Csak keressük a hiábavalóságot,
mint igaz értéket tengerben gyöngyhalász
és azt hisszük, hogy ez lesz a világváltott
tetteink között a rendes feltámadás,

miközben szánalmas porszemként a térben
a tervekből kreált bársonyra tapadunk,
ahonnan csak álmunk lép tovább az éjben
s örökös kísérőnk lesz nekünk a búnk.

Naivak vagyunk, mint annyi női lélek,
mi hinni véli az örök szerelmeket
s köztünk a tér már túlvilágra tér meg
összekuszálva az amúgy is csorb’ eget.