1982. november 30-án születtem Debrecenben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán élek. Általános iskolába Kisvárdára, a Vári Emil 5. számú Általános Iskola művészeti szakára jártam, ahol kötelezően zenét tanultunk, és egy más rálátást kaptunk a művészeti korokra.
Középiskolába már sokkal tárgyiasabb szakra, informatikára jártam, a II. Rákóczi Ferenc Szakközép és Szakiskola szakközép részére. Érettségi után rögtön jelentkeztem a Nyíregyházi Főiskola könyvtár-magyar, illetve a Debreceni Egyetem magyar szakára. Bár Debrecenbe is felvettek, a sorrend miatt Nyíregyházára kellett mennem, de nem bántam meg a könyvtár szak miatt.
Az irodalom számomra egy olyan ablak a világra, amelyen keresztül más fényben látszik minden. Olyan dolgokat is ki tudok fejezni, amit beszédben, egymás közötti kommunikációban nem tudnék megfogalmazni.
Gyermeki szóval
Ha azt látod, hogy nem megy még az élet,
Ha azt látod, hogy sokmindent nem értek,
Ha azt hallod, hogy nem úgy reagálok,
Ha azt hallod, hogy nem jó szót használok:
Taníts engem!
Ha nem tudok még oly szépen olvasni,
Ha nem tudok két számot összeadni,
Ha bizonytalan vagyok sokféle dologban,
Ha úgy látod, hogy félek egymagamban:
Taníts engem!
Így leszek én majd a hőn szeretett gyermek,
Így tudom meg végre, milyen is az élet,
Egy kis jóakarat, sok-sok kíváncsiság,
Így taníts te engem, míg világ a világ!
A szabadságharcos dala
Mikor elbújok sötét verem-mélyre
Társam is lehúzza fejét, már nem mozdul többé
Egy újabb dögcédula, mit el kell vinnem
Ne keress akkor engem
A géppuska lövedék súrolja fülem
Még érzem melegét a fejemben
Lyukas házfalak tövében lapulok
Talán holnap reggel is itt leszek még
Valami rossz készül – mondják az újságot olvasva
Itt már régen készen van az ördög tervével
Idegen emberek masíroznak az úton
Én még mindig lapulok a fal tövében
Bár egy kisgyerek átlátna rajta
Más országban más voltam én is
Elismertek, sőt még rajongtak is talán
Ebben az országban megismertek engem
Idegen katona idegen földön idegen becsületért,
De szívből harcolva vadászgépek súlyos árnyékában
Ma egy újabb barát ment el, bár értem kétszer is
Meglövette magát – utoljára még visszaintett –
Emlékszem az arcára, mosolygott: most ő megy
És én maradok – tán két percig élt még
És akkor végre megértettem őt.
Ez a vége, ha a béke eljön,
Mi már nem leszünk ott,
De a nevünket láthatják majd az évfordulókon
Egy szép faragott oszlopon lesz felsorolva
Ünneplőbe öltözött gyermekek olvassák majd
És nem lesz korom az arcukon
És boldogok lesznek egy más világban.
Meg – Ismerés
Sötét éjből ébredtem üres órán
És a világban falak voltak mindenhol
Körülnéztem fájó szemeimmel
És az országban falak voltak mindenhol
Bús bagoly huhogott kiszáradt fenyő ágán
És a városban falak voltak mindenhol
Felkeltem hideg ágyamból
És az utcában falak voltak mindenhol
Én sem hittem, úgy véltem komor álom
És az emberek között falak voltak mindenhol
Ameddig csak elláttam kerítést emeltek
Jelszavakat festettek fel – utáljam, vagy szeressem?
Mindenki messze volt a másiktól
Elválasztotta a fal, melyet a gyűlölet emelt
Nem ismerhették meg egymást
Mert mindenhol csak falak voltak a szívekben
Elbarikádozták magukat a szeretettől
Különböző emberek különböző falakkal
Nem láthatták a másikat, mikor éppen
Füvet nyír, eteti gyermekét
Azt hitték, tömegpusztító fegyvereket
Gyárt a kamrában éppen ellenük
Pedig csak egy csákány kellett volna
Együtt nekimenni a falaknak, és lebontani őket,
Kiállni, és kiáltani hogy
Emberek vagyunk ebben az ellenséges világban,
És szeretnünk kell a másikat.
Ha azt akarjuk, hogy elfogadjanak,
Meg kell ismernünk egymást,
Ha azt akarják, hogy elfogadjam őket,
Meg kell ismerniük engem.
És meg fog szelídülni a sok félelmetes
Hang, és rájövünk, hogy a szomszéd is csak
Füvet nyír, és eteti gyermekét.