Doboz nagyközség

1403-ban Zsigmond király Maróthi János macsói bánnak ajándékozta a települést, ami a család kihalása után visszaszállt a koronára, rövid időre, mert Mátyás király odaadományozta fiának, Corvin Jánosnak. 1403-tól 1566-ig a gyulai uradalomhoz tartozott Doboz. 1566-ban, Gyula eleste után a község nem szűnt meg, sőt, néhány jobbágy olyan vagyonra tett szert, hogy képes volt megváltani magát. A törökvész idején az erdők és vizek jó búvóhelyül szolgáltak. A török hódoltság végét jelentő felszabadító háború ideje alatt Doboz is elpusztult, és a település rövid időre elnéptelenedett. Az Árpád-kori lakosság vér szerinti továbbélése azonban a későbbi adókimutatások névanyagából valószínűsíthető. A törökök kiűzése után, 1720-ban Harruckern báró lett a település földesura. Doboz 1798-ban került a Wenckheim család birtokába. A jobbágyság felszabadítása után, 1848-ban, a településnek mindössze negyed része lett a falu népéé, a többi maradt a Wenckheim család birtokában.
A XIX. század végén, Wenckheim Rudolf megbízásából a gyulai Cziegler Antal tervezte és építette a vadászkastélyt, amelyben jelenleg általános iskola, bolt és kávézó működik. Mellette az Ybl Miklós tervei alapján 1854-ben, romantikus stílusban épült egykori lovarda található, mely a többszöri átépítések miatt elvesztette eredeti külsejét (jelenleg harisnyagyárként működik).
A kastélypark legmagasabb pontján építtette gróf Wenckheim Dénes 1902-ben a neoromán stílusú Szent Kereszt kápolnát és kriptát, az építőmester a bécsi Viktor Siedek volt. A templom és a kripta kupoláját velencei arany mozaik díszíti belülről. A rendkívüli szépségű, süttői mészkőből készült szószék bécsi mester munkája, egykor egy világkiállítás nagydíját nyerte el. A főoltáron, a fehér carrarai márványból készült feszület Fadrusz János alkotása. E két épület mögött a Vésztői út túloldalán áll Ybl Miklós kiemelkedő alkotása, az 1863-ban épült romantikus stílusú, háromszintes silótornyos magtárépület, mely agrártörténeti emlék.
A volt kastély mögött a Holt–Körös ágától körülölelve, egykor 6, jelenleg 3.7 hektár területű kastélypark fekszik, mely vadgesztenyék, hársak, különböző fenyők és más fák mellett 180 éves hatalmas, sajnos már egyre pusztuló kocsányos tölgyeket is őriz. A park 1979 óta természetvédelmi terület. A park 1979 óta természetvédelmi terület.
A település központjában kellemes kis park fogadja az idelátogató turistákat. Közepén a Millennium tiszteletére, a Millennium, évében, Doboz Nagyközség Önkormányzata által emeltetett köztéri szobor a "Furulyázó Pásztor" áll, mely az ősi település lakosainak életmódjára utal. A szobor Mészáros Attila szobrászművész alkotása. A település központjában továbbsétálva tűnik fel az 1794-1798 között késő barokk stílusban épült Református templom. A templom kézi faragású tölgyfa berendezése különösen értékes, az orgonája 1912-ben készült szintén műemléki védelem alatt áll.
A Református templom szomszédságában található a település I. és II. világháborús áldozatainak emlékműve.
Ezen ősi községben élt, és gyűjtött népdalokat 1904 és1906 között Bartók Béla. Ennek a gyűjtő munkának emlékét őrzi a Községháza falán elhelyezett emléktábla.
A település központjától mintegy 4 km-re van a közigazgatásilag Dobozhoz tartozó szanazugi üdülőterület. Szanazug a Fehér és Fekete Körös összefolyásánál, a Kettős- Körös két partján fekszik. Jelenleg több mint 300 üdülő, egy 250 főt befogadni képes ifjúsági tábor valamint a Körös bal partján kemping várja a pihenni, üdülni vágyókat.
A két part között személyszállító komp biztosítja az átkelést. Az üdülőterületet a szezon idején autóbuszjáratok kötik össze a település központjával és a megyeszékhellyel.
Doboz a halak és a horgászat kedvelőinek örömére bővelkedik élővizekben. A legnagyobb vízfelület a Kettős-Körös, nagyobb állóvíz a körtöltésen kívül a Békéscsabára vezető út melletti, két, együttesen mintegy 2, 8 hektáros horgásztó. A település bel és külterületén mintegy 30 km. hosszan halad át a Holt Fekete – Körös.
A vadászatot kedvelőknek is nagy lehetőséget nyújtanak a települést körül vevő erdőségek, melyek nagysága megközelítőleg a közigazgatási terület 20 %-át teszi ki. A Kettős- Körös hídjától 150 m-re fekvő Marói erdőben lévő Vadász Panzió és környéke adott otthont 2006-ig minden év szeptemberében az Országos Vadásznapok Békés megyei rendezvényének.


Étkezési lehetőségek, Szálláshelyek:
Éden Kertbüfé Doboz, Vörös Hadsereg u.
GYIA Tábor Doboz-Szanazug, Körös-jobbpart 63. (május 1-szept. 30-ig) Tel:/66/268-520
Hársfa Panzió Doboz, Faluhelyi u. 23/a. Tel: 66/269-174
Kastély Kávézó, Ajándékbolt és Vendégház Doboz, Kossuth tér 14.
Nádas Kemping Doboz-Szanazug 045 hrsz. (május 1-szept.30-ig) Tel: 66/461-139.
Napközis Konyha Doboz, Kossuth tér 5. T:66/268-542
Öcsi Kisvendéglő Doboz, Kossuth tér 23. Tel: 66/268-322
Szamos Kisvendéglő Doboz-Szanazug, Kárász u. 1.
Vadász Panzió Doboz, Körös-balpart 36. T:66/268-775
Címkék: , , , ,
Oszd meg és csatlakozz facebook oldalunkhoz!