Bencze Attila - Szerelmemnek, a végső szó jogán

Szívembe tőröket szúrtál
szerelmünk gyászos alkonyán,
akkor este ott a kútnál
elveszett minden éjszakám.

Átkozott tövisek között,
a lelkem lassan martalék.
Nem kellenek a tömlöcök,
varjaknak leszek délebéd.

Reggeli nap ne rakjon házat
ablakom hideg fátyolán.
Ne dicsérjen hit, alázat:
ne legyen nyugodt éjszakám.

Ha fáj, hát fájjon az a seb
ne legyen csalfa délibáb.
A kínom legyen édesebb,
mint együtt töltött éjszakák.

Bitófámon éhes varjak
eszik már bomló testemet,
s búcsúzóul eléd dobnak
a szívemből egy szeletet.