Népi tehetségkutató - Hajdú-Bihar Megye

Olvass tovább…

Magyarok Vására a debreceni vidámparkban

Magyarok Vásárát szervez a Magyarok Szövetsége a debreceni Nagyerdei Kultúrpark (vidámpark) területén 2010. október 2-án 9-től, 18 óráig, Itt a debreceni Nagyközönség megtekintheti Hajdú-Bihar megye kézműveseinek portékáit.
A kézművesek a szerves kultúra képviselői, akik nemcsak őrzik hagyományainkat, hanem meg is élik az alkotás által. A tárgyak nagy része valamikor használati tárgy volt.
A régmúlt időkben a nép szerves egységben élt a természettel így az általuk készített tárgyakon a szimbólumok is ezt az összhangot, harmóniát jelenítik meg. A Magyarok Vásárán a kedves látogatók megismerkedhetnek az alább felsorolt mesterségekkel, azok mesterműveivel, illetve művelőikkel: mézeskalácsos, kosárfonó, késes, gyöngyfűző, csontfaragó, fafaragó, fazekas, nemezelő, bőrös, kalapkészítő, kovács, stb.
A vásári forgatagot az íjászok harci bemutatója színesíti. Ott lesz a Fehérlófia Hagyományőrző Íjász Egyesület és a Zsáka-Furtai Vata Törzs Íjász Egyesület is.
A fent említettek mellett még rengeteg színes programmal várjuk az érdeklődő közönséget.
A rendezvény szórólapja letölthető az alábbi képre kattintva.
Olvass tovább…

Videó a Magyarok Országos Gyüléséről

Olvass tovább…

Fotópályázat a Magyarok Szövetségénél

jurta
A Magyarok Szövetsége fotópályázatot hirdet Bösztörpusztán, 2010.augusztus 13-14-15-én második alkalommal megrendezésre kerülő Magyarok Országos Gyűlésén (MOGY) történtek fényképen való bemutatására, az esemény hangulatának megörökítésére.
A fényképek az alábbiakat igyekezzenek kifejezni, azt művészi módon dokumentálni:
1. Színpadi események, előadások szereplők
2. Életképek, hangulatok, érdekes jelenetek
3. Kézművesek tevékenysége, a portékák sokszínűsége
4. Élő és tárgyi népi motívumok
5. Magyar harci művészet képi ábrázolása
A pályázat nyitott, azon foglalkozástól, életkortól függetlenül bárki részt vehet, az egész Kárpát-medencéből, 6 db digitális képpel.
Nevezési díj nincs.
Beérkezési határidő: 2010. augusztus 30. reggel 8 óra.
A zsűri elnöke: Díner Tamás fotóművész
A zsűri tagjai:
Antal Edit M.Sz. Sajtószolgálat
Somogyi György fotóművész
Rodler Miklós fotóművész
Bogdándy György (Bogdy) Szilaj Csikó fotós
További tudnivalók, részletek, "nevezési lap" a csatolmányban.

Olvass tovább…

Civilek a történeti alkotmányért fórum

A Magyarok Szövetsége Hajdú-Bihar megyei szervezete meghívja a civil szervezetek, egyesületek képviselőit a „Civilek a Történeti Alkotmányért” fórumra.

Helyszín: Debrecen, Kálvin tér, a Kálvin Hotel Cívis terme.
Időpont: 2010. július 30. 18 óra.

Program:
* A Magyarok Szövetsége bemutatása
* Előadás a történeti alkotmányról
* A civil szervezetek bemutatkozása
* Hozzászólások, javaslatok

A rendezvény célja, hogy a régióban működő civil szervezetek működését összehangolja a nemzet építése érdekében. Szeretnénk megismerni a civil szervezetek megyében folyó tevékenységét és kijelölni a lehetséges együttműködés formáját és tartalmát.
Ennek érdekében kérjük, hogy lehetséges javaslataikat, észrevételeiket készítsék elő, a rendezvény gördülékeny lebonyolítása érdekében.
A Magyarok Szövetségéről bővebb információt találhat a www.magyarokszövetsege.hu honlapon.

Részvételükre feltétlenül számítunk!

A fórum sikeres lebonyolítása érdekében 2010. július 27-ig kérjük, jelezze részvételi szándékát az alábbi telefonon, elektronikus levélcímen, vagy szöveges üzenetben (SMS):
Damjanovics Ágnes - 0630/205-2412
Botos Csaba - 0630/205-2411
E-mail: msz.hajdu@gmail.com
Olvass tovább…

Augusztus 13-14-15-én Magyarok Országos Gyűlése

Kunszentmiklós mellett, Bösztörpusztán újra megrendezésre kerül a Magyarok Országos Gyűlése, melyet idén második alkalommal szervez a Magyarok Szövetsége.
A közel két éve alakult civil szervezet azt a célt tűzte maga elé, hogy pusztán emberi összefogással új, működőképes közösségeket hívjon életre atomjaira hullott társadalmunkban.
Augusztus 13-14-15-én tehát ismét megszervezik azt a páratlan összejövetelt, amely már 2009-ben is elkápráztatta a Kárpát-medence magyarságát. Ez a népgyűlés nem pusztán a magyarság legkiemelkedőbb seregszemléje, hiszen az élménygyűjtéssel egy időben közös jövőnkről is gondolkodnak majd a résztvevők.
Magyarország legrangosabb és legszínvonalasabb szabadtéri kulturális rendezvényén tavaly még „alig” 300 ezren vettek részt. A Szövetség az idén duplázni szeretne.
A Magyarok Országos Gyűlése mintegy kiegészíti a csíksomlyói búcsú magyarság összetartó szakrális csodáját, nemzetegyesítő, lélekemelő tisztaságát. Mégpedig az összmagyarság kultúrájának, hagyományvilágának teljes körű bemutatásával, szellemi értékeink életre keltésével, világszínvonalú magyar termékeink reprezentatív vásárával.
A rendezvény három színpadán a magyar könnyűzene és népzene legkiemelkedőbb képviselői játszanak majd, az úgynevezett Pusztaegyetemen pedig tudományos, gazdasági és őstörténeti előadások váltják egymást a magyar irodalom és filmművészet remekeivel. Közben a gyerekek népi játékokkal, a felnőttek pedig a legfrissebb magyar találmányokkal ismerkedhetnek meg.
A betegeket több tucat jurtában várják az ősi magyar gyógymódok avatott ismerői.
A Bösztörpusztára látogatók megkönnyezhetik a Magyarok Szövetsége tehetségkutató versenyének döntőseit éppúgy, mint a helyszínen zajló hagyományos magyar esküvők és keresztelők lélekemelő hangulatát.
Nem utolsó sorban pedig részt vehetnek Magyarország legnagyobb szabású történelmi élőképén, a közel 2000 fő közreműködésével létrejövő lovas, íjász és gyalogos harcászati bemutatón.
S hogy a Magyarok Országos Gyűlésén nem csak a lelkünk telik meg csordultig, arra garancia a Kárpát-medence minden részéről érkező több száz kézműves, akiknek termékei nélkül egyszerűen nem lesznek képesek hazamenni az ide látogatók.

Legyenek vendégeink, legyenek társaink!
Szerződjünk együtt újra a nemzet megtartásáért és felemeléséért!

Gárdián Gábor
Magyarok Szövetsége Sajtószolgálat
Olvass tovább…