Szavad egyre vékonyabb lett,
fejedben csak szíved dobol,
szemed színében borostyánok
beszélnek ifjú hajnalokról.
Mint ághegyen veréb vére
omlanak szét múlt hegyek
és a hallgatásod bére
kámfor-zöld szélben didereg.
S most, ha vágyol csók-virágra
ajkam kertjében megterem
s csak teérted szökve szárba
zöldül ki szent-szív levelem.
Drága csillag, jó hogy itt vagy
s kőbe zárt éned el hagyott
mert szikrázni nem tudhatnak
béklyóra fogott csillagok.