Előszó Radnó György „A némaságom kiáltom” című kötetéhez

Egy ember, aki hallgatott, figyelt és élt, miközben a múzsák keze simogatta a lelkét ott legbelül. Olvasott és olvastatott. Mint igaz gyöngy, melyet csak későn fedez fel az ember ott lapult élet nyomasztó kagyló-keratinijai között. S éveken keresztül életfilozófiai síkokba kapaszkodva vagy éppen azokon elbukva érlelte magában a lírát. De a líra vulkán most hirtelen a felszínre tört és ömlik, és ömlik, és ömlik...

És teszi ezt az én szerencsémre, mert jó versekhez végre jó kritikát írhatok, mérlegelve és értelmezve a Gyuri költői szellemiségét és a mögötte rejlő lírai ént.

Radnó György líráiban egy úgynevezett hagyománykövetés reflexiója figyelhető meg, amely alapvetően együtt jár egyfajta múlttudattal és amelyből a kollektív rekonstrukció (de ugyanakkor a konstrukció) sem hiányzik. A Gyuri által életre hívott lírákban, a bújtatott élet-lételemi pozíciót, egy neves gondolkodó Hermann Lübbe által filozófiai szinten jól meghatározott, teoretikus újkonzervativizmus figyelhető meg, ahol a szent és a profán szintjén történő élethelyzetek megtestesülése, a logika szintjén majdhogynem kiegyensúlyozottságot mutatnak.

A parnasszusi úton születendő versek, a hagyományt olyan szokásként testesítik meg, mely nemzedékeken át, tudatosan múltba-tekintő, kételyek nélküli természetességgel talál elfogadásra.

A lírai spontaneitás: fokozatok, szintek és aspektusok megoldása a természetes vagy szerves életváltozásoktól függően, a nyelvszokás koncepciójában és a nyelvújítás fragmentálódásában.

A szerző viszonylag későn érő költészeti énjének köszönhetően, az lírai eszmecsere és életfilozófia között egy úgynevezett interakciós kölcsönhatás alakul ki, a szabad szemléletiség kultur- és tudatállapotában. A racionalitási szintet úgynevezett mentális predikátumokkal fűszerezi.

A szerző a Platóni „Hetedik levéllel” vagy a „Phaidrosszal” szemben egy új alternatívát követ és írásaiban az élet tudását és élettapasztalatot dolgozza föl formális ideológiákban, ezzel is alátámasztva Eric Havelock elméletét, mely szerint a vizuális gyökerű idea (forma) a realitással egy tőről származik.

Szakralitási szinten egy úgynevezett morális intellektust épít be líráiba, beleszőve azokba az átlelkesítő informatív keresztény szellemiséget - ötvözve a család, a nemzet, a város vagy valamely korporatív közösség szemléletmódjával, mely Budapest, Dunaharaszti és Báránd szocinációs tényezőit tükrözi vissza. Gyuri verseinek dialogikás formái fontos stilisztikai elemek abban a tekintetben, hogy érthetőségi szinten a szóbéliség színvonalára is visszaemelje a remekműveket.

Érdemes tehát kiadni az ilyen volumenű, hasonló színvonalon megírt műveket: elsősorban mert tanítanak, másodsorban mert nemzeti értéket képeznek úgy a jelen, mint a következő generáció számára, hiszen a versei egyediek. Wittgenstein filozófiai pályafutásához hasonlóan a Gyurinak a versalkotási technikák terén nincsenek kimondottan meghatározott elő zöngéi. Az ő művei letérők az irodalomelmélet és versalkotási gyakorlatiság eddig létező vonalairól. Kicsit olyan mint Báránd, átszállós, félreesős - három világ, három tájegység, három ideológia találkozása.

Ajánlom hát mindannyiuk figyelmébe ezeket a remekműveket.