Indul a bakterház a Katonában

Ön tudja jól, hogy vannak emberek, aki képtelenek nevetni.

A humortalan embert sajnálni kéne. Ő az, aki mindig fél, mindig attól retteg, hogy egyszer ő maga is nevetségessé válik. Nem tűri azt sem, ha valahol nevetést hall, mert mindig úgy érzi, ő lett nevetséges, rajta nevetnek az idegenek.

A humortalan ember fél a nevetéstől. Pedig jól tudja ő is, hogy a nevetés az ember sajátja, jól mutatva bűnös orlátoltságunkat. A nevetés feledteti a rettegést, a nyomort, a szenvedést, a nevetés enyhülést hoz a fájdalomra. A nevető ember tudja, nagyon jól tudja, hogy csak a humor győzi le legfőbb ellenségünket, a halált is… mert amit nem tudunk elkerülni, azt legalább kinevetjük, s nem lesz többé hatalma felettünk.

Csakhogy a humortalan ember hatalma éppen a rettegésben, a korlátokban rejlik - s neki nagyon kell a hatalom. A tekintély, amit nem lehet megkérdőjelezni, a rend, a felülbírálhatatlan parancs. Ő az, aki árulásként, sértésként, szentségtörésként fogja fel a legkisebb tiszteletlen fricskát is.

Hát egy ilyen humortalan embertől kaptam levelet néhány nappal ezelőtt. Felháborodott legújabb darabunkon, az „Indul a bakterház”-on. Miért? Céltalan törés-zúzás, mely ellenkezik a magyar logikával… a menyasszonyszentség meggyalázása… megbotránkoztató…

Nem idézek tőle többet, nem érdemli meg.

Mindig voltak-vannak emberek, akik humortalanságukat másokra is igyekeznek rákényszeríteni. Ők tiltanak be, vagy égetnek könyveket, ők börtönöznek be eszméikért más embereket. Évszázadok óta ismerjük őket, a mindig savanyú, mindent véresen komolyan vevő embereket. Őket figurázták ki már az ókori komédiaszerzők is, közülük került ki Moliére valamennyi hőse, s ők voltak azok is, akik mindig megpróbálták eltüntetni az útból Chaplint, a csavargót.

Most Regős Bendegúz is megkapta a magáét, meg mi is, akik szeretjük ezt az illetlenségében is esendően szép és magyar örténetet. Tudjuk jól, hogy nem tudunk mit kezdeni a korlátoltsággal, a restséggel, a fösvénységgel, az iszákossággal, a yomorral, a kilátástalan élethelyzettel, a világ végére száműzött bakterházzal… hát nevessük ki a sorsot, nevessünk, ahogy a torkunkon kifér, mert ha belepusztulunk is, legalább lássák rajtunk, hogy azt is jókedvünkben tesszük.

Kedves Olvasó! Az Ön élete sem könnyű, talán tele van keserűséggel, tragédiával, balszerencsével. Talán tud rajta segíteni, talán Ön sem tehet mást, mint harsányan hahotázva kineveti a sorsot, s belekiabálja a keserű éjszakába, hogy a szerencsémet elveheted, de a humoromat nem! Hát adjon egy fricskát a le nem vethető keserűségnek, s nézze meg Regős Bendegúz történetét...

Csak kattintson ide, és hagyja magát nevetni két órán keresztül!
http://bit.ly/d637DM