Tamás István: Egy magyar monológjaEgy ember vagyok, aki nemzetemért élek,
azon a tájon, ahol sok még a féreg.
Megölik szívemet, darabolják lelkem,
Farizeus, bérencek, döntenek felettem!
Eladott hazánkban rág a vörös vírus,
szúrós szálka szemükben az igaz Magyar virtus.
Tévében, újságban mossák az agyakat,
vörös inges senkik, rút szabad madarak!
Tétován bolyongok a lepusztult utakon,
elvesznek álmaim, a ledöntött szobrokon.
Megvették népemet alamizsnáért,
hitüket, lelküket, egy ígért szebb világért?
Most hurráznak, s a Magyart gyalázzák!
Ősi hitünket, történelmünket porig megalázzák.
Kik ők valójában, zsarnok burzsoák?
Nemzetünket csőcselékként végleg bebábozzák?
S eladva a Hazánkat, mint lelkes paraziták,
szívják vérünket, s akár régi moszkoviták!
Nem kell már a Himnusz, sem a magyar szózat,
fejet hajt a magyar, minden parancsszónak?!
(Forrás: www.patriota.lapunk.hu)