Neveljünk magyarságtudatra

Nemzeti érzelmű értelmiségünk a harmadik évezred küszöbén túl, a mai szükségállapotban arra hivatott, hogy a magyar társadalmat a szakadék széléről visszahozza az életbe. Azt a magyar társadalmat, amelyet a több évtizedes kommunizmus utódgyilkosai pár év alatt jobban tönkretettek, mint nemzettelen elődeik. Ha csak az elmúlt tíz év gerinctelen, nemzetáruló, isteni erkölcseiből kivetkezett MSZP–SZDSZ politikai színvonalat vesszük figyelembe, megdöbbentő képet kapunk arról a gazdasági és szellemi válságállapotról, amely miatt Magyarország lakosságának mintegy hatvan százaléka 2009-ben azon gondolkodik, hogy aznap este mit eszik a család.

E radikálisnak tűnő gondolatok természetesen nem egyeztethetők össze a kulturált Európával. De megengedhetetlen Európa közönyössége is az emberi jogaiban megsértett magyarsággal szemben. Talán lassan mégis elérkezik az az idő, amikor az ifjúság bizonyos hányada kilátástalan helyzetében rádöbbent arra, hogy a kereskedelmi televíziók éterében tündöklő celebpolitikusok, a show-műsorokban mindenhez értenek, de valójában tehetségtelenek és tehetetlenek. Uniós csatlakozásunk után azt kellett megtapasztalnunk, hogy a tőke szabad áramlásának gördülékeny megteremtésén, az állami és magántulajdon nem megfelelő kezekbe juttatásán kívül semmi nem érdekelte a demokrácia köntösébe bújt kapitalista Európát és posztkommunista politikai pribékjeit. Az általuk megteremtett adózási rendben kis- és középvállalkozóink – akik egyébként az államkasszába befizetett forintmillióikból tartanak el tömegeket – azt fontolgatják, hogy vállalkozásuk színhelyének egy élhetőbb világot választanak. De megnyugtató tény, hogy vannak még olyanok is, akik küzdenek és kitartanak, mert tudják, hogy kezükben az ország és gyerekeink sorsa. Tudják, hogy nem szabad feladniuk, mert különben idegen népek, idegen kultúrák rabszolgái lesznek. A nyugati kézben lévő multinacionális cégektől bizony felkopna a segélyből élők álla.
A kulturális elit szélesebb szegmensének árulásáról is beszélnünk kell: ezek az emberek elősegítették, hogy a jövő nemzedék szekere minél gyorsabban, fék nélkül rohanjon a globalizációnak nevezett sátáni mélységbe, új Bábelt építeni. A kereskedelemi csatornákon aberrált, erkölcstelen műsorokat követve, rengeteg ember abban a tudatban él, hogy ez a magyar kultúra meghatározó irányvonala. Egyesek már nem is hiszik el: létezik egy kultúra, ami a miénk. Ami sajátosan magyar, és ami magyarként sajátos. De a gatyaletolástól és bugyimutogatástól elhíresült műsorok fénykora talán leáldozóban van. Néhányan kezdenek ráébredni, hogy népviseleteinkre, néptáncainkra, népdalainkra büszkének kell lennünk, ősi mesterségeink tanulása nem szégyen. Az igazi magyar emberbe hiába próbálnak idegen kultúrát, idegen hitvallást beleverni, mert az – minden küzdelmek ellenére – megmarad magyarnak. Az elmúlt nyolc évben a karhatalmista, szégyentelen, hazug és erkölcstelen kormány is azt próbálta belemosni a fiatalok fejébe, hogy a nemzeti értékeink, kulturális jelképeink, népviseleteink, népzenénk, népköltészetünk az európai divatnak nem megfelelő, értéktelen. Mindent, ami nemzeti önazonosságunkat, összetartozásunkat és megmaradásunkat jelentheti, lefasisztáztak, leirredentáztak.
A magyar szép lesz majd akkor, amikor népviseletünkben járva, az embereknek nem a kérdés, hanem a megállapítás hangzik el a szájából: kalotaszegi, gyimesi, dunántúli, hortobágyi, csikós stb. Amikor az éteren át nem mindig idegen világrészekről hozott dallamok üvöltenek a magyar éjszakába, hanem nemzeti dalaink. Amikor az iskolában nem olyan szerzőket tanítanak majd, akiknek nemzetárulása, aberráltsága úgy köszön vissza a sorokból, mintha az valami fenséges példa lenne a magyar ifjúságnak. Amikor a tehetetlen és családjukon segíteni képtelen szülők rádöbbennek arra, hogy a megélhetés zálogát jelentő pénz nem a postás táskájában terem. Ekkor csillan fel a remény, hogy a magyar név ismét szép lesz. Szép lesz, mert szakmailag hozzáértő, keresztényi erkölcsöket követő és nemzetileg elhivatott új államalapító kormány, az ifjúság szellemi éhségének kielégítésével, illetve jövője biztonságának reményével az igaztalanokat lesöpörheti a politikai palettáról.

Bencze Attila, költő, újságíró, a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy elnöke, a Határ Menti Kulturális Civil Polgári Kör ügyvezető alelnöke