Sínen vagyunk, mint József Attila…

Hello, hello! Megint én, megint itt megint faxául. Éppen stílusváltásban az Nobel Ki Kinek A Kije Annak Adja díjkiosztóról olvasgattam valami cikket, miközben az információs társadalom azt a fontos információt is a fejembe tuszkolta, hogy a hosszú élet titka a szex. Ugyanis megtudtam, hogy Anglia legidősebb asszonya, akinek a napokban gratulált Erzsébet királyné és aki 105 éves, jelenleg is szűz. Kibédivel (blogját készítve) éppen az irodalmi pályafutásunkról beszélünk és tervezzük a Cyber világ, irodalmi fázisait, azon kezdünk el filozofálni, hogy a vénlány hártyája mennyire lehet szíjas. Vajon lehet belőle parittyát készíteni?

Az irodalmi Nobel-díjasunkról megtudom, hogy Jean-Marie Gustave Le Clézio egyedi helyet foglal el a francia irodalomban: egyszerre francia és mauritiusi, az angolszász irodalom alapos ismerője, az iskolák és divatok szélén mozog. A kritikusok egzotikusnak vagy meghatározatlannak titulálják, ő inkább az utóbbit szereti hallani. Első regénye, A jegyzőkönyvLe Procès-Verbal) 1963-ban jelent meg, Le Clézio akkor volt 23 éves. Most 68, és mintegy harminc kötetre rúg eddigi munkáinak száma. Majd tovább kutatva a Nobel-díjas listákon, olyan anyaggal találkozok, ami a „Nobel-díjosztás marketing” elkurvulását mutatja. (

Ugyanis az effajta hírek lényege abban rejlik, hogy szemléltessék mennyire tiszta a Nobel-díj körüli csinnadratta, és hogy mennyire bizalmasan kezelik a tevékeny díjazottak név és létsorát.

Szeretem a sajtót, mert vagy a sorokban, vagy a sorok között de olvasni lehet bennük. Olyanok mint azok, akik a szabványokat szabják ránk. Itt most az APEH-re gondolok, ami kétszázezer forint bírsággal fenyeget egy kétéves kisfiút. Ez az eset után már nem csodálkozom azon, hogy elkurvult a sajtó.

Sínen vagyunk, mint József Attila. Ehhez nem fér kétség. Ami ebbe az országba folyik az no sens, no coment.

És mielőtt beleőrülnénk ebbe a bábszínház világba engedjük kicsit el a rekeszizmokat, egy igazi zenei atitűddel.