Halmágyi Csaba festőművész kiállítása

A debreceni Belvárosi Galériában 2010. október 7. és 21. között tekinthető meg Halmágyi Csaba fiatal festőművész kiállítása.

A kiállítás megnyitójára október 7-én 17 órai kezdettel került sor, melyet Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma parlamenti államtitkára adott át a közönségnek.

Halmágyi Csaba alkotásaira a realista ábrázolásmód jellemző. Tájképei, portréi mind tükrözik a néprajz, a néphagyományaink tiszteletét. Nagyméretű műalkotásainak a hangulata és mondanivalója nem hagyja érzéketlenül a szemlélődőt. A blogon hamarosan elolvashatják Halász János beszédét és egy rövid interjút Halmágyi Csabával.

Talán a festő életvitele, a lélek szabadságvágya, az örökös mozgás, a soha meg nem állás, mely örökkön-örökké csak kitörni vágyik, mégis határt szab a világostól a merész, szinte provokatív viharos időkben rianó felhők ábrázolásában, miközben „lent” a mélyben zajlik csöndesen az élet. Másik örök pillanat, mikor a tájban elfekvő vagy éppen minden fölé tornyosuló mezőn dolgozó ember, esetleg egy árválkodó fa, egy út vezeti szemet gyönyörködtető módon láthatatlan sugarát az alkotás egy olyan pontjára melyen egy szusszanásnyira megáll minden.

A harmincas éveit taposó festő a gondolatiság, a népélet hagyományainak rohamosan eltűnő szeleteiben, az adott szituációkban kiütköző, napjainkban egyre kevésbe felfedezhető bensőséget is úgy ragadja meg ecsetvonásaival, hogy abban egyszerre mutatkozik múlt és jelen, rámutatva ezzel arra is, hogy értékeinkben apáink-anyáink állandósult harca nem volt hiába.

A mintegy 1500 festményen túl, képeinek szerkezeti egyszerűségében, festészeti technikájában a festő önmagát hordozza. Az egyre sötétebb színek beolvadása, összefonódása az előtérben, az örök pillanat hatásában ott dermedt mozgást mímelő alakokkal nosztalgikus élményt varázsol a szemlélődő elé.

Képeiben sokkal inkább a melegség, a természet szeretete, minden napi dolgaink felismerése, az egymásnak feszülő ellentétek, az idő, az elmúlás ellensúlyozása szökik szárba. Talán nem véletlen az sem, hogy képei nagyok, témáinak kibontása mindennapjaink olyan két pólusa közé enged betekintést, amelyben ott simul a megaláztatás, a letaglózott emberség, a századok feje fölött átsuhanó igazság pedig, hol egy mozdulatban, egy szemvillanásban, hol egy egyszerű tárgyban jelenik meg. Mozgást ábrázoló ciklikussága akár egy kísértet, igen, a felelősségvállalás olyan ígérete melyben egyszerre úszik meleg és hideg fény, árnyaiban szerénységet, de félelmet is tükröz az alakok körött elfekvő sötét. Mesteri módon domborodik ki ez vászon, lemez vagy kartonra vitt képeinek mindegyikén.”