Rejtélyek tengereAz élet rejtelem s nincs benne intelem,
jönnek a dolgok,vadul s hirtelen.
Mint az áradó víz,úgy jönnek feléd,
száguldó,tarajos hullámok hegyén.
Felkapnak és visznek-visznek messze,
de hirtelen, a semmibe vesznek.
Rád borulnak,omolnak szép sorban,
és mélységükben,igába zárnak.
Nincs mi felemeljen,a magasba,
vergődsz, kínlódsz igájukban.
Reszketve vársz,hogy jön egy kis taréj,
már nincsenek hullámok, életed tengerén.
Kóbor felhőMinden felhő, egyszer messze száll,
új szelek fújják,új irányba fordítják.
Nem tér vissza,csak száll, száll tovább,
régi szeleknek, nem hallja hívó szavát.
Száll, száll tovább, új szelek szárnyán,
egy pillanatra meg nem áll, szédíti a táj.
Szédíti a végtelen és az ismeretlen,
akarata megtört, az új erős szeleknek.
Csak száll, most már mást nem tehet,
egyre jobban hiányolja, a régi szeleket.
Gyengéd kergetőzésüket, lágy simogatásukat,
de a régi szelek, már más felhővel szállnak .
Száll,száll tovább, de kutatja a régi szeleket,
hátha ott lesznek, a messzi messzi égen.
Hátha ott lesznek és felhőt keresnek,
akkor odaadja magát, a régi szeleknek.
Dideregnek a fákDideregnek a fák,az ősz lehelete alatt,
a hideg,elveszi tőlük lombkoronájukat.
Minden egyes levélkét nehezen adnak,
mikor egy lehull,hallani sírásukat.
Megy a küzdelem,csak egy maradjon,
de az ősz jelszava,egy se maradjon.
Egy se maradjon,mind kell nekem,
bármit is teszel,én elveszem.
Gyűlnek az elhalt levelek a fák alatt,
az ősz,elégedetten nézi a halmokat.
Nézi a halmokat,melyek dicsőn hirdetik,
zsarnokságának nem állhat ellen senki.
Így hirdetve itt vagyok,de jön a tél is,
hiába sírsz,lesz nálam rosszabb is.
Dideregnek a fák,didergek már én is,
sírnak a fák,sírok már én is.