Hitetlenül Úgy remegek, mint egy disszonáns szólam,
Begörcsöl a testem, amint rád gondolok.
Mondd, szoktál-e néha álmodni rólam?
Vagy ez túlságosan utópisztikus dolog?
Elalszik a nap a vörösre firkált nyugati égen,
Aludnék én is. Tán álmomban hallom hangod.
Csak egy törpe szóra volna most szükségem,
Hogy lelket öntsön belém. De addig csak rángok.
Higgyek még csodákban? Lesz még feltámadás?
Vagy ez csak újabb zsákutcába tévedt álom?
Erőtlen vagyok hinni. A csend élve a ködbe ás.
Talán ez jár nekem. Talán pont erre vágyom...
Egy dalról, akit megtört az életSzerény arcát ezerszer rútították sebek,
Zarándokolt, s bár támadták hátba vérebek,
Akkor sem hátrált meg az élettől,
Bár milliónyi álma már összedőlt,
Óitok szavára hallgatva tűrte a szürke életet.
Hulltak könnyei, de sohasem látta senki.
Amikor a csend magával hívta feledni,
Nem könyörgött, hogy maradhasson még,
Neki, bár kevés volt, úgy érezte, elég,
Amit kapott az élettől - itt az idő tovább menni.
Halk dallam volt, szelíden csengett a fülnek,
Por szem volt, a hatalmas szikla mellett,
Hogyha aludt, nem nézte ahogyan
Elúsznak álmai, tovatűnnek feje felett...
Szél sodorta. Elveszett saját árnyékában.
Dallam volt, mégsem lehetett átírni őt,
Hinni akart, nevetni, nem aláhullani,
De csak a csend borít rá örök szemfedőt...
Privát KarácsonyPamut-ködön átsurranó, szivárványszerű sarki fény
Léggömböt köt álmaidra. Bár hited buborék-kemény,
Acélszürke jég csikorog hétmérföldes csizmád alatt,
Üvegpelyhek közt, általad rajzolt Názáretbe szaladsz.
Csokrot szednél, de nem találsz mást, csak jégvirágot;
Hibernál a Lét. Dübörgő vízmolekulák közt kábán járod
A mindenség táncát. Társad csupán csont-pára hóember,
Elolvad a karmaid között, de Te járd tovább a Csenddel!
Szemüregedben fagyott szendergés bóbiskol. Műanyag
Horizontodból csámpás csókot firkál. Csodás, de hanyag.
Rozsdás mesék közt tél tombol. Meggyalázott válaszok
Örvényében kérdéseket kutatsz - távoli, tétova tavaszok.
A sivatagban dér-harmat fakad, látogatják profán királyok,
Zúzmara zendül, dalra kél. Hangokból faragsz egy vályog
Iglut, hóba karcolod neved. Vihar támad, erodálja nyomod,
De rügy merészkedik elő - eljött a Te privát Karácsonyod.