Eső kopog a fák között
ő lett a lelkem árnya ma,
aki titokban megszökött
velem lett végre önmaga
Eső kopog a fák között
s haja arcára rátapad
s legbelül ott,.a könny mögött
úgy érzi ezt már nem szabad.
Eső kopog a fák között,
finom avarba elmerül,
kettőnket egymáshoz kötött:
hallgatjuk, ahogy hegedül.
Eső kopog a fák között
s állunk mint két kis áldozat,
kiket a sorsuk üldözött:
ránk szórva fájó átkokat.
Eső kopog a fák között
s bizony az Isten könnye az.
Egymás karjába nyűgözött,
mert biz az élet így igaz.