Interjú Selmeczi Kovács Attila Professzor Úrral

- Hogy, miként fog bevonulni, azt már csak az utókor fogja megmondani. Én csupán a magam feladatait végzem. Negyven évi szolgálat alatt – gondolok itt múzeumi szolgálat és az akadémiai szolgálatra – sok mindennel kellett foglalkozni. Egyrészt a magyarság néprajza, az új magyar néprajzkutatásában vettem részt, illetve különböző előadások kapcsán – gondolok itt a rádióelőadásokra is – népszerűsíthettem az ősi magyar kultúrát, illetve a magyar néprajzot.

Az előadásaimnak egyrészt volt egy szűk szakmai vonulata, másrészt pedig, amit fontosnak tartottam, hogy a gyerekek számára egy mindent átfogó ismertető anyagot tudjak nyújtani.

- A népművészetnek mindig is volt értéke. Volt egy periódus a két világháború között, amit a szakma is úgy érzékelt, hogy Trianon hatására a népi kultúrában egy törés alakult ki. Trianonig minden flottul ment a népi kultúrában. A millennium egy nagy lökést adott a szépművészetnek, a népművészet iránti érdeklődésnek. A kilencvenes évek elején már mindenki gyűjtötte a népi tárgyakat. Nemcsak a Habsburgok vásárolták a Kalotaszegi tárgyakat, bútorokat, viseletet (a Burgban is volt külön egy kalotaszegi szoba). Ha ide visszamegyünk, rádöbbenünk arra, hogy Trianon után egy teljes szétesés következett. Innen kellett újraéleszteni mindent. Ekkor lépett színre Győrfi István, illetve a Gyöngyös Bokréta mozgalom.

A második világháború viszont egy újabb csapást hozott, hiszen az új berendezkedés, a kommunista éra nem kedvezett a népművészetnek. Bizonyos értelemben támogatta népművészetet. A népi iparművészetet is kitalálta. De a nagyközönséghez nem ez jutott el. A nagyközönségnek a kommersz kultúrát adták.

A nagy áttörés, a táncház mozgalommal a hatvanas években indul meg. De ma sem jutottunk el odáig, hogy különösebb értéke és becsülete lenne a hagyományos népművészetnek.

November végén fog a Népművészeti Múzeumban megnyílni egy élő népművészeti, kortárs népművészeti kiállítás. A kollégák, akik ezzel foglalkoznak, azt mondják, hogy elképesztő az az anyagmennyiség, amivel rendelkeznek. Hihetetlenül gazdag és mutatós anyagot produkálnak. És érdekes módon, a sajtóban sehol nem látjuk nyomát annak, hogy ezt valaki is fölkarolná.

- Nekem szerencsém volt, mert jártam a terepet és találkoztam olyan öreg parasztemberekkel, akik el tudták mesélni, hogy hogyan nyomtattak a szülei, nagyszülei. Illetve el tudták mesélni, hogy hogy mik történtek a kukoricafosztóba. Én ilyenben nem vehettem részt, mert az én gyerekkoromban ilyen még nem volt. Az ember negyven éven keresztül sokat jár terepre, és ami számomra meglepő volt, hogy ez idő alatt mennyit változtak a hagyományok. Milyen gyorsan eltűnt a múlt emléke. Mennyire kommersz-izálódott, mennyire egységesedett a kultúra. Ehhez hozzájárult a szövetkezesítés, a nagyüzem. A tárgyi világ is teljesen megváltozott, mert megszabadultak a régi kacattól. A szemléletmód is változott, mivel a gyerekek, az unokák már leszólták a nagyszülőket, hogy ezt már hagyjad, ez már elavult, ez már unalmas.

- Ehhez teljesen új életszemléletet kellene megvalósítani. Ahhoz, hogy a valamikori szakrális világ visszanyerje súlyát – tiszteljék az idősebbeket, az elavult, leszólt archaikus világot – arra nincs recept és nem is hiszem, hogy ez valaha sikerülni fog. Én csak elemeiben látom ezt visszatérni.

- Visszatérhetnek. Természetesen. Hiszen az én lányom is ebben az irányba (néptáncot tanulnak) indultak el. Ahogy azt tapasztalni vélem, hogy egy réteg, aki táncházba jár, és van egy réteg, ami a táncházat választja. Az a nagy kérdés, hogy mikor fog átbillenni ez a dolog, amikor majd a táncház iránt érdeklődők többen lesznek.

Ha ügyes kultúrpolitikát tudunk csinálni és folyamatosan tudjuk propagálni a nemzeti javainkat akkor erre van lehetőség. Most hála Istennek elindult a Hungarikum téma. Ez már egy jó irány arra vonatkozóan, hogy megerősödjön a nemzeti öntudat. De még éveknek és évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy büszkék lehessünk magunkra. Ne legyenek olyan politikai periódusok, ahol azt hirdetik, hogy tanuljunk meg kicsiknek lenni. Merjünk magyarok lenni. Európa többi népéhez hasonlóan, a saját nemzeti értékeinkre merjünk büszkék lenni.

És ez nem hivalkodást jelent, hanem csak öntudatot merítünk belőle. És úgy látom, hogy az utóbbi év irányvonala erre fele mutat. Ehhez viszont következetes politikai akarat kell.