Rámutatás Majzik Ilona - Verébcsizmájára

Amikor hatalmába keríti az embert az irodalom – nagyon ritkán mellészegődik a szerencse és olyan ismerős ismeretlenekkel hozza össze a sors – sokszor a legelképzelhetetlenebb élethelyzetekben - , amiről olykor álmodni sincs tehetségünk. Nos egy ilyen véletlenek sorozatának volt színhelye a Bárdándi Polgármesteri Hivatal polgármesteri irodája (Vö.: Báránd, ahol lakni vélek, de csak ha éppen nem úgy hozza a sors, hogy még nem tudom hol alszom az éjjel szindrómába szenvedek), ahol egy kedves hölggyel sikerült megismerkednem. Nos ez a hölgy nem más, mint Pappné Majzik Ilona. A Bárándról, a bárándi emlékekről írt könyve annyira meghatott, hogy ígéretet tettem 100 könyv nyomtatásának finanszírozására, mivel úgy gondolom, hogy ezt a tehetséget meg kell mutatni a földnek, amelyből vétetett. Mert az tudja csak igazán, hogy esetenként mennyire jut eszébe az otthoni tájnak, akinek lelki szemei előtt, bármennyire is nem szeretné, egyre halványabban derengenek fel a bokrok, kunhalmok, nádasok. Megosztom hát a szerző előszavát a kedves olvasóval és reménykedem abban, hogy könyvbemutatóján majd egyre többen leszünk.

Idővel a dolgok megszépülnek. Gondtalan, csodálatos gyermekkorom első tizenkét éve többnyire egy kis sárréti településhez, Bárándhoz fűz, ahol anyai nagyszüleim házában születtem és nevelkedtem. Mint ahogyan aratás után a tarlón egykoron az elhullott, érett kalászokat szedegettük, úgy szedegettem s kötöm nagy szeretettel, nosztalgiával kis csokorba emlékeim, és osztom meg azokat olvasóimmal. Novelláim olvasása során egy-egy villanásra önök is bekukkanthatnak családunk, a Majzik család titkaiba. Pillanatképet kaphatnak rokonaink, szomszédaink, valamint szülőfalum, Báránd hétköznapi életének röpke szakaszáról. Írásaimban emléket állítok szüleimnek: szelíd szavú anyámnak, az általam rajongásig szeretett tragikus sorsú apámnak. Nagyszüleimnek: akiket egyáltalán nem vagy alig ismertem; anyai nagyanyámnak, mamának, akinek szigorú, szúrós, szeretetteljes alakja az idő múlásával számomra példaértékűvé növekedett. Testvéreimnek: az eltékozolt zenei tehetségű bátyámnak, a nehéz sorsú, motyogós, aranyszívű ikertestvéremnek. Szeretett: nagynénéimnek, nagybátyáimnak, a gyermekként bálványozott unokatestvéreimnek s azok családjainak. Szép volt ez a „szegény gazdag” világ, az ötvenes évek és a hatvanas évek eleji időszak. Szépségét, gazdagságát, örökkévalóságát, könnyeit és mosolyát az emberi kapcsolatok tisztasága, őszintesége, melegsége jelentette. Fogadják szeretettel ezt a könyvet, s szeressék a szeretteimet!