A Polisz Márciusi számából

Márciusban nagy nemzeti ünnepünk teremt alkalmat az emlékezésre. "Mi a magyar most?" –tesszük fel a kérdést Berzsenyi óta, ha nemzetünk sorsáról gondolkodunk. Válaszunk lehet-e most más, mint „Rút sybarita váz”? És milyenek vagyunk mi, a 21. század magyarjai?
A nemzeti és a személyesen megélt történelemre emlékező írások olvashatók a PoLíSz-ban.
Bágyoni Szabó István, költő és Árkossy Istán, festő idézi fel a pályakezdés éveit a Világ árnya, világ fénye c. írásban. Betű és művészet:„E két szóban benne van összes gyönyörűségünk, minden kincsünk, minden esélyünk, hajnalaink, nappalaink, éjszakáink unos-untalan zajló munkája minden eredményével, no, persze eredménytelenségével is karöltve.” – írja a grafikus művésztársának, a költőnek – hiszen a költő a betű művészetével él, a festő, a képzőművész pedig a művészet betűjével.
Egy másik irodalmi pályakezdés emlékét olvashatjuk Turcsány Péter naplórészletében, melynek első bejegyzése: „A világ pedig, akár akarja, akár nem, ment általunk (is) előre.” A Pál Ferenc születésnapjára ajánlott sorokat vehetjük az egy nemzedékhez tartozók – „az utolsó romantikus nemzedék tagjai” – felé nyújtott szellemi kézfogásnak, annak a kézfogásnak, amelyről Lukáts János jegyzetében olvashatunk: „meg kell mutatnunk a kortársaknak és az utódoknak, hogy a véleményeket meg lehet fogalmazni, és lehet ütköztetni, de a célt, a közös érdeket meg kell teremteni és meg kell őrizni. Egyetlen kézfogással.” – mert a kézfogás elfogadást és szövetséget jelent, melyre szükségünk van ahhoz, hogy az elődeinktől örökölt „fényes nemzeti bélyegünk” megőrizhessük.