Megyesi István verseit a Véna Antológia 2009 Irodalmi Pályázatára küldte be. A szerző munkásságát tekintve azt hiszem, figyelembe vehetjük azt a valós tényt, ami a jelen társadalomra vetített, tisztán kimondott igazságot jellemzi a versek szövevényes leképezésében. A tisztán megírt gerinctelenség és Mohácsi jelen nagyon megteszi a hatását. Az e fajta versekre mondja azt az olvasó, hogy igen megírta, meg merte írni.
Nekünk Mohács kell?
Mohács van minden irányban
akármerre nézek
össze-vissza bolyonganak
megvert vitézek.
Az árokparton busók ülnek,
nem sípolnak, nem hegedülnek,
Mohács van minden fejben,
egy ország jár egy helyben.
Fej nélküli lovas
Padlóra tettetek egy nemzetet,
mert a bizalom elveszett.
Minden hittől féltek titokban,
úgy képzelitek az embert,
hogy egyedül áll valami anyagi burokban,
hogy ő legyen a tartóselem egy robotban.
Legyen neve: senki egy tömegben,
és, ha a Haza szót kimondja,
akkor ott már gond van.
Az egész világ hasadt,
csak a menekülés maradt,
fej nélküli lovas voltam,
Brezsnyev elől bújdokoltam,
a rendszer megkívánta homlokod,
de a többit már tudod.
A gerinc
Kialudt a diófa
táncolhattok alatta
felégett a lelke
nincs, ki árnyékot vetne
nincs mit körbeállni
ahol a szellem magasan lakott,
belőle tűzifát csináltatok.
Sül a pecsenyétek,
és, ami sehol nincs,
az a gerinc.