Farkas-ordító hidegben hiányod
a lelkem mélyéről remélem kiásod.
Leszek szemedbe a meglepett semmi
minek érdemes lesz utánamenni.
Használtan, sérülten, égetve, bántva
társaddá fogadsz, mindent megbocsájtva.
S bevallva azt, hogy mindenem érdekel
kiállsz mellettem, bármidet veszted el.
S itt lesz velem műalkotásnyi arcod
amíg a hajad ágként körülcsapkod.
S csapzott ébredésem - édes hangjaid
megnyugtatják testem fáradt tagjait.
S ha nevetésed olykor ragályosan
a földre teper engem szabályosan:
- megtudhatod, milyen imádva lenni
és karjaimban magad kipihenni.