Kikeleti JégvirágAblakomon értem tetten,
Jégvirág nőtt a fellegekben,
Mint bársonyszirmok tündököltek
Ezüst - fehér jellegekben.
Csillám - világ, jégtakaró,
Selyem fényben hivalkodó,
Mint szatén álom - merengés
Nyílt Liliom, Rózsa, Kék - Felejtés.
Kikelet jő illatozva,
Harmatos, lágy szellőt hozva,
Mint pillangószárny rebbenés
Kacagott fel a napsütés.
KatarzisTökély a mámor, a csend, a fény,
Árnyékba réved minden emlék.
Zúg az érzelem, sóvárog széjjel,
Ragyogó szelíd émelygéssel.
Halovány csillámló harmat
Jelenti a kétkedő reményt,
Hittel váltva valóra
Az álmodó, igaz szeszélyt.
Gyönyörbe torkollik az érzés,
Mely szétárad a pihegő testen.
Elfojtja a létezést jelentő mezsgyét,
Túlszárnyalva minden eszmét.
Néma ImaS a néma ima megfogantatik,
ha nem is hallaná ember,
de sóhaja lebeg a levegő peremén.
Mélyebbről fakadó imádság,
s nem kell szó, hogy igaz legyen,
Mi emberre áldás száll
tagadhatatlan hittel.
Nem némaságból mondá’ el így;
csupán a lélekkel való érintkezés,
s nevezé’ ezt bárki bárminek,
igaz valójában nem nemesíti őt.