Ars Poetica?Könnyeden suhanok át a napok felett szárnya szegetten,
söröskupak démonnal zsebem eldugott szegletében.
A Béke oldalán hajózom, a kristály cölöpök törhetetlen csendjébe,
és olvadok az eső áztatta tábortüzek sikolyában.
Időtlen idők óta ezt az álmot kergetem…
Néha megszorongatom, magamhoz ölelem,
de nyálas pikkelyei kicsusszannak és arcon köpnek…
Hogy mit akarok?
Megélni a fáradt hajnalokat,
ízlelni a kávé ízű reggeleket,
Ráhasalni az árnyéktalan valóságra,
Kitárulkozni fényes szikrák között,
a naplementét csókkal köszönteni…
És megírni mind ezt!
Majd teliholdas éjjelen meghalni sápadtan,
könnyesen, és fenséges képekkel,
szétmarcangolt agyamban, miket magammal viszek…
Ballada, jobbladaPénz! Ez mi hajtja a világ fogaskerekeit.
Ezért mentünk végig az egri hűvös őszben és
A füstös lebujok vonzásában tengődtünk.
Hamvas szilváért könyörögtünk, és nevettünk a pultnál.
Nappal van csak, de már józantalanság kábít,
Üzletben költjük maradék pénzünk,
És bevásárlókocsit lopunk.
Káromkodunk élünk, iszunk, mit sem törődve
A Tisztesség véres bűzös foszlányaival!
Csak szaladunk és fázunk a hold alatt haza,
Tova, fáradtan loholunk a züllés romjai között.
Érthetetlen locsogások süketítik az elménk
Folyékony ábrándokkal teli Káoszát.
HullásbanEgy levél fekszik kényesen a szél hátán,
A hanyagul széttaposott rágógumik csendes zűrzavarában.
Félénken simítja az aszfalt kövét, miközben a bűbáj jelei szemem elé tolják tiszta szépségét
Az ősznek, és az évek sokaságának ellentéteit…
Léptek zaját hallom előttem, mögöttem és felettem is,
Zajok léptét látom, a lemenő nap utolsó sugaraiban.
Félelmetes borzongás kerít hatalmába, az utca bíbor valóságában.
Repülés, futás, mozgásba lendül a fejetlenség, és elragad fényes kezével.
Végezetül eszmélsz, és rájössz, hogy már véget is ért a séta.
Elaludtál járás közben, s komor álmot könnyezve nevettél.
Ezért vidám lesz a nap…sikerül elfeledni mindent…