyre várva (David Alagna: Egy halálraítélt utolsó napja – Tóth Dénes)

FILM
Viharfelhők Pandora fölött (James Cameron: Avatar – Szalóky Bálint)
Megtennéd? (Richard Kelly: A doboz – Sz. B.)

KÉPZŐMŰVÉSZET
Mindig csak azt az egyetlenegyet!
(A 70 éves Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész műtermében – Balázs Sándor)
Nyugdíjas portás és Ember báránnyal
(Örsi Imre naiv szobrász emlékkiállítása – Kő Pál)

MESSZELÁTÓ
Aki kifogta Amerikát (Richard Brautigan élete – Temesi Ferenc)

KÖZÉP-EURÓPA
Közép-Európa története mint posztkolonialista elbeszélés
(Ewa Thompson tanulmánya)
Búcsú a kiváltságoktól (Jerzy Snopek – Lengyelország)
Kortesbiznisz (Kovács Elemér – Kárpátalja)
Kinek kell Koszovó? (Sándor Zoltán – Vajdaság)
Engels tér, végállomás (N. V.)
Még épp nem Sztálin-barokk (Beszélgetés Golda János építésszel, a Design Terminal tervezőjével - Nagy Viola)
Marad a fal a híd alatt (S. L. cikke a Margit híd támfala körüli viszontagságokról)

KÖZTÉR
Sztrájk, Zanzibár, MDF (A Népszabadság egy hete – Brém-Nagy Ferenc)
Bajnai a buszsávban (Kerékgyártó György)
Nyugdíjasok 2.0 (BNF jegyzete)
Folyóiratszemle (Opus 2009/3; Pannon Tükör 2009/6 – Pécsi Györgyi)
Aki nem bánt meg semmit (Véronique Charaire-Kovács Veronika emlékezete – Illyés Mária)

TÁRCA
Az öreg Mózsi (Bálint Péter)
holtankoljak.hu (Tóth Erzsébet)
Ottlakapuszta népe (Csendes Csaba riportja – 2. rész)

Olvass tovább…

Tisztelt látogatóim. A napokban látott napvilágot egy gyönyörű kis lap, ami a társadalom, a politika és a kultúra berkeibe enged betekintést szaktekintélyek segítségével. Az alábbiakban a lap főszerkesztőjének, Csontos Jánosnak a bevezetőjét osztom meg önökkel.

Szép lassan, sorjában fogjuk elmesélni; majd meglátjuk, mi történik, miközben írok."
Az indító mondat nem tőlem való, hanem Julio Cortázar Nagyítás című elbeszéléséből, melynek alapján forgatta 1966-ban remek filmjét, a filmtörténet sokat vitatott alkotását, a Nagyítást Michelangelo Antonioni.
Cortázar az elbeszélés már-már áthidalhatatlan nehézségeivel, míg Antonioni a világ megismerhetőségével (vagy megismerhetetlenségével) foglalkozott.
A magyar kultúrközeg a filmes változatot ismeri inkább.
A főszereplő fotós a parkba indul témát keresni. Felfigyel egy fiatal nőre meg egy idős úrra, és fényképezni kezdi őket. A nő élénken tiltakozik, ám Thomas, a főhős megtagadja, hogy átadja neki a filmtekercset. A nő még a lakására is utánamegy, s csak egy másik filmtekercs átadásával sikerűl végűl megszabadulni tőle. A fotós ezek után hozzáfog a rejtélyes anyag előhívásához. Nagyítást készít a képről, melyen felfedez egy pisztolyt tartó kezet a bokrok között, sőt a bokor alatt immár egy holttestet is látni vél. Visszatér a parkba, és valóban ott találja a tetemet: azé a férfié, aki délután a fiatal nővel volt. Hazatérve Thomas feldúlva találja lakását: a képek eltűntek. Bizonyíték híján azonban senki nem hisz neki.
A sokat tárgyalt kérdés, hogy a művészet, a kultúra hozzásegít-e bennűnket a valóság (s benne mi magunk) jobb megismeréséhez, azóta is számtalan választ szűlt, de egyik sem volt igazán megnyugtató és kielégítő. Talán egyike ez azoknak a kérdéseknek, amelyek valójában nem is igénylik, hogy legyen rájuk felelet. A Cortázar–Antonioni tandem mindenesetre megajándékozott bennűnket egy makacs illúzióval: hogy a világ megértésére módunk van egyéni erőfeszítéseket tenni. Ennek eszköze pedig a nagyítás, akár több menetben is: amikor az idill mögött, a bokrok közűl előkerűl egy kikandikáló pisztoly, netán egy temetetlen holttest is.
Ha nem ötven, csupán húsz évre tekintűnk vissza, hasonló illúziókra bukkanunk. Az akkori rendszerváltó várakozások nem csupán a kollektív vágy titokzatos tárgyához, a piacgazdasághoz fűztek vérmes reményeket, de a kultúra demokratizálásához is. A realitás ebben is, abban is merőben másnak bizonyult. A kapitalizmus nem lett jobb és igazságosabb, mióta átmenetileg – úgy két emberöltőre – letértűnk az útjáról; s a kultúra ágyásai sem hajtottak szebb és szagosabb virágokat, miután lekapták fölűlűk a diktatúra melegházát.
A diktatúrát azért éreztűk fojtogatónak, mert ravaszdi álliberalizmusa mögött a kizárólagosság igénye rejtőzött. Az aczéli kánon – kusza és kiismerhetetlen szabályok szerint – hagyta lélegezni a kultúrát, de gyökerestűl kitépte a kultúrákat. Korlátozott pluralizmusa hazugságra épűlt, a „húzd meg – ereszd meg”, illetve az „oszd meg és uralkodj” évezredes tanításait sátáni módon alkalmazva. Ha akartuk, ha nem, az ördög nyála összekent bennűnket.
Ami utána következett, az minden várakozást alulmúlt. Fájó volt persze a melegház hiánya is, miközben bajosan szűlettek új mecénások; ám sokkal fájóbb az értékrelativizmus, amelyet a beköszöntő szabadság hozományaként kaptunk. Ráadásul a rendszerváltó kultúrelit is pártokra szakadt: megtanulhattuk, hogy a kultúra – amely definíció szerint egy és oszthatatlan – a gyakorlatban sok és osztható. A megosztottság azonban nem jelentett osztozást: a diktatúra rűhellt kirekesztő kánonját lassan, de biztosan felváltotta egy önmagát szabadelvűnek hirdető, de hasonlóképpen kirekesztő kánon.
Azóta eljutottunk a falig – vagy ha úgy tetszik, a bokorig, ahonnan titokzatos pisztolycsövek kandikálnak ki a kellően gondos nagyításokat követően. Még nem mondható ki, hogy elherdáltuk a bennűnket körűlvevő valóság megismerésének lehetőségét, de már jó úton vagyunk felé. A hovatovább egyeduralkodóvá vált kultúrafogalom megannyi részigazságot megfogalmaz, de olykor köszönőviszonyban sincs mindennapi tapasztalatainkkal. Elégtelenek a magyarázatok, vérszegények a közös mítoszok, a szubkultúrák nem állnak össze közös nemzeti – közép-európai, európai – kultúrává. Nem kéne ebbe belenyugodnunk: újabb és újabb nagyításra van szűkség.
A Nagyítás című film zárójelenetében pantomimesek jelennek meg, s teniszjátékot imitálnak. Eljátsszák, hogy egy túlűtés miatt a labda Thomas, a fotós lába elé esik, aki némi habozás után lehajol a nem létező labdáért, és visszadobja a játékosoknak. Egy frissen induló kulturális hetilapnak sem más a dolga, mint felvenni az eléje űtött teniszlabdát, de kimondani róla, ha virtuális. Ám ez a wimbledoni pantomimjáték megannyi újabb kérdést fogalmaz meg. Lehet-e egységes kultúrája egy kulturális értelemben következetesen, szisztematikusan szétzilált nemzetnek? Elmozdulhatunk-e a nyirkos faltól? Megmutatható-e a szivárvány színeiben pompázó kulturális pluralizmus a sáncait minden „betolakodó” ellen védő kizárólagosság ellenében? Van-e garancia arra, hogy nem ismét kizárólagosságok váltják egymást? Létezhet-e közös nyelv, közös agy, közös szív? Van-e esélye, hogy a XXI. század első évtizedének végén mindennemű hátsó gondolat nélkűl feltehessűk a kérdést: mi az ember, mi az európai, mi a magyar? S vajon győzzűk-e mindezt bölcsességgel, tűrelemmel, fixírrel és fotópapírral?
„De ha megint kérdéseket kezdek el föltenni, semmire sem megyek; jobb lesz, ha belefogok, talán maga az elbeszélés lesz a válasz, legalábbis valakinek, aki elolvassa.”

Olvass tovább…