Az idő egy hatalmas tenger,
s parti kagylók az emlékeim
mit eldobtam egykor én bután
reménykedve, hogy az elveim
visszaadják egy délután.
És most hullámtörésbe állok,
nyílt-tenger álmom összedőlve,
s önmagammal is replikázok
kérdések közt mik összegyűlve
úgy ülnek rám mint a tályog.
A kagylók bizony lemaradtak
és odavesztek a gyöngyeim,
és szentté engem nem avattak
a titkon kiadott könyveim
- prófétái a szavaknak.