Debreceni DESZKA, avagy Drámaírók és Színházak Kerekasztala. Egy fesztivál, amely minden évben akkora sikert arat, hogy egy-egy darabra jegyet sem lehet már kapni, hacsak egy, az előadásról lekésett kedves helyét nem foglaljuk el.
Szabó Magda Az ajtó című művének színpadi változata 2007-ben, a DESZKA legsikeresebb darabja volt, ahol a létező legrosszabb helyekre is megvették a jegyet, és még a radiátoron (és nem a gladiátoron) is szorongtak a nézők. De ha visszaforgatjuk az emlékezés időkerekét a Pesti Magyar Színház elképesztő sikert arató játéka is felelevenedik. Idén ugyan Szabó Magda- darab nincs, de van Esterházy, Nádas Péter és Háy János.
És hogy minek nekünk DESZKA? Hát ezért: erre a hagyományosan március eleji hétre a kortárs magyar dráma kerül a cívis kultúra középpontjába. Megérkeznek a határon túli magyar színházak, jön a fővárosi Bárka, és persze saját, Csokonai-művek is szerepelnek a repertoáron: Kocsis István Van Gogh című darabja, és kitekintésképpen Valére Novarina Képzeletbeli operettje, amely már több rangos francia színházba kapott meghívást.
Egyértelműen üdvözlendő újítás, hogy végre a gyerekekre is gondoltak, végre eszébe jutott a szervezőknek, hogy van nekünk Vojtinánk is: több vendégdarab jön a kicsik kedvéért a bábszínházba. Lesz Csipkerózsika, 5 éves kortól, és lesz Világszép nádszálkisasszony, a 4 éveseknek.
Akik mélyebben is szeretnék beleásni magukat a témába, kerekasztal- beszélgetésekre készülhetnek. Az idei gondolat-mag: a szöveg teremtése és a dráma születése.
Március 8 és 14-e között DESZKÁzzunk együtt.