Bagaméri András versei (Véna Antológia - irodalmi pályázat)

1985-ös évjáratú, de semmi esetre sem zsenge ifjú férfiú volnék, aki annak idején még 1999-ben kezdett el gyermeteg rímeket faragni, hogy megpróbálja szavakba önteni azt, amit valójában nem is lehet: öröm és bánat, élet és halál, szerelem vagy csalódás. Minden, ami élet; erről igyekszem írni, bár kritikák szerint leginkább szerelmi költészetet ápolok, de számomra ez mindegy is: kiírom magamból azt, ami bent lakozik...
Mindezek mellett zenélek is: hosszú évek óta gitározom, jelenleg 2 együttes tagjaként.

Aludj

Vállamra hajtott fejed simogatom lassan,
Szeretlek én örömben és bajban,
S csak csendben őrzöm összes álmod,
Nem bírom már ki hosszan, gyönyörűm, hiányod.

Kel és fekszik a Nap sokszor egymás után,
Én folyton utánad vágyódom némán és bután,
Visszafelé számolok minden egyes percet,
Szívem így talán némi nyugalmat lelhet.

Egymás karjaiban miénk minden pillanat,
Ha mi megyünk is az összes emlék itt marad,
Hogy visszatérjünk hozzájuk újra és újra,
Hogy örökké együtt keljünk útra.

Fényesre festek ezentúl minden képet,
Szívembe égetem a velünk történt szépet,
Hisz mulandó embernek is örök egy ily érzés,
A szerelem egy életre szóló képzés.

Aludj hát karjaimban édes, drága kincsem,
Mi bánthatna álmodban oly dolog itt nincsen,
Aludj és álmodj millió szépet velem,
Álmodban azért néha fogd meg fáradt kezem.

Tépd ki lelkem névjegyét

Kitéped lelkem névjegyét,
És magaddal viszed a hosszú útra,
Netán ha hiányoznék,
Előveszed újra meg újra.
Ha nekem fáj,
Neked is égetnie kéne,
Most bánatom fest hamuszürkét
A ragyogó égre.
Ennyi volt hát nem több
Mit egymásnak adhatunk?
Volt idő mikor úgy hittem,
Csak együtt halhatunk.
Hogy kezem örökre
Átkulcsolja kezed,
Egyedül nekem ragyog,
Mosolyog a szemed.
Ha meghalnék tán nem fájna,
Hogy mást is fogsz szeretni,
De őszintén és tiszta szívből,
Csak rajtam bírsz nevetni.
Most már tényleg úgy lesz,
Hogy nélküled kell élnem,
Nem. Ó nem,
A haláltól már nem kell félnem.
Örökre kicsúszol ölelésemből,
S ahogy távolodsz a szélben,
Térdre rogyva bőgök,
Reggel, este, s délben.
Hát tépd ki lelkem névjegyét,
És vidd is el az útra,
Ha esetleg hiányoznék,
Már nem leszek, de Te vedd elő újra.
Ha nekem már nem fáj hisz nem vagyok,
De neked létem kéne,
Bánatom majd szívet rajzol,
Nézz fel rám az égre.

Te légy a legboldogabb

Békés nap, ez a tied,
Orcád derűbe boruljon,
Legyen vigalom, keresztül egy hajnalon,
Díjazott ember a barát,
Oly mélységesen olvasod szavát, mely
Garantáltan egy sziget.

Szép virágok nyíljanak neked,
Ürüljenek üvegek míg lehet,
Legyen ez a Föld ma a tiéd,
Engedd szabadjára szárnyaló szívét,
Tedd meg, hogy ma mindenkinek élsz egy kicsit,
És szemrevalóan élvezed,
Segít majd a két kezed,
Nagyon áldott vagy, Kis húsz,
A boldogságban örökké túsz,
Papíron így minden jót kívánok,
Oly sokat nem kínálok,
Te légy a legboldogabb mind közül!