1988. június 5-én születtem, meghalni később fogok. Nagyon szeretem a művészetet és az életet. És szerintem a kettőt nem lehet elválasztani egymástól. Szeretek minden olyan dolgot, ami megragadja a képzeletemet és minden olyan dolgot is, ami több, mint aminek látszik. Szeretem a varázslatot és a szerelmet, valaki azt mondta, hogy a szerelem a legtökéletesebb varázslat az életben. Igaza van. Az írásaim azt fejezik ki, amit érzek. Kavarog bennem mindenféle érzés, és azt hiszem, ez látszik is. Az írásaim biztosan nem egyértelműek. És én se.
Derengés
Úgy harsognak az alkonyi árnyak
Szólni akarnak végre, de várnak
Hogy elérkezzen.
Sárgarigó kacagó dala visszás
Metsz a tekintete, könnye a tisztás
Bánata.
Surran a fűben a medve, a patkány
Nap tányérja az égben a padkán
Gonoszul kacsint.
Hold szeme őrzi az éjjeli tájat
Míg mosolyában meg-megcsillan a ványadt
Tűfoga.
Ércsugarát leteríti a völgyben
Könnyű léptek mély nyoma földben
Elillan.
Zörgő hanga az étek a Földnek
Hold és Nap testvéreket ölnek
Kedvesen.
Sóhajok Hídja
Az ocsmányság gaz betűit, hallga
Hogyan tépi az éhes falka!
Vesd el a véres koncot
Lesd a haláltáncot!
De...
Szivárvány, ha meghalt máskor
Újrakélt a ködhomályból
Deres fejét nyúzza más kor
Mégse engedne a mából.
Mégis...
Az igaz
Mit elém létem tűnte tár!
Túl ködfüggönyén a világnak
Örömkönny és harmatmező vár.
Halált megvető bátorság
Neked elmondom
Hiszen te érted
Csendben rezgő csillag
Hogyan réved
Bámulja a Földet
Hova tekintete téved
Fénynyalábbal könnye hull
Szíved adnád, véred.
Neked elmondom
Hiszen te látod
Halkan rezgő húrok
Vad zenéi álmod
Kergetik.
Tudom, hogy várod
Az életet. Tudom, hogy
Nem féled a halálod.
Neked elmondom
Nem félem az életet
Nem féltem a csillagot
Rezgő sugarát, nem a véremet.
Szerettem a világot, amikor megállt
És látni engedte lelkemet.
Szerettem egyedül a csendet.
Most szeretem a csendet veled.