Sportpedagógiai Szakdolgozat

Bevezetés

Mind a pedagógus, mind az edzői szakmának szüksége van arra, hogy a szakemberek, iskolák, szakosztályok és klubok pedagógiai munkáját feltárjuk, mérjük, értékeljük, ezáltal is elősegítve nem csak az egyes sportoló intenzív fejlődését, hanem a klubnak és természetesen magának az adott sportágnak is a sikerét.

Enkulturáció

Az enkulturáció fogalmának meghatározásával kezdeném dolgozatomat, hiszen teljességében a sportpedagógia és úgy általában a pedagógia egyik legnagyobb alappillére. E szerint az emberi létezés alapközege a kultúra, melyben minden ember él.

A kultúra pedagógiai jelentősége abban rejlik, hogy a nevelés a kultúra közegében történik – a nevelés mindig kulturális teljesítmény, vagyis a kultúrát meg kell tanulni. A sportpedagógiát is az enkulturáció kell alávetni. Ennek értelmében csak olyan tanár tud sportpedagógiát oktatni, aki a sportot mint kultúrát el tudja sajátítani.

Szocializáció

A szocializációs (beilleszkedési és személyiségfejlesztési) folyamatok az enkulturáció részfolyamatként értelmezhetőek. Az egyes embernek a társadalmilag létrehozott szociális világba történő beilleszkedése és a személyiség kialakulását és fejlesztését megvalósító, elsődleges (primer) szocializációs fázis (a születéstől 5-6 éves korig) illetve a másodlagos (szekunder) szocializációs fázis (5-6 éves kortól 14-15 éves korig) határozza meg. Viszont ezen fázisokban történő esetleges pszichológiai sérülés esetleges frusztrációhoz vezethet. Azzal viszont, hogy a primer és szekunder fázisban történő fixálódás folyamata kialakul, nem értek egyet, hiszen az egyén szociológiai és társadalmi nyomásra képes új, szintén időszakos fixálódási pontra reflektálni.

Nevelés

Az enkulturáció és a sikeres szocializáció folyamata mellett, a sportpedagógiában a nevelésnek van a legnagyobb szerepe. A nevelési folyamat alapja a felnőtt és felnövekvő ember között megvalósuló interakció, amely lehetővé teszi a folyamatok mikroszociális szintű vizsgálatát (edző-sportoló, sportmenedzser-sportoló, szülő-gyermek, edző-szülő stb. kapcsolatok).

Viszont a sportpedagógiában történő szociálissá alakítás, nem egy feltétlen motivációs vonal egy sportoló egyén számára, hiszen a sport a szociális érzékenységet félretéve a küzdelemre és harcra nevelés. A szociálissá alakítás helyett a sportpedagógiában az egyéni kontroll fogalmát javasolnám, mivel az értékrendek, elvárások, normák, szerepek, szabályok és viselkedésmódok szabályozása egy a pszichikai kontrollra való nevelés által válnak hatékonyabbá.

Tanulás

A nevelés mellett a sportpedagógia egyik fontos tényezője a a tanulás, mint egy a külső tényezők által előhívott és irányított folyamat központi fogalma. A tanulás segítségével értelmezhető az enkulturáció, a szocializáció, a nevelés és a szociális tanulás folyamatai is. A tanulás az egyénben lejátszódó „belső folyamat”, mely külsőleg nyilvánul meg a viselkedés, a cselekvés, a gesztikuláció, a mimika, a nyelv, a művészeti és egyéb készségek, illetve a különböző ismeretek által.

A sportpedagógiában egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a tanulásra, hiszen az utóbbi időben a sportágak az erőnlét mellett a könnyebb technikai kivitelezésre fektetik a legnagyobb hangsúlyt. Manapság, ahhoz hogy sportoló legyen valaki, 20 százalék tehetség, 25 százalék erőnlét és 55 százalék technikai tudás szükségeltetik, amelyet a tanulás által sajátíthat el a sportoló.

Viselkedés és cselekvés

A sportpedagógiai neveléshez illetve tanuláshoz kapcsolható a viselkedés és cselekvés folyamata, amely egy szervezet vagy személy megfigyelhető akciója vagy reakciója, mintegy másik személy által előidézett cselekedet vagy annak abbahagyása, amit akár a társadalmi szintű folyamatok (makroszociális), akár az egyéni interakció (mikroszociális) vagy akár az egyénen belül zajló pszichés (intraperszonális) változások interakciója határoz meg.

Sportpedagógiai mérés és értékelés

Ahhoz, hogy a sportpedagógiai folyamatok sikeresek legyenek elődleges szempontként a mérés és értékelés eredményhányadosát kell figyelembe venni. A sport pedagógiai mérés egyik lehetséges eszköze a teszt, feladatsor. Sokféle típusról beszélhetünk, például tudásmérő, intelligencia-, kompetencia-, képesség-, vagy személyiségteszteket használhatunk a nevelő-oktató folyamatokban .

A mérés és értékelés mindenekelőtt objektív, vagyis tárgyilagos, precíz, helytálló, megbízható és érvényes kell legyen.

Sportpedagógiai valóság

A mérések és értékelések mellett, amely nem feltétlenül jelzi pontosan egy-egy egyén állapotát, nagy hangsúlyt kell fektetni a sportpedagógiai valóságra, tapasztalati valóságra. Viszont a konszenzuális valóság (azok a dolgok, melyeket azért tekintünk valóságosnak, mert azt mondták, hogy valóságosak, emellett úgy is tűnik, hogy az emberek többnyire egyetértenek benne) csak egyfajta paradigma. Valóságtartalma megkérdőjelezhető.

A sportpedagógia tudomány struktúrája/modellje

A tudomány hagyományos modellje három fő elemből áll, amelyek: elmélet, operacionalizálás és megfigyelés. E szerint sportpedagógiai valóság, mérés és értékelés képezik a sportpedagógiai tudomány struktúráját. A szerint az operacionalizálás során meghatározzuk azokat a lépéseket és eljárásokat, amelyek segítségével azonosítjuk a mérni kívánt mutatókat – viszont sportpedagógiai szempontból a teljesítményváltozás nagyban befolyásolja ezt a szilárdnak hitt rendszert.

A fenti modell csak a deduktív logikát, illetve deduktív kutatási stratégiát mutatta be viszont kutatási probléma kieszközöléseként érdemes különböző stratégiákat választani.

Elméletalkotás

Deduktív vagy analitikus alapelvek, fogalmak, törvényszerűségekből, történeti tapasztalatokból speciális felvetéseket, azaz hipotéziseket alakítunk ki. A deduktív módon gondolkodó kutató nem információkban gondolkodik, hanem források és dokumentumok alapján, valamint tudományosan megalkotott elméletekben és eszmékben, amely pedagógiai szempontból véleményem szerint egyáltalán nem fedi a tartalom szűrését.

Irodalom

Ángyán, L. (2000): Előterjesztés a sporttudomány értelmezéséről. MTA Sporttudományi Albizottság

Bábosik I. (2004): Neveléselmélet. Nevelés az Európai Unióban. Osiris Kiadó, Budapest.

Bély, M.–Kálmánczhey, Z. (1967): Testneveléselmélet. Tankönyvkiadó, Budapest.

Bíróné Nagy Edit: Sportpedagógia. 2004, Dialóg Campus

Bíróné Nagy Edit (1990): A testnevelő tanár és szakedző tevékenységrendszere. OM pályázati zárójelentés. Kézirat, 250. o.

Bíróné Nagy Edit (1998): Előterjesztés a sporttudomány értelmezéséről. MTA Sporttudományi albizottság. Kézirat.

Bognár József - Pedagógiai és sportpedagógiai ismeretek (Budapest, 2010., Készült az Önkormányzati Minisztérium megbízásából)

Csermely P.; Gergely P.; Koltay, T.; Tóth J. (1999). Kutatás és közlés a természettudományokban. Osiris Kézikönyvek,

Budapest.

Falus I., Ollé J. (2000). Statisztikai módszerek a pedagógusok számára. OKKER, Budapest.

Földesiné Sz. Gy. (2000): Előterjesztés a sporttudomány értelmezéséről. MTA Sporttudományi Albizotság.

Istvánfi Cs. (2000): Előterjesztés a sporttudományról. MTA. Sporttudományi Albizottság. Kézirat, 2001.

Rókusfalvy P. (1985): Tehetségkutatás,-kiválasztás és- gondozás. Testnevelés és Sporttudomány, 1. 16-21.

Szabó T. (2002): Jelen és távlatok. Magyar Edző, 3. 21-22.

Takács, F. (1971, 1989): Adalékok a testnevelés és sporttudományok tudományelméleti kérdéseihez. TF Közlemények, 201–222. o.

Takács, F. (1972): A testkultúra fogalma és néhány tudományelmélet problémája. TF Közlemények, 95–100. o.

Tomcsányi, T. (2002): Mentálhigiénés képzés a Semmelweis Egyetemen. Animula K.

Trzaskoma-Bicsérdy G., Bognár J., Révész L. (2006): Sportágválasztás az általános iskolában. Magyar Sporttudományi Szemle, 1.

21-26.