Országos Hírajánló: >
Belföld >
Külföld >
Sport >
Gazdaság >
Kultúra >
Nők és Bulvár >
Tv Műsor >
Piactér
 |  |  |  |
Mészáros Péter írásai (Véna Antológia 2009 - Pályázat)
A felejtés bére(részlet)
//Az egész fiatal koromban kezdődött. Néha jobb az elejéről mesélni. Néha nem//
Nyár volt. Forró, tüzes nyár. Felhőtlen boldogság, mely akkor tölt el igazán, mikor fél napot átszundítva azt teheted, amit csak a szíved diktál. Kár, hogy sötét az egész. Nagyon sötét.
Az amnézia egy csodálatos betegség. Azért, mert tudod, hogy amit elvesztettél, valamikor a tied volt. És egyszer, reménykedsz, hogy visszatalál az elveszett bárány. Pirosan, véresen, ködösen:
A vörös köd kérlelhetetlen. Nem hiába vörös. Ha jön, soha nem várod, hogy mi lesz utána. A vörös köd lecsap, és isten irgalmazzon az emlékeidnek! Rám talált június 16-án. Augusztus16-a a következő dolog, mely hálót alkotott az én dohos padlásomban.
- Legalább jó volt?- kérdeztem meg egyik barátomat az emlékeim elveszte után.
- Nagyon – válaszolta - Még pókerezni is megtanultál.
Leültünk a Szegedi Múzeum előtti lépcsőre, és bátran néztünk farkasszemet a naplementével.
- Szerintem te is akartad, hogy így legyen – folytatta – Minden ok nélkül nem illan el semmi. Csak ha TE is szeretnéd.
Később tudtam meg, hogy régebben láttam egy gyilkosságot. Az emlékek teljesen eltűntek a tudatomból. Vajon én akartam ezt?
A vörös köd szikrázik a szemed előtt, ha támad. Az a legalattomosabb benne, hogy időt hagy arra, hogy elfelejtsd, hogy láttad, aztán egy újabb rohammal elvegye azt, ami megilleti. Ám mielőtt megteszi, érezteti veled, hogy mit tép ki belőled. Látod az arcokat, az elkapott pillantást, a baráti ölelést. Aztán semmi sem marad. Semmi. Ott hagy téged meztelenül egy nagyon-nagyon idegen világban.
Elégia a szerelemről
Mondd el, a nap milyen okból kél, és tündököl árván,
Hogyha a hajnali hold helyt odaadva cserél?
Mondd el, a szép szerelem fényét én, végre ha látnám,
Mért veszik el? Tova tűn. Ejti az éjbe szemét.
Harcra kel éjjel, az elmúlásnak kín seregével.
Győzni fog újra talán, végül örökre veszít.
Mondd el, a szív, amely így vert néked, társam a létben,
Mért dobog oly egyedül? Lenne a kánon szép.
És te, kitől a karomból disztichon ég a papírra
Nem veszed észre, nem ám! Szőrmefotelba csücsülsz.
Lábad a paplan alatt, és tévé zúg, ez a minta.
Zöld tea, így szereted, kályha közelben elülsz.
Hajkoronád az a függöny, mely rejti a te lelked,
Közben a színpadodon játszik a szép, meg a jó.
Tarka, vad erdei tisztás szempárod, hova felleg
Lába sem ér oda be, tükröm az égi való.
Csókjaid ám Erató múzsához mérhetem akkor,
Hogyha kitörve a bábból, szállsz el a gátakon át.
Lepke leszel. Ne repülj mellőlem! Hisz tudod azt, hogy
Nem remegett ajakam ajkadon éj-violám.
Aphrodité alakított fényből, látta, te szebb vagy
Nála ezért el akart söpreni végre, de én
Megmenekítlek a bajtól, így félsz nem lehet, elhagy
Gondtalanul tovatűnsz, szívdarabom meg a bér.
Mindenemet neked adnám, mert vágyom kacajodra.
Szél zene hangszer, amit rezgetek én szívesen.
Mindenemet de feladnám, csakhogy légy a karomba!
Eldobom életem, el! Tollamat elfeledem!
Álmodom általad álmatlanságomban, az álmom:
Várom a pillanatot, egy napon észre vegyél.
Félve kopogtatom én a te vállad a szőrmefotelba
Közben a Discman-eden bömböl a banda, zenél.
Ennyi vagyok. Tudom, ennyit számítok neked, Édes.
Más szeret, ám legalább van ki szívedre talált
Boldog a nap, ha feladja helyét, ha uralma se véges,
Megpihen ő, s a világa. Fájni fog így a hiánya.
Utazás
Sokat tűrt szeretet, szavaid meleget
Belefűt, ide ám, a szívembe talán.
Kacag úgy a szemünk, buta bú, feledünk!
Ha a szólam is egy, te az égre meredj!
Oda írom, ahol, csupa felleg a toll;
„Te, ki élt a neved, akarok teveled
Fel a napba repülni, ahol süti sül.”
Lezuhanni a csúcs, csak a Földre ne juss!
De ha mégis anyám hazahív, legalább
Suhanunk, te meg én, a szívünk szekerén.