György Emőke (Véna Antológia 2009 - pályázat)

A párna meséje

A tűzvörös pirkadatban felébredek és érzem, hogy két ziháló lélegzet pihen rajtam. Az este még csak én voltam az ágyon meg a paplan…
…és beugrik egy felvillanás akkor… Fényesen süt a hold Fényében két árnyalak, táncol összefonódva, ringanak az éj ölében, majd rám hullnak kérőn, követelőzve és két hajzuhatag kezd simogatni. Mint a selyem omlik lágyan rám. Érzem testük izét a levegőben cikázni, ahogy a vágy hormonjai felfokozottan lüktetnek bennük. Meleg szapora lélegzetük, meg-megcsap, ahogy a szerelem játékát egyre nagyobb hévvel játsszák.
Arcuk forróságát én is érzem, és hallom az éjszakának elsuttogott vallomásokat.
Szemük valami túlvilági elégedett fényben ragyog, amelybe látom, hogy a hold is belekacsint, és mintha ez az éj lenne, csak úgy kapaszkodtak egymásba, kétségbe esve és mérhetetlen szenvedéllyel…
Most már tudom, hogy a két árnyék egy férfi és egy nő voltak, akik az éjjel rajtam játszadoztak és e játék, jaj olyan vágy világgal volt tele hogy belepirul az ágyon a paplan s pöre párna mivoltom mindene, ahogy a felkelő nap izzva besüt az ablakon és az éjjel látott emlék újból megelevenedik…